HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Átszervezik a Mercedes technikai vezetését

2011.02.26. 16:41 Real Simon says

Nem hullottak a fejek a télen a Mercedes GP stuttgarti, illetve brackleyi központjában, de Ross Brawn csapatvezető most átszervezéseket jelentett be.

Michael Schumacher és Nico Rosberg csapata a múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy április 1-jétől Bob Bell veszi át a technikai igazgatói posztot, aki 2001 óta a Renault-nál látott el hasonló funkciót. Ez eleve feltételezi, hogy Ross Brawn lemondott a műszaki igazgatói posztról, és a jövőben kizárólag csapatvezetőként funkcionál majd.

A német auto, motor und sportnak adott interjúban Brawn kifejtette a részleteket is. „Tavaly inkább koordinátori irodaként működtünk, mostanra viszont kiépítettük a hierarchiát a technikai személyzetünkben. Ez azt jelenti, hogy definiáltuk az egyes vezetők pontos hatáskörét.”

„A tervezői csapat John Owen irányítása alatt áll. A kocsi megbízhatóságáért Russell Cooley felel, Andrew Shovlin (
Jenson Button, illetve Schumacher korábbi versenymérnöke – S.I.) pedig a versenymérnökök főnöke lesz. Ezen kívül ő felel a műhelyben a versenycsapat felkészítéséért” – részletezte az „Agy”.

Brawn azt is elmondta, hogy Rosberg versenymérnöke Jock Clear marad, de csak addig, amíg Tony Rossnak le nem jár a szerződése a Williamsnél. Ez azt jelenti, hogy Ross először az április 10-i Maláj Nagydíjon dolgozhat újra együtt korábbi, williamses főmérnökével. „Ezt követően Jock is visszavonul a bázisra, onnan fogja segíteni a versenycsapat működését. A feladatköre magába foglalja a szimulációkat, a próbapadon végzett munkákat – lényegében Andy Shovlin munkájának megfelelően, aki ugyanezt teszi a versenypályán” – magyarázza az angol csapatfőnök.  

Nico Rosberg közben arról számolt be a Twitteren, hogy a Mercedes – ígéretéhez híven – üzembe helyezte vadonatúj számítógépes szimulátort Brackleyben. Rosberg ezen a hétvégén intenzíven dolgozik az MGP W02 finomhangolásán.


Schumi eddigi főmérnöke, Andy Shovlin lesz a Mercedes versenymérnökeinek főnöke

Szólj hozzá!

Címkék: mercedes; technika; f1; schumacher; mérnök; rosberg; brawn; átszervezés; brackley

A nap képe: Az F1-es pilóták is csak emberek...

2011.02.25. 14:15 Real Simon says

A nap képe! A két "kis pisis": Jean Alesi (Ferrari) és Alain Prost (Williams).
Helyszín: Adelaide, Ausztrália. Időpont: 1993. november 7.

Fotó (c) DPPI

Szólj hozzá!

Címkék: f1 nap lépe; alain; prost; jean; alesi; adelaide; ausztrália;

Csalódást okozott a Williams bemutatója

2011.02.24. 12:45 Real Simon says

Utoljára hagyta végleges 2011-es színezésének bemutatását a Williams F1 Team. A csapat grove-i főhadiszállásán leplezték le az "új" FW33-ast, de az esemény színvonala nem ütötte meg a nagycsapatoktól megszokott, profi szintet.

Az "új" kék-fehér színezés elvileg a csapat dicső korszakára, az 1990-es évek Rothmans-festésére kell(ene) hogy emlékeztessen bennünket. Megmondom őszintén, nekem nehezemre esik bármilyen párhuzam felfedezése a Senna, Hill, Mansell, Villeneuve, Coulthard és Frentzen által vezetett, szépséges (és sikeres) Williamsekkel.

Több amatőr baki zavarta az internetes közvetítést: a moderátornak kiválasztott, F1-es körökben egyébként teljesen ismeretlen úriember mikrofonja nem működött rendesen. De mindenen túltett, hogy a Williams PR-felelőseinek csupán egy sokcsillagos, kövér brit (katari?) szakácsot sikerült felküldenie a színpadra, aki a VIP-vendégek gyors ellátásának fontosságáról beszélt.

Sam Michael technikai igazgató szinte csak a kötelező maszlagot nyomatta a színpadon, a közönség (újságírók) soraiból beérkezett két kérdésre hasonlóan semmitmondó válaszok érkeztek.

A csütörtöki, már-már a szánalmasság határát súroló Williams-bemutató arra enged következtetni, hogy Frank Williams gárdája sajnos messze elcsúszott a profi színvonaltól, ami 5-6 évvel ezelőtt még jellemezte az angolokat.

