HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Lewis Hamilton hip-hop sztár lesz?

2013.01.15. 12:00 Real Simon says

Lewis Hamilton többször utalt arra, hogy szívesen kipróbálná magát hip-hop előadóként. Brit sajtóhírek szerint a Mercedes új szerzeménye repperként részt vesz barátnője, Nicole Scherzinger új albumának felvételein.

Hamilton_rapper1B.jpg

Lewis Hamilton többször utalt már arra, hogy szívesen beszállna a zenebizniszbe. Az amerikai repper, Jay-Z és J Cole jó haverja, Lewis az elmúlt hónapokban többször feltűnt Los Angeles-i és londoni klubokban a két hip-hop-sztár társaságában.

Most, hogy Hamilton otthagyta a McLarent és a Mercedeshez igazolt, az új szerződése vélhetően sokkal kevésbé szabályozza a 2008-as világbajnok magánéletét. Magyarul: végre azt csinál, amit akar. És Lewis a jelek szerint zenélni, reppelni (is) akar.

A The Sun szerint a Mercedes újdonsült versenyzője két ismert hip-hop producerrel, Eric Bellingerrel és Midi Mafiával egy új zenei projekten dolgozik, amely valamilyen módon beépül majd Nicole Scherzinger új albumába.

Lewis-Nicole_3.jpg

„Sok szöveget írtam már különböző reppereknek, az elmúlt napokban éppen Lewisnak. Ő most a saját cuccán dolgozik” – árulta el a Sunnak Angel, aki maga is repperként keresi a kenyerét. „Lewist nagyon érdekli a hip-hop és az R&B, de nem akar popsztár lenni. Elég pénze van, szóval, miért ne tenné?” – tette hozzá mindenkit megnyugtatva Angel.

Hamilton_rapper2.jpg

Hamilton egy korábbi interjúban elárulta: a versenyek előtt szívesen hallgatja az R&B nagyágyúit az iPodján, ráhangolódásként. Kedvencei között szerepel Stevie Wonder, a Fleetwood Mac, Marvin Gaye és Jay-Z. Nagyon tiszteli a reggae-zene atyját, Bob Marley-t is, akinek arcképét a bukósisakjára pingáltatta a 2011-es Indiai Nagydíjon.

4 komment

Bianchi mindent vitt Massa gokartversenyén

2013.01.13. 10:48 Real Simon says

Pole pozíció, leggyorsabb kör és győzelem. Jules Bianchi tökéletesen kezdte a Felipe Massa által szervezett gokartversenyt, a Desafio das Estrelast. A Force India tesztpilótája a második futamon negyedik lett, ezzel megszerezte az idei bajnoki címet. A második futamot a brazilok GP2-es reménysége, Felipe Nasr nyerte. Fernando Alonso az első nekifutást technikai hiba miatt feladta, a második versenyen ütközött, így csalódottan zárta a Desafiót. 

Desafio_hangulat_res600.jpgA Santa Caterina államban található Beto Carrero Park idén nyolcadszor ad otthont a Desafio das Estrelas-nak

A Force India tartalékpilótája az élről vághatott neki a versenynek, de a rajtot követően visszaesett a negyedik helyre. A francia innen zárkózott fel. Sorra előzte meg ellenfeleit, előbb a Pirelli F1-es tesztpilótáját, Lucas di Grassit, aztán a brazil Stock Car-bajnokságban versenyző Vitor Meirát, majd Vitantonio Liuzzit, s végül megnyerte az első futamot.

Liuzzi_Bianchi_Desafio_r600.jpgLiuzzi korábban állt, Bianchi jelenleg áll a Force India szolgálatában - most a győzelemért csatáztak 

"Elég rosszul kezdtem a versenyt, a rajt után visszaestem pár pozíciót, az első körökben még a gokartommal is küzdöttem. Aztán egyre jobban belejöttem és elkezdtem visszaszerezni a pozíciókat. Amikor átvettem a vezetést, a gokart már remekül ment, így előnyt tudtam kiépíteni. Nagyon szeretem ezt az eseményt, bárcsak mindig itt lehetnék!” – mondta a győztes Bianchi.