Nagyjából ez az egyetlen használható kép a 2011-es festést viselő Williams FW33-ról

Damon Hill és Ayrton Senna az 1994-es konstruktőr-világbajnok Rothmans Williams FW16 bemutatóján

11 komment

Vettel szívesen látja Schumachert – a második helyen

2011.02.24. 10:35 Real Simon says

Michael Schumacher az elsők között gratulált Sebastian Vettelnek a világbajnoki címéhez tavaly, Abu Dzabiban. Vettel most „hálából” minden jót kívánt Schuminak – a második helyhez, mögötte.

Michael Schumacher ahol lehet, elmondja, hogy a nyolcadik világbajnoki címének megszerzésre készül. Tavaly a 42 éves versenyző és a Mercedes is elmaradt a várakozásokról, de Schumi szerint még semmi nincs veszve. „Egy hároméves programot tűztünk ki a Mercedesszel, úgyhogy még belül vagyunk a határidőn” – mondja Schumacher.

Vettel az egyik német autóklub, az ADAC lapjában elismeréssel nyilatkozott nagy elődje eredményeiről, de hozzátette: természetesen idén is maga mögé akarja utasítani. „Még mindig példaképként tekintek rá, már csak ezért is szeretnék neki minden jót kívánni. De azért nem túl sokat. Ha a szezon végén második lesz mögöttem, akkor elégedett leszek” – nyilatkozta kicsit szemtelenül az ADAC Motorweltnek.

Schumacher továbbra sem adja fel. „Biztos, hogy nem lehet visszaforgatni az idő kerekét. Nem tudnám megmondani, hogy ugyanolyan jó vagyok-e, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt. Ahhoz viszont nem férhet kétség, hogy még mindig elég jó vagyok” – mondta a német veterán a MotorsportTotal-nak.

Szólj hozzá!

Címkék: f1 mercedes; red bull; vettel; schumacher; német; pilóta;

Massa a Red Bullt, Webber a Ferrarit dicséri

2011.02.22. 15:24 Real Simon says

Egymásra mutogatnak a 2011-es tesztidény sztárjai, de most jó értelemben. Mark Webber a Ferrari erősségeit dicséri, miközben Felipe Massa arra int, hogy a Red Bull még annál is erősebb, mint amit eddig mutatott.

Csak két istálló, a Ferrari és a Red Bull lehetett teljesen elégedett a teljesítményével a barcelonai tesztelés után. Az első két napon Sebastian Vettel szerezte meg a legjobb időt, a zárónapon azonban a legtöbb időt pályán töltő Felipe Massa bizonyult a leggyorsabbnak.

Az összes csapat közül a Ferrari tette meg a legnagyobb távot Barcelonában (ami azt illeti, már Jerezben is): Alonso és Massa 435 kört (2025 kilométert) rajzolt a katalán aszfaltra. Sebastian Vettel és Mark Webber ezzel szemben csak 349 kört teljesített a Red Bull-lal, ami 1625 kilométernek felel meg. A bajnokcsapatnál a Mercedes és a Sauber is szorgalmasabbnak bizonyult.

Webber elmondta: egyértelműen a Ferrarit tartja a legkomolyabb ellenfélnek. „A Ferrari nagyon erős. A kocsijuk egyfolytában a pályán volt, és nem csak úgy körözgettek, hanem gyorsak is voltak. Azt gondolom, ha a Ferrarit meg tudjuk verni, minden oké lesz.”

Massa ezzel szemben elsősorban a Red Bullt dicsőítette: „Tény, hogy a Red Bull nagyon, nagyon gyors. Biztos, hogy mi sem vagyunk sokkal lemaradva, de vasárnap például Rosberg volt gyors és a McLaren és más csapatokat sem szabad leírni.”

Felőlünk akár kezdődhetne is a szezon - de a bahreini bejelentés után az még sajnos kicsit odébb van...

Szólj hozzá!

Címkék: teszt barcelona ferrari webber massa red bull

A nap képe: aranysárga Jordan Monte-Carlóban

2011.02.22. 13:00 Real Simon says

A nap képe: Martin Brundle (GB), Jordan 196-Peugeot, Monacói GP, Monte-Carlo, 1996. május 18., szabadedzés (Fotó (c) Peugeot Sport)

Szólj hozzá!

Címkék: f1 monaco monte carlo; brundle; nap képe; jordan; martin;

Massa hajrázott legjobban a zárónapon Barcelonában

2011.02.21. 17:28 Real Simon says

Felipe Massa 23 perccel a tréning vége előtt 1 perc 22,625 másodperc alatt ért körbe a Circuit de Catalunyán, ezzel átvette az elsőséget az F1-es tesztelés utolsó napján.

A Ferrari pilótája - hasonlóan a tegnapi naphoz - egész idő alatt a hosszú távú tesztekre koncentrált, csak az utolsó piros zászlót követően csapott igazán a lovak közé. Ezzel második helyre taszította le Mark Webbert, aki a nap túlnyomó részében uralta a listát a Red Bull BR7-tel.

Sébastian Buemi gondoskodott a Toro Rosso remek tesztzárásáról: az STR6-ost immár napok óta nem lehet kirobbantani a legjobb három helyről.

Barcelonai tesztelés, 4. nap. Eredmények:

1. Massa        Ferrari F150th Italia  1:22,625   121 kör
2. Webber      Red Bull RB7            1:23,442  +0,817  69 kör
3. Buemi        Toro Rosso STR6     1:23,550  +0,925  90 kör
4. Heidfeld     Renault R31            1:23,657  +1,032  95 kör
5. Hamilton    McLaren MP4-26      1:24,003  +1,378  107 kör
6. Maldonado  Williams FW33        1:24,057  +1,432  121 kör
7. Sutil           Force India VJM04   1:24,177  +1,552  64 kör
8. Perez         Sauber C30            1:24,515  +1,890  74 kör
9. D'Ambrosio  Virgin MVR-02        1:26,501  +3,876  50 kör
10. Schumacher Mercedes GP W02 1:27,079  +4,454  114 kör
11. Trulli         Lotus F1T128         1:29,992  +7,367  18 kör
12. Petrov      Renault R31           idő nélkül

 

Szólj hozzá!

Címkék: teszt barcelona ferrari f1 webber massa red bull toro rosso felipe buemi

Év végére halasztanák a Bahreini GP-t

2011.02.21. 11:24 Real Simon says

Úgy tűnik, Bernie Ecclestone kénytelen lesz elhalasztani a bahreini futamot, miután továbbra sem csillapodnak a kedélyek a fővárosban, Manamában.

A Forma-1 irányítója a hét közepére ígért végső döntést, de a helyzet rosszabbodására tekintettel ez korábban is megszülethet.

„Azt az utasítást kaptuk, hogy mondjuk le a [Bahreinbe irányuló] szervezkedésünket” – idézi a Perzsa-öböl legismertebb gazdasági lapját, a Gulf  News-t a Times of India. A Gulf News szerint az idézet „egy német csapat képviselőjétől” származik. Norbert Haug, a Mercedes GP sportigazgatója a barcelonai teszten úgy fogalmazott: „Az alkalmazottaink biztonsága minden másnál előbbre való.”

Az RTL televízió F1-es szakértője, Niki Lauda szerint józan ésszel kell dönteni. „El kell törölni a versenyt” – nyilatkozta a háromszoros világbajnok.

A Times of India úgy tudja, hogy a Bahreini Nagydíjra a szezon végén, az Abu Dzabi GP és a Brazil GP közötti hétvégén, november 20-án kerülhet sor. Ez azt jelentené, hogy a 2011-es évad hét tengerentúli futammal érne véget.

Norbert Haug, a Mercedes GP és Bernie Ecclestone, az F1 első embere. Hamarosan dönteniük kell!

Szólj hozzá!

Címkék: f1 ecclestone; lauda; bahreini gp; bahrein; lemondás; manama; haug;

Rosberg és Petrov villantott a harmadik tesztnapon

2011.02.20. 19:19 Real Simon says

Nico Rosberg révén ismét a Mercedes GP zárt az élen egy tesztnapot, ezúttal Barcelonában. Vitalij Petrov (Renault) és Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) is vezetett egy rövid ideig a teszt vége előtti percekben, de végül be kellett érniük a 2. és 3. hellyel Rosberg mögött.

A Circuit de Catalunyán délelőtt esett az eső, ami arra volt jó, hogy a csapatok kipróbálhatták a Pirelli intermediate gumijait. A száraz pályára való gumikat csak az ebédszünet után rakhatták fel, és ahogy a pálya tapadása nőtt, úgy javultak az idők is.

Vitalij Petrov a nap folyamán többször vezette a listát, végül a második idővel zárt. Az orosz pénteken és szombaton még elkeseredetten panaszolta: attól fél, hogy a sorozatos műszaki hibák miatt nem lesz elég ideje kitapasztalnia az R31-est a pályán. Most elégedett lehet.

Pastor Maldonado végre egy problémamentes napnak örülhetett; a Williams lassan eléri a szükséges megbízhatóságot. Ez volt a venezuelai újonc első teljes tesztnapja a KERS-szel, és 4. legjobb ideje azt mutatja, hogy hamar megbarátkozott a szerkezettel.