A versenyen részt vett Fernando Alonso is, aki a 13. rajtrácsról kezdhette meg az első futamot (Felipe Massa 15. lett az időmérőn). A Ferrari a kétszeres világbajnoka rögtön az elején csetepatéba keveredett, kicsúszott a pályáról, visszaesett az utolsó helyre. Innentől fogva az volt a célja, hogy gyűjtse a tapasztalatokat új járművéről, egyenletes időkkel lépegetett egyre feljebb a mezőnyben. Hat körrel a leintés előtt azonban egy műszaki hiba (a fojtószelep hibája) boxkiállásra kényszerítette a spanyolt, aki már nem tudott visszajönni.

Alonso_Desafio_r600.jpg
Az élmezőnyben közben Liuzzi és Di Grassi csatázott a második helyért. A Pirelli brazil tesztpilótája (egyúttal az Audi új szerzeménye az FIA World Endurance-sorozatban) végül öt körrel a vége előtt talált utat Liuzzi mellett, és 4,8 másodperc hátránnyal másodikként ért célba. A főszervező Felipe Massát tizedikként intették le.
A Desafio das Estrelas (Csillagok Kupája) második versenyét vasárnap futják a Beto Carrero Gokartparkban, Santa Caterinában.

Massa-Kobajasi Desafio_res600.jpgFelipe Massa több F1-es kollégáját, köztük a jelenleg állás nélküli Kobajasi Kamuit is meghívta gokartozni

************************************************************************
A vasárnapi második futamon az első nyolc helyezett fordított sorrendben rajtolt. A start után Vitor Meira állt az élre, majd rövid ideig Nelsinho Piquet diktált, ám Felipe Nasr a hatodik körben átvette a vezetést, amit a leintésig nem adott ki a kezéből. A második GP2-es szezonjára készülő brazil tehetség 3,8 másodperccel verte Piquet Juniort, és 4,3 mp-cet adott a brazil kamionversenyző veteránnak, Beto Monteirónak.

Nasr_port_Desafio_r600.jpgFelipe Nasr ismét megmutatta, hogy egyike a feltörekvő generáció leggyorsabb pilótáinak

Jules Bianchi a nyolcadik rajthelyről küzdötte fel magát negyediknek, a Force India F1-es üdvöskéje így  szombati győzelmével együtt  megszerezte a Desafio das Estrelas 2013-as bajnoki címét. 

A Formula-1-es sztárok közül Tonio Liuzzi az ötödik, Lucas di Grassi a hatodik, Sébastien Buemi a hetedik, míg a házigazda, Felipe Massa a nyolcadik helyen végzett a második futamban. Fernando Alonso megint ütközött a verseny közepén, a kétszeres világbajnok így csak a 18. helyen ért célba.

Desafio das Estrelas 2013

Az 1. futam végeredménye:

1. Jules Bianchi (FRA) 26:15,050 perc (29 kör)
2. Lucas di Grassi (BRA) + 4,873”
3. Vitantonio Liuzzi (ITA) + 8,779”
4. Sébastien Buemi (SUI) + 11,909”
5. Vítor Meira (BRA) + 12,605”
6. Felipe Nasr (BRA) + 13,477”
7. Nelson Piquet Jr. (BRA) + 14,107”
8. Beto Monteiro (BRA) + 14,459”
9. Augusto Farfus (BRA) + 15,774”
10. Felipe Massa (BRA) + 16,101”

A 2. futam végeredménye:

1. Felipe Nasr (BRA) 26:19,434 perc (29 kör)
2. Nelson Piquet Jr. (BRA) + 3,881"
3. Beto Monteiro (BRA) + 4,339"
4. Jules Bianchi (FRA) + 4,870"
5. Vitantonio Liuzzi (ITA) + 7,803"
6. Lucas di Grassi (BRA) + 9,640"
7. Sébastien Buemi (SUI) + 10,227"
8. Felipe Massa (BRA) + 14,490"
9. António Pizzonia (BRA) + 15,183"
10. Enrique Bernoldi (BRA) + 17,035"
... 18. Fernando Alonso (SPA) + 36,497"

Szólj hozzá!