A Red Bull és a Ferrari vasárnap hosszú etapokat ment, a köridők másodlagosak voltak (Mark Webber ennek ellenére az 5. legjobb eredményt érte el). Webber 139 köre, illetve Felipe Massa 123 köre két teljes versenytávnak felel meg, ami igazolja az RB7, illetve az F150th Italia megbízhatóságát.

Jarno Trulli hatodik helye azért meglepő (és megnyugtató), mert a T128 hűtőradiátorából folyt a víz, ahogy a barcelonai teszt minden napján. Az olasz utolsó percekben megfutott 1:25,454-es ideje csak 2,286 mp-cel maradt el Rosberg legjobbjától, ami biztató a kocsi fejlesztésére nézve.

Nico Rosberg és a Mercedes eddig a barcelonai teszt leggyorsabbja (Fotó (c) Mercedes GP)

Barcelonai tesztelés, 3. nap.
Eredmények:

1. Rosberg   Mercedes GP W02   1:23,168   92 kör
2. Petrov     Renault R31           1:23,463  +0.295” 93 kör
3. Hamilton  McLaren MP4-26    1:23,858  +0.690” 93p kör
4. Maldonado Williams FW33     1:24,815  +1.647” 60 kör
5. Webber    Red Bull RB7          1:24,995  +1.827” 139 kör
6. Trulli       Lotus T128             1:25,454  +2.286” 48 kör
7. Perez      Sauber C30            1:25,557  +2.389” 115 kör
8. Sutil        Force India VJM-04  1:25,720  +2.552” 102 kör
9. Buemi     Toro Rosso STR6     1:26,155  +2.987” 31 kör
10. Massa   Ferrari F150th Italia  1:26,508  +3.340” 123 kör
11. Glock     Virgin MVR-02          1:26,598  +3.430” 97 kör
12. Mondini   Hispania HRT F110   1:28,178  +5.010” 39 kör
13. D. Ricciardo Toro Rosso STR6  1:28,329  +5.161” 42 kör
14. N. Karthikeyan Hispania HRT F110  1:30,722  +7.554” 32 kör


 

Szólj hozzá!

Címkék: 3.nap teszt; mercedes; barcelona; mclaren; hamilton; renault; lotus; rosberg; petrov; trulli;

90% hogy nem lesz Bahreini GP; a tesztelést már lemondták

2011.02.20. 16:59 Real Simon says

A Formula-1-es csapatok szövetsége, a FOTA lemondta a március 3-6. közé betervezett bahreini tesztelést - értesült az F1-Today honlap.

A holland F1-es website úgy tudja, hogy a csapatok a bizonytalan belpolitikai helyzet (az utcai zavargások) miatt nem kívánnak a Perzsa-öbölbeli királyságba utazni. Meg nem erősített, de egyre valószínűbb hírek szerint ugyanez lesz a március 11-13. között esedékes Bahreini Nagydíj sorsa is. A barcelonai tesztekről tudósító holland portál szerint 90%-ban biztos, hogy törölni fogják a futamot.

Bernie Ecclestone vasárnap a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy a döntést teljesen bahreini üzletfele, Szalman bin-Isza al-Kalifa kezébe helyezte. "A koronaherceg fogja eldönteni, hogy biztonságos-e odamennünk, vagy sem. Nekem fogalmam sincs. Nem fogjuk arra bátorítani az embereinket, hogy odautazzanak, ha egyszer nem biztonságos" - mondta Ecclestone.

Az F1 irányítója elképzelhetőnek tartja, hogy egy későbbi időpontban bepótolják a Bahreini Nagydíjat.

A versenyzők közül elsőként Mark Webber vállalta a véleményét: az ausztrál a Bahreini GP lemondását tartaná jó megoldásnak. "Tragédia arról hallani, hogy emberek veszítik életüket. Ez alighanem nem a legjobb alkalom, hogy oda menjünk egy sporteseményre. Sokkal nagyobb, sokkal fontosabb dolguk van [az ott élőknek]" - mondta Webber ma Barcelonában.

Szólj hozzá!

Címkék: teszt; ecclestone; f1; webber; bahreini gp; bahrein; lemondás;

Vettel és a Williams csúcsformában Barcelonában

2011.02.19. 20:07 Real Simon says

Sebastian Vettel ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta Barcelonában. A Red Bull világbajnoka egy teljes másodpercet javított a pénteki legjobb idején, ezzel – természetesen – megtartotta elsőségét a második tesztnap végére.

A Red Bullnál egyébként szinte minden a terveknek megfelelően alakult szombaton. Vettel délelőtt egy és kétkörös gyors etapokat ment, nagyon biztató köridőkkel. Délután több hosszabb etapot is beiktattak a programba, de a versenyszimulációt nem sikerült befejezni, mert piros zászlót lengettek a sportbírók.

Jaime Alguersuari továbbra is tartja impresszív formáját: a katalán a tegnapi 3. hely után szombaton a második legjobb időt érte el, ami azt jelzi, hogy a Toro Rosso idei autója is versenyképes.

Fernando Alonso lett a harmadik a Ferrarival, de az F150th Italia elszenvedte első műszaki hibáját Barcelonában: elektronikai hiba miatt Alonso a délelőtt nagy részében nem tudott kimozdulni a garázsból.

Ez volt az első problémamentes nap viszont a Williams számára: Rubens Barrichello 117 kört tudott megtenni, úgy, hogy végig használta az eddig folyamatosan problémákat okozó KERS-t. Nem volt ilyen szerencsés a hibridrendszerrel a Renault: Vitalij Petrov állva maradt a pályán emiatt. Nick Heidfeld napja szerencsésebben alakult, a német beugrópilóta az 5. legjobb időt autózta.

A McLaren-Mercedes Jenson Buttonnal, a Mercedes GP Nico Rosberggel körözött a Circuit de Catalunyán. Mindkét pilóta arra intett, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a kocsijuk teljesítményéről. Mégis egyre úgy tűnik, hogy sem az MP4-26-os, sem az MGP W02-es nincs egy szinten a Red Bull-lal, vagy akár a Ferrarival. Ha versenyképesek akarnak lenni, a Mercedes-motoros kocsiknak gyorsulniuk kell, méghozzá sokat.

Barcelonai tesztelés, 2. nap. Eredmények:

1.  Vettel           Red Bull-Renault      1:23,315     104 kör
2.  Alguersuari    Toro Rosso-Ferrari  1:23,519   + 0.204   97 kör
3.  Alonso           Ferrari                  1:23,978   + 0.663   90 kör
4.  Barrichello     Williams-Cosworth  1:24,008   + 0.693   117 kör
5.  Heidfeld         Renault                1:24,242   + 0.927   41 kör
6.  Kobajasi        Sauber-Ferrari       1:24,243   + 0.928   125 kör
7.  Rosberg         Mercedes              1:24,730   + 1.415   131 kör
8.  Button           McLaren-Mercedes   1:24,923   + 1.608   54 kör
9.  Di Resta         Force India-Mercedes 1:25,194   + 1.879   80 kör
10.  Kovalainen   Lotus-Renault          1:26,421   + 3.106   58 kör
11.  Petrov          Renault                   1:26,884   + 3.569   61 kör
12.  Liuzzi            HRT-Cosworth         1:27,044   + 3.729   70 kör
13.  Glock            Virgin-Cosworth       1:27,242   + 3.927   66 kör
14.  Teixeira         Lotus-Renault         1:31,584   + 8.269   26 kör



 

1 komment

Címkék: teszt barcelona ferrari f1 tesztelés williams barrichello alonso vettel red bull toro rosso alguersuari

Vettel az élre szárnyalt Barcelonában (1. nap)

2011.02.18. 18:18 Real Simon says

Sebastian Vettel és a Red Bull-Renault zárta a legjobb idővel a barcelonai tesztelés első napját. A délután sokáig váltóhibával bajlódó világbajnok az utolsó percekben futotta meg 1:24,374 perces idejét, amivel több mint egy másodpercet adott a második helyen végző Fernando Alonsónak a Ferrarival.

Úgy látszik, Jaime Alguersuari véresen komolyan vette a Red Bull pilóta-tanácsadója, Helmut Marko korholását: a katalán autós a harmadik időt villantotta a Circuit de Catalunyán. Kobajasi Kamui révén a Sauber továbbra is az élmezőnyben maradt, míg Jenson Button 77 kör alapján az ötödik legjobb idővel zárta a napot.

Eredményes napot zárt a Mercedes GP. Michael Schumacher délután egy teljes versenyszimulációt futott, csak a boxkiállások idejére szakította meg a körözést. A megtankolt autóval a hétszeres világbajnok 1:29-1:30-as körökkel kezdett, majd a gumik kopása 2-3 másodpercet rontott a tempón az etapok végére.

Folytatás szombaton, remélhetőleg naposabb időben, mint ma volt!