Meghalt az F1 utolsó magánzója, Guido Forti

2013.01.12. 21:40 Real Simon says

Hetvenkét éves korában elhunyt Guido Forti, akinek csapata sikerrel szerepelt az F3000-es sorozatban, 1995-ben és '96-ban pedig a száguldó cirkuszban is szerencsét próbált. 

Forti_Diniz AUS 1995.jpg

Guido Forti egy olasz üzletemberrel, Paolo Guercivel alapította meg versenyistállóját, a Forti Corsét az 1970-es évek végén. Az olasz Formula Ford, illetve Formula-3-as bajnokságok megnyerése után 1987-ben beneveztek a Formula-3000-es sorozatba (a GP2 akkori megfelelőjébe), ahol többek között Nicola Larinit, Emanuele Naspettit, Andrea Monterminit és Gianni Morbidellit futtatták.

Morbidelli 1990-ben két győzelmet szerzett a Fortinak, ezzel a bajnokság ötödik helyén zárt. A következő szezonban Naspetti négy futamot nyert, de így is csak az ötödik helyen tudott végezni. 1992-ben Montermini lett a gárda vezérbikája, az olasz két győzelemmel megszerezte az F3000 Európa-bajnokság második helyét. Guido Fortit ekkor hozta össze a jó szerencse a gazdag brazil pilótacsemetével, Pedro Paulo Dinizzel, akinek családjával sikerült szponzori szerződést kötnie.

Forti Diniz 1996_2.jpg

A brazil szponzorok matricáival feldíszített, citromsárga Forti-Ford 1995-ben mutatkozott be a Formula-1-ben, Diniz csapattársa Roberto Moreno lett. A csapat mindvégig a sereghajtók közé tartozott, legjobb eredményüket Diniz érte el, amikor 4 kör hátránnyal hetedik lett az idényzáró Ausztrál Nagydíjon.

Diniz 1996-ban a Ligier-hez távozott, és magával vitte a szponzorait is. A Forti visszahívta Monterminit, a másik autót Luca Badoer kormányozta. Az új autó csak a San Marinó-i Nagydíjon mutatkozott be, Badoer tizediknek hozta célba az FG03-at, melyet a korábbi Ferrari-mérnök, Sergio Rinland tervezett. Miközben a pályán elért eredmények ha lassan is, de javultak, a szponzorhiányból eredő anyagi problémák komoly próbetétel elé állították az istálót.

Forti_Badoer 1996.jpgAz 1996-os Forti FG03-as Sergio Rinland keze nyomát viseli magán. Hiába javult a csapat formája, a pénzhiány végül térdre kényszerítette őket

Guido Forti a titkozatos Shannon Racinggel kötött megállapodástól remélte a helyzet jobbra fordulását, ám a Shannon nem fizetett, így hamarosan a csapat sem tudta kifizetni a motorokat szállító Fordot. A nyár közepi Brit Nagydíjra már nem tudott kiállni a csapat, amely így 26 GP-részvétel után megszűnt.

Az F1-es folklórban úgy tartják számon a Forti Corsét, mint az utolsó igazi privát nevezőt. Guido Forti 2002-ben csapatmenedzserként még visszatért az olasz F3000-be, ám nem termett számára babér.

Szólj hozzá!

Érdesen édes hangjuk lesz 2014-es F1-turbóknak

2013.01.11. 20:07 Real Simon says

Elsőként a Mercedes-Benz mutatta be a 2014-től bevetni tervezett turbómotorját. Az F1-es motorfejlesztési projekt vezetője, Andy Cowell szerint „a motorok hangosak, de kellemes hangúak lesznek”.