Sebastian Vettel a legjobb idővel nyitott a katalán teszten (Fotó: F1today.nl)

Barcelonai tesztelés, 1. nap. Eredmények:

1. Vettel        Red Bull RB7            1:24,374  37 kör
2. Alonso        Ferrari F150th Italia 1:25,485 + 1,111” 101 kör
3. Alguersuari   Toro Rosso STR6    1:25,638 + 1,264” 57 kör
4. Kobajasi      Sauber C30           1:25,641 + 1,267” 78 kör
5. Button        McLaren MP4-26    1:26,365 + 1,991” 77 kör
6. di Resta    Force India VJM04    1:26,575 + 2,201” 26 kör
7. Barrichello    Williams FW33       1:26,912 + 2,538” 52 kör
8. Schumacher  Mercedes GP W02  1:27,512 + 3,138” 90 kör
9. Karthikeyan    Hispania F111      1:28,393 + 4,019” 116 kör
10. Kovalainen    Lotus T128        1:30,065 + 5,691” 54 kör
11. d'Ambrosio    Virgin MVR-02    1:30,950 + 6,576” 116 kör
12. Petrov        Renault R31        1:35,174 + 10,800” 20 kör
13. Heidfeld     Renault R31         1:44.324 + 19,950” 27 kör

Szólj hozzá!

Címkék: teszt barcelona ferrari f1 alonso 1.nap vettel red bull toro rosso alguersuari

Csuklóját törte a kétszeres DTM-bajnok

2011.02.18. 15:39 Real Simon says

Robert Kubica ralibalesete után újabb sportbaleset borzolja az autósport-kedvelők kedélyeit. Mattias Ekström az Audi téli edzőtáborában, röplabdázás közben rosszul esett, eltört a csuklója.

A Német Túraautó Bajnokság (DTM) kétszeres bajnoka (2004, 2007) az Audi szokásos tél végi erőnléti táborában röplabdázott csapattársaival, Timo Scheiderrel, Martin Tomczykkal és Mike Rockenfellerrel, amikor egy mentés után rosszul ért földet.

A 32 éves svéd kiválóság, aki eddig háromszor diadalmaskodott az év végi Bajnokok Tornáján, bal csuklóját törte. A csapat orvosa szerint Ekström csuklója helyre jön a szezon első versenyéig, amelyet Hockenheimben rendeznek május 1-jén.

„Mattias alkarjának négy hétig gipszben kell maradnia, utána kezdheti el erősíteni a karizmait. Ha minden jól alakul, nincs akadálya, hogy ott legyen a szezon rajtjánál, május elsején” – mondta dr. Christian John, az Audi csapatorvosa.

Az Audi DTM-bajnoka, Mattias Ekström és a nevezetes bal csuklója (Fotó (c) Audi Sport)

3 komment

Címkék: audi baleset kubica bajnok dtm ekström

Liuzzi és Klien esélyes az utolsó pilótaülésre

2011.02.18. 10:40 Real Simon says

Vitantonio Liuzzi és Christian Klien között dől el, ki vezetheti idén a Hispania másik kocsiját Narain Karthikeyan mellett.

Vitantonio Liuzzi és Christian Klien pályázik eséllyel az utolsó szabad F1-es pilótaülésre a HRT csapatánál – értesült a Motorsport-Total honlap. A németek szerint Liuzzi az esélyesebb, akit érvényes szerződése ellenére bocsátottak el a Force Indiától, hogy helyet csináljanak a DTM bajnoki címvédőjének, Paul di Restának.

Liuzzi a napokban az olasz Autosprintnek nyilatkozva elmondta: „Úgy fogalmaznék, hogy három lehetőségem volt. Tárgyalásokról beszélek, nem konkrét szerződésekről. Nem mindegyik csapatnál versenyezhettem volna idén.” Mivel Colin Kolles csapata az egyetlen, ahol még van egy szabad versenyülés, vélhetően Liuzzi is arra pályázik.

Christian Klien tavaly három versenyen (Szingapúr, Brazília, Abu Dzabi) helyettesítette Jamamotót a csapatnál, így ismeri a szerelők nagy részét, ez szól mellette. Az osztrák és az olasz pilóta is magával hozna némi szponzorációt a csapathoz.

A pénteken kezdődő, négynapos barcelonai teszten egyelőre Liuzzi részvétele biztos a HRT színeiben. Néhány magyar F1-es honlap úgy értesült, hogy Baumgartner Zsolt lehet a HRT másik pilótája, ezt azonban az egykori Minardi-pilóta határozottan cáfolta.


Christian Klien (balra) vagy Tonio Liuzzi lehet a Hispania pilótája az idén

Szólj hozzá!

Címkék: barcelona liuzzi zsolt pilóta hrt klien baumgartner hispania

Hivatalos: Heidfeld váltja Kubicát a Renault-nál

2011.02.16. 20:30 Real Simon says

A Renault Lotus csapata egy hetes várakozás után bejelentette: Nick Heidfeld veszi át Robert Kubica helyét a 2011-es szezonban.