Mercedes-Benz V6 turbo.jpgÍgy néz ki a Mercedes-Benz V6-os "kisturbója". Teljesítménye az új ERS hibridrendszer segítségével 750 lóerő lesz, ami megegyezik a jelenlegi szinttel  (Fotó: Mercedes Media)

A Formula-1-es motorgyártók közül elsőként a Mercedes-Benz mutatta be vadonatúj V6-os turbómotorját ma, az angliai Brixworthben. A Mercedes-Benz High Performance Engines üzemében már javában tart a 2014-től bevezetésre kerülő 1,6 literes V6-os nyúzása a próbapadon.

Két évvel ezelőtt, amikor amikor a csapatok szövetsége (FOTA) és az FIA elfogadta az új motorformulát, számos kétely vetődött fel a kisturbók visító hangjával kapcsolatban. Maga Bernie Ecclestone is élesen kritizálta az 1,6-os turbókat, sokáig mindent megtett a bevezetésük ellen. A Mercedes-Benz HPE igazgatója, Andy Cowell azonban igyekszik mindenkit megnyugtatni: semmi gond nem lesz a kisturbók hangjával.

„A motorok hangosak lesznek, de kellemesen hangzóak. Magasabb frekvencián szólnak, a turbótöltő bekapcsolása után 12500-as percenkénti fordulaton fognak pörögni, így elég hangosak lesznek. Ha az ember a közelükbe merészkedik a tesztpadon, füldugót kell használnia” – jelentette ki Cowell.

Andy Cowell úgy véli, az új motorok bevezetésével ismét előtérbe kerülnek azok a versenyzők, akik gondolkodva, ésszel vezetnek. „(Az új motor) minőségi változást fog hozni a versenyzésben. A gondolkodó versenyzőket hozza előnybe, akik az üzemanyaggal spórolva is a legtöbbet tudják kihozni a technikából. A motorok sokkal nyomatékosabbak lesznek, főként a kanyarok kijáratánál. Olyan autókat áthatunk majd, amelyeknek nagyobb a motorereje, mint a tapadása – ez mindenkinek nagyon fog tetszeni!”

A Mercedes úgy véli, hogy az új hajtóművel „visszahozzuk a motort a motorsportba”, de hogy pontosan mennyire, az csak 2014-ben derül ki. Az új kisturbók teljesítményét 750 lóerőre saccolják (ez megegyezik a jelenlegi, 2,4 literes V8-asok teljesítményével), ám a jövőben ennek nagyobb része származik majd az új ERS (Energy Recovery System) energia-újrahasznosító rendszerből.

A jelenleg használt KERS 80-82 lóerőnyi teljesítményt biztosít, körönként 6,7 másodpercig. Az ERS ezzel szemben 161 lóerős pluszlöketet generál, több mint fél percen (33,3 másodperc) keresztül.

Szólj hozzá!

Hondára vált a Zengő Motorsport 2013-tól

2013.01.10. 11:45 Real Simon says

A Honda műszaki támogatásával vág neki a WTCC következő két idényének a Zengő Motorsport. A Yokohama-kupa címvédője, Michelisz Norbert egy gyári fejlesztésű Honda Civic WTCC versenyautóval áll rajthoz a túraautó-világbajnokságon, amelyet az olasz JAS Motorsport fejleszt és készít fel a futamokra.

Zengocivic_profil_600.jpgEzzel a gyönyörű Honda Civickel vág neki a következő két WTCC-idénynek a Zengő Motorsport (Fotók: Zengő Motorsport)

A sportos múltra visszatekintő japán márka 2012 tavaszán jelentette be, hogy visszatér az FIA túraautó-világbajnokságba. A Honda gyári csapatánál két neves versenyző, Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro kapott helyet a legújabb Civic WTCC pilótaülésében.