A múlt heti jerezi tesztelésen a 33 éves mönchengladbachi pilóta mindenkit lenyűgözött a csapatnál profi hozzáállásával, motiváltságával és gyorsaságával.

"Más körülmények között szerettem volna visszatérni a Formula-1-be, de büszke vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Minden olyan gyorsan történt, de lenyűgözött a technikai háttér és az emberek elszántsága Enstone-ban. Nagyon élveztem a tesztelést Jerezben, gyorsan beilleszkedtem a srácok közé. Hamar ráéreztem a kocsira, ami elég újszerű. Nagyon motivált vagyok, alig várom, hogy elkezdődjön a szezon!" - mondta Heidfeld a Renault sajtóközleményében.

Nick Heidfeld 1999 óta 172 nagydíjon vett részt a Prost, a Sauber, a Jordan, a Williams és a BMW Sauber színeiben.

 

Szólj hozzá!

Kritizálja a turbómotort a WTCC világbajnoka

2011.02.16. 17:14 Real Simon says

Már a 2011-es szezontól, F1-es bevezetése előtt két évvel megjelennek a túrakocsi-világbajnokságon az 1,6-os turbómotorok. Gyári WTCC-csapatként a Chevrolet-nak lenne a legtöbb oka az örömre, a világbajnok Yvan Muller azonban elégedetlen az új erőforrással.

Néhány hónapja világos, hogy aki labdába akar rúgni idén a túrakocsi-világbajnoki sorozatban, annak turbómotorra lesz szüksége. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2011-től az eddig használt, kétliteres szívómotorok helyett kötelezővé tette az 1,6-os turbómotorok használatát a WTCC-ben és a WRC rali-világbajnokságon is. A Chevrolet világbajnoka, Yvan Muller azonban egyelőre nem rajong az új erőforrásért.

„Kétségtelen, hogy a motorok nagyobb teljesítményre lesznek képesek, de sokkal többe is kerülnek. A szövetség nem a legjobb időpontot választotta az új motorok bevezetésére, egy új turbó kifejlesztése ugyanis igen drága mulatság” – panaszolja Muller.

Ehhez társul, hogy az elsőkerékhajtású kocsik - mint a Chevrolet Cruze, vagy a SEAT León - az első tesztek alapján nagyon gyorsan "felzabálják" az első gumikat. Aki nem tud ésszel, az erejét beosztva versenyezni, vagy nincs hátsókerekes BMW-je, annak vége a WTCC-ben.

„Nagyon nehéz dolguk van a pilótáknak, hogy életben tartsák az első gumikat. Ennek oka, hogy a turbó különösen alacsony fordulatszámnál nagyon nagy nyomatékot termel, ami gyilkolja az abroncsokat. Nem könnyű megtalálni a megfelelő motorbeállítást” – mondja a franciák kétszeres világbajnoka.

A Chevrolet konkurensei közül a BMW már a szezon elejétől turbóval szereli fel a 320 TC-ket, míg a félgyári Sunred SEAT csapat csak valamikor a szezon közepén vált feltöltős motorokra, addig maradnak a TDI-k.

Meg nem erősített információink szerint a Zengő Dension Motorsport (Michelisz Norbert csapata) az új versenyautóval kapcsolatos tárgyalások elhúzódása miatt kénytelen lesz kihagyni a szezon első versenyét a brazíliai Curitibában.

Szólj hozzá!

Címkék: turbómotor chevrolet zengő világbajnok wtcc chevy muller michelisz

Reagált a Pirelli: keményítenek a lágy gumikon

2011.02.16. 13:24 Real Simon says

Sok panasz érkezett a Pirelli-gumik tartósságára az első két teszten, ezért az olasz gumigyártó reagált: Barcelonában már valamivel keményebbek lesznek a szuperlágy és lágy abroncsok.

„A gumik sok meglepetést fognak okozni az idei versenyeken. A lágyak 15-20 kör alatt elkopnak, ami jelentős teljesítményvesztést okoz. Ha így folytatjuk, háromszor kell kiállnunk kereket cserélni” – dohogott Fernando Alonso a jerezi tesztelés után.

A világbajnok Sebastian Vettel azzal nyugtatta a svájci Blick olvasóit, hogy „a szuperlágy gumikat alig-alig fogjuk látni 2011-ben a versenyeken”.

A Pirelli azonban felvette a kesztyűt és bejelentette: keményebb keverékű lágy és szuperlágy abroncsokat gyárt és szállít a következő csoportos tesztelés helyszínére, Barcelonába.
 
A Pirelli szándékosan (az FIA és a csapatok kérésére) fejlesztett ki kevésbé tartós gumikat erre az idényre. A gumigyártó célja, hogy rendszeres legyen a két-három kerékcsere, ezzel is fokozzák a versenyek izgalmait.