A most megkötött megállapodás értelmében a Zengő Motorsport számára is elérhető lesz ugyanaz a csúcstechnika, amit a gyári pilóták használhatnak, de a magyar csapat független marad. A versenyautót az olasz JAS Motorsport építi (csakúgy, mint a másik két gyári Civicet), míg a motor és a váltó Japánban készül. Az eredményesség érdekében a Zengő Motorsportnak átmenetileg szüneteltetnie kell a kétautós felállást, mivel jelenleg sem forrás, sem kapacitás nem lenne egy második autó felkészítéséhez és üzemeltetéséhez 2013-ban.

Michelisz Norbi szerint „itt volt az ideje új kihívások után nézni”. Ez indokolja, hogy az egyre inkább a Német Túraautó Bajnokság (DTM) felé hajló BMW helyett a WTCC-re koncentráló Hondára voksolt a Zengő-csapat.

Zengocivic_front_r600.jpgMichelisz Norbi szerint "itt volt az ideje új kihívások után nézni". A Civic friss fejlesztés, sokkal versenyképesebb, mint a BMW volt

Zengő Zoltán, csapatfőnök:
„Először is, szeretném megköszönni a BMW Magyarországnak és a BMW Motorsportnak az elmúlt két éves támogatást, örülök, hogy részesei voltak a sikernek, hiszen azt közösen értük el. Ugyanakkor a Yokohama Drivers’ Trophy megnyerése után hirtelen nem láttam új célt, ám a Hondával tovább álmodhatunk, akár egy világbajnoki címről is.
Köszönöm a Honda hazai hálózatának segítségét, nagyon büszke vagyok a csapat minden tagjára. Egyik fontos feladatom, hogy Michelisz Norbert tehetségéhez a legjobb technikát próbáljam megszerezni. Ha egy kirobbanó formájú versenyző csúcstechnikával találkozik, akkor ott csodák születhetnek. Ezért választottuk a Hondát, hiszen az általa épített „gyorsvonatra” most kellett felszállni. Remek érzés, hogy valahol Japánban és párhuzamosan Milánóban épül egy csúcsfejlesztésű autó, ami nekünk készül, Norbert részére.”

Zengo_Michelisz_Honda_r600.jpgZengő Zoltán csapatfőnök és Michelisz Norbert -- immár a Honda fekete-vörös "ünneplő gúnyájában" 

Zengocivic_jobbos_r600.jpg

Michelisz Norbert, a Yokohama Drivers’ Trophy 2012-es bajnoka:
„Alig hiszem el, hogy olyan autóm lesz, amit a Honda gyár folyamatosan tökéletesít a háttérben, s hogy mi is részesei lehetünk e folyamatnak! Ugyanakkor köszönöm a BMW Motorsportnak és a BMW Magyarországnak az elmúlt két évadot. Nagyon jó partnerek voltak, büszke vagyok az ez idő alatt elért fejlődésre, de itt volt az ideje új kihívások után nézni. Izgatottan várom, hogy egy olyan, autósporttal átitatott márkához csatlakozhassak, mint a Honda. Vezetési szempontból a hátsókerékhajtásról elsőkerékhajtásra váltás nem lesz egyszerű az elején, de a Honda és a csapatom elszántságával és támogatásával most már a hosszú távú célok elérésére koncentrálhatok, hogy még tökéletesebb versenyzővé váljak, még több versenyt nyerjek és lehetőség szerint már a közeljövőben is a világbajnoki címért harcolhassak.”

Monteiro_Jpn_r600.jpgA gyári Civiceket Monteiro és Tarquini hajtja majd, de Zengőék technikailag egyforma bánásmódban részesülnek (Fotó: WTCC Media)

Reisz János ügyvezető, Honda Hungary:
„Márkánk alapítója, Soichiro Honda imádta a versenyzést. Azt vallotta, ha a Honda nem versenyez, akkor nem is létezik. Ez a szellemiség jellemezte a múltunkat, és mint látható, a jelenünket és a jövőnket is áthatja. Nagy öröm számunkra, hogy a tavalyi év végén visszatért a Honda a Magyarországon hihetetlenül népszerű FIA Túrautó-világbajnokságra, és csak fokozza ezt az érzést, hogy a Civicben egy kis ország nagy pilótája is helyet kaphatott.
Márkakereskedőinkkel együtt mi is minden követ megmozgattunk azért – már a Zengő Motorsport és a Honda között zajló tárgyalások első pillanatától –, hogy ez az együttműködés megvalósuljon. A Civic már az első versenyeken bizonyított Tiago Monteiro kezei alatt, de tudjuk, hogy komoly munka vár a gyári csapatra és a Zengő Motorsportra is. Ilyen összeállításban azonban egyértelműen bízunk a sikerben.”

Szöveg: SzC_blog  Forrás: Zengő Motorsport

Szólj hozzá!

Érik a szenzáció: a Brabham visszatérhet az F1-be!

2013.01.09. 03:26 Real Simon says

Meglepő bejelentést tett a minap David Brabham. A háromszoros F1-es világbajnok, Sir Jack Brabham legkisebb fia lát esélyt arra, hogy a családja nevét viselő, legendás csapat visszatérjen a Formula-1-be, a HRT megüresedett helyére.

Brabham_BT53_1984_Piquet.jpgA Brabham a  '80-as évek elején élte utolsó fénykorát. Bernie Ecclestone irányítása alatt Nelson Piquet két vb-címet nyert; 1984-ben kilenc edzéselsőséget szerzett a BT53 - BMW Turbóval (a képen)

A Lotus után hamarosan egy újabb legendás F1-es márka, a Brabham is visszatérhet a száguldó cirkuszba. Legalábbis erre utaló kijelentést tett a háromszoros világbajnok, Sir Jack Brabham legkisebb fia, David, aki a család jogvitáját felügyeli egy Michael Trick nevű német üzletember ellen (már a neve is trükkös). Trick 2009-ben tette rá a kezét a névhasználati jogokra.

„Jelenleg ez még kényes téma, de látok esélyt a Brabham név visszatérésére” – jelentette ki David Brabham egy brazil F1-es honlapnak. Az FIA hosszú távú világbajnokságában (WEC) induló, 2009-ben a Le Mans-i 24 óráson is diadalmaskodó versenyző hozzátette: „Az egyetlen dilemmát a névhasználati jogok körüli huzavona jelenti. Az ügy 98 százalékban már megoldódott; ha a végére értünk, meglátjuk, milyen lehetőségeink lesznek.”

DBrabham_Wurz_Gene_Peug09.jpgDavid Brabham (bal szélen) a Peugeot gyári pilótájaként 2009-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órást, Alexander Wurz és Marc Gené csapattársaként (Fotó: Peugeot Sport)

David Brabham hangsúlyozta: kizárólag családi vállalkozásként tudja elképzelni az F1-es szereplését 1992-ben beszüntető istálló visszatérését. Vagyis, Sir Jack Brabham lenne a csapat elnöke; ő és két bátyja, Geoff és Gary pedig az istálló napi ügyeit intézné. „Az apám most 86 éves, lassan megöregszik. A hallása már nem a régi, de általában jó egészségi állapotnak örvend, és még mindig élénken érdeklődik az autósport iránt” – árulta el a 47 éves ausztrál a Totalrace.com-nak. Miután Bernie Ecclestone 1972-től tizenhat éven át volt a Brabham csapatfőnöke, az F1 mindenható urának sem nagyon lehetne kifogása egykori csapata visszatérése ellen. 

A Brabham-család egyébként az Andrettikhez, a Hillekhez és a Fittipaldikhoz hasonlít: a versenyzés generációk óta a fiúk, unokák vérében van. David 18 éves unokaöccse, Matthew tavaly megnyerte az amerikai F2000 bajnokságot; fia, Sam pedig Angliában kezdte meg gokartos karrierjét. Ha valamelyikük eljutna az F1-ig, a Brabham-család lehet az első, amelynek harmadik generációja is képviseltetné magát a száguldó cirkuszban.