A milánói gyártó azt is közölte, hogy az első négy futamra - Bahreini, Ausztrál, Maláj és Kínai GP - a lágy és a kemény keveréket fogják kínálni a csapatoknak.

Szólj hozzá!

Címkék: teszt barcelona f1 pirelli alonso vettel jerez abroncs gumik

A Ferrari ráhúzott egy napot Jerezben

2011.02.15. 09:42 Real Simon says

Hétfőn is Jerezben maradt a Ferrari, ám ezúttal nem tesztelni, hanem reklámfilmet forgatni. A Scuderia vendégül látta a rajongói klubja tagjait is.

A Ferrari nem költözött el a második csoportos teszt végén Jerezből. Fernando Alonso és Felipe Massa hétfőn is a pályán körözött - igaz, csak reklámfilm-forgatási célból. Ilyenkor a kocsik nem mehetnek többet 50 kilométernél. A Ferrari még 2010-ben lefoglalta ezt a filmforgatási napot, hasonlóan a McLarenhez, amely a valenciai teszt utáni egy Barcelona melletti próbapályán filmezte az MP4-26-ot. 

A Ferrari Fan Club szerencsés spanyol tagjai is részt vehettek a „teszt utáni tesztnapon”. Nekik a csapat tartalékpilótája, Marc Gené magyarázta el, mit csinálnak a pilóták és a mérnökök, hogyan működik a csapat egy F1-es tesztelésen.

Alonso és Massa már továbbrepült Barcelonába, ahol pénteken kezdődik a harmadik csoportos tesztelés.

Szólj hozzá!

Címkék: teszt ferrari alonso massa jerez gené

Esőben ért véget a tesztelés Jerezben

2011.02.13. 16:18 Real Simon says

A késő délután rákezdett eső miatt már nemigen javulnak a köridők Jerezben, az idei második Formula-1-es teszt zárónapján.

Rubens Barrichello zárta az élen az utolsó tesztnapot, a Williams brazilja 90 kört teljesített a javarészt napos, száraz időben. Mögötte Kobajasi Kamui zárt a Sauberral, megelőzve a hosszú etapokat futó Fernando Alonso Ferrariját, valamint Sébastien Buemi Toro Rossóját.

A tesztelés jövő héten Barcelonában folytatódik.

Jerezi tesztelés, 4. nap. Eredmények:

1. Barrichello  Williams-Cosworth   1:19,832   103 kör
2. Kobajasi    Sauber-Ferrari         1:20,601  +0,769" 86 kör
3. Alonso      Ferrari F150th          1:21,074  +1,242" 105 kör
4. Buemi       Toro Rosso-Ferrari    1:21,213  +1,381" 90 kör
5. Senna        Renault R31             1:21,400  +1,568" 68 kör
6. Kovalainen  
Lotus-Renault        1:21,632  +1,800" 43 kör.
7. Rosberg    Mercedes GP W02     1:22,103  +2,941" 45 kör
8. Vettel       Red Bull-Renault        1:22,222  +2,390" 90 kör
9. Button      McLaren-Mercedes    1:22,278  +2,446" 70 kör
10. D'Ambrosio Virgin-Cosworth     1:22,985  +3,153" 45 kör
11. Di Resta   Force India-Mercedes 1:23,111  +3,279" 99 kör

Szólj hozzá!

Címkék: teszt ferrari f1 williams barrichello alonso jerez sauber kobajsai

Pat Symonds a Virginnél folytatja

2011.02.13. 14:20 Real Simon says

Pat Symonds a Marussia Virgin Racing szolgálataiban folytatja F1-es pályafutását  – adta hírül a speedweek.ch honlap.

A Benetton egykori főmérnökét és a Renault F1 Team fejlesztési igazgatóját 2009 augusztusában függesztette fel akkori csapata, a 2008-as szingapúri manipulációs botrányban betöltött szerepe miatt.

A Nemzetközi Autós Szövetség (FIA) akkori elnöke, Max Mosley öt évre eltiltotta mindenféle FIA által szankcionált autóverseny látogatásától. Mosley emellett nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Symondst, Flavio Briatore volt csapatfőnökkel együtt. Az angol mérnök bocsánatot kért, Mosley 2009 októberében megválasztott utódja, Jean Todt pedig felmentette a kiváló stratégát a látogatási- és munkatilalom alól.

Symonds – John Booth csapatvezető felkérését elfogadva – mostantól a Marussia Virgin csapat műszaki szaktanácsadója lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: botrány renault mérnök szingapúr virgin symonds

Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása
Mobil