Jack_Brabham_1964.jpgJack Brabham a háromliteres motorformula bevezetésekor kezdte meg győzelmi sorozatát, ami 1966-ban vb-címhez vezetett

Jack Brabham 1962-ben alapította meg Motor Racing Development nevű csapatát a kiváló ausztrál konstruktőrrel, Ron Tauranackal. 1966-ban négy győzelemmel szerezte meg harmadik vb-címét, ezzel az első F1-es pilóta lett, aki saját autóját vezetve lett világbajnok. 1967-ben új-zélandi csapattársa, Denny Hulme nyerte a vébét, a Brabham mindkét évben konstruktőrbajnok lett. Bernie Ecclestone 1972-ben felvásárolta a csapatot, olyan kiválóságok versenyeztek nála, mint Carlos Reutemann, Carlos Pace, John Watson vagy Niki Lauda. Legnagyobb felfedezésének azonban Nelson Piquet bizonyult, aki két világbajnoki címet nyert (1981, 1983). A brazil távozása után a Brabham leszállóágba került, Ecclestone 1988-ban eladta a gárdát. Utolsó évadjukban, 1992-ben Eric van de Poele már csak egy, az újonc Damon Hill két futamra tudta kvalifikálni magát.

Brabham_Judd_BT60B_DHill_1992.jpgDamon Hill számára a kezdetet, a Brabham számára a véget jelentette az 1992-es szezon. Az angol két futamra (Brit és Magyar Nagydíj) tudta kvalifikálni Judd V8-as motorral hajtott versenygépét

A Brabham-istálló 1962 és 1992 között 394 nagydíjon vett részt. Négy egyéni és két konstruktőr-világbajnoki cím mellett 35 GP-győzelem, 39 pole pozíció és 40 leggyorsabb kör fűződik a gárda nevéhez.

4 komment

Nem kapkodja el 2013-as pilótái bejelentését a Force India

2013.01.08. 12:22 Real Simon says

A Force India eredetileg a Brazil Nagydíj után, majd karácsony előttre tervezte Paul di Resta 2013-as partnerének megnevezését. Vijay Mallya csapatfőnököt azonban jelenleg fontosabb teendői kötik le, így Adrian Sutilnak (és a többi jelöltnek) továbbra is várniuk kell.

Sutil-Mallya-DiResta_2011.jpgAdrian Sutil (balra) és Paul di Resta 2011-ben már voltak csapattársak a Force Indiánál. Középen a főnök, Vijay Mallya

Paul di Resta csalódottan vette tudomásul, hogy a Mercedes Lewis Hamiltont, a McLaren pedig Sergio Pérezt választotta a 2013-as szezon előtt megüresedett pilótaülésbe. De a skót legalább abban biztos lehet, hogy van helye erre az idényre a Force Indiánál. Hogy ki lesz a csapattársa, egyelőre lóg a levegőben.

Az indiai-brit csapat kettes számú pilótaülésébe legtöbben az eddigi tesztpilótát, Jules Bianchit, vagy az egy év kihagyás után visszatérését tervező Adrian Sutilt várják. Sutilt tavaly januárban másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy müncheni bíróság, mert a 2010-es Kínai Nagydíj afterpartiján kitört szóváltás során, törött üveggel megvágta a Lotus társtulajdonosának, Eric Luxnak a torkát.

Sutil és menedzsere, Manfred Zimmermann késő ősz óta vár a Force India-tulajdonos Vijay Mallya megkeresésére – egyelőre hiába. „Az elmúlt két hónapban semmi sem változott a helyzetünkben. Mi is a döntésre, illetve az azt követő bejelentésre várunk” – nyilatkozta Zimmermann a Motorsport-Total.com-nak. A düsseldorfi üzletember azonban hozzátette, van türelmük, nem szeretnék siettetni a döntéshozatalt. „Ha Vijay Mallya a megfelelő versenyző mellett dönt, nagy dolgok várnak ránk.”

Mallya késlekedésének két oka is lehet. Az egyik, hogy az indiai parlament (Bihar szövetségi állam) képviselőjeként rengeteg dolga van; kevés ideje jut arra, hogy az F1-es csapattal foglalkozzon. Még nagyobb fejfájást jelent azonban légitársasága, a Kingfisher Airlines helyzete, amely kétmillió dolláros adósságot halmozott fel, hónapok óta nem fizette ki az alkalmazottait, ennek következtében az indiai légügyi hatóság felfüggesztette a repülési engedélyét. Úgy hírlik, a pénzügyi nehézségek áthidalása érdekében az indiai milliárdos eladásra kínálta fel részvényeit a Whyte&Mackay skót whiskyfőzdében, valamint sörgyárában, a Kingfisher Breweriesben.

Alguersuari_res600.jpgAlguersuari két és fél Toro Rossó-s idény után visszatérhet idén a Caterhammel (Fotó: STR)

A Force India mellett csak a Caterhamnél van még egy kiadó ülés 2013-ra. Tony Fernandes csapata egyelőre csak Charles Pic részvételét jelentette be (a francia a Marussiától érkezett). A kettes számú cockpitre Vitalij Petrov és Heikki Kovalainen mellett a Sutilhoz hasonlóan egyéves kényszerszünetet tartó egykori Toro Rosso-pilótát, Jaime Alguersuarit tartják esélyesnek. A Caterham sportigazgatója, Riad Asmat szintén úgy nyilakozott, hogy rengeteg idejük van még a téli tesztek megkezdéséig, nem sietik el másik pilótájuk bejelentését.

Szólj hozzá!

Veszedelmes (v)iszonyok a Red Bullnál - Webber önzősége áldozatává válhat

2013.01.07. 12:42 Real Simon says

Minden eddiginél jobban elmérgesedett Mark Webber és Helmut Marko kapcsolata a Red Bull Racingnél 2012-ben. A bikások osztrák szaktanácsadója szerint az ausztrál nem segítette mindenben a csapat érdekeit. Veszélyes lehet Webber jövőjére, hogy Marko áll a legközelebb a tulajdonos Dietrich Mateschitzhez.

Webber_alone_RBR_r600.jpgWebber gyakran érzi magát egyedül a Red Bull csapatánál, de már csak az év végéig kell "kibírnia" (Fotók: Red Bull/GEPA)

Örök vita tárgyát képezi a száguldó cirkuszban, hogy vajon a pilóta megteheti-e, hogy a saját érdekeit szem előtt tartva versenyez, avagy mindenkor a csapat érdekeit kellene szolgálnia? Mark Webber 2010 óta többször került válaszút elé a Red Bull Racingnél, és nem mindig a csapat érdekeit nézte, amivel magára haragította a csapat befolyásos pilóta-tanácsadóját, dr. Helmut Markót.

A belviszály a 2010-es Török Nagydíj 40. körében kezdődött. Vettel éppen a csapattársát előzte, de összeütköztek. Webber a futam utáni sajtótájékoztatón igyekezett nyugalmat erőltetni az arcára, amikor azt mondta, szó sem volt csapatsorrendről, "szokásos versenybaleset" történt. A mondat befejezése után azonban látványosan lecsapta az asztalra az előtte álló vizespoharat, ami elárulta a benne dúló feszültséget. Az ausztrált az bőszítette fel, hogy Marko (aki elejétől fogva Vettelt favorizálja a csapatnál) rögtön a német védelmére kelt, holott a szakemberek többsége legfeljebb 50%-ban adta Webbernek a baleset felelősségét.

Szintén 2010-ben, Silverstone-ban történt, hogy a Red Bull új első szárnyat fejlesztett ki, Vettel azonban az utolsó szabadedzésen összetörte a sajátját. Miután a csapat Webber megkérdezése nélkül úgy döntött, hogy Sebastian autójára szereli fel az egyetlen megmaradt első szárnyat, az ausztrál megnyerte a versenyt a régi szárnnyal. A futam után nem rejtette véka alá kárörömét: „Nem rossz egy kettes számú pilótától, ugye?”

Vettel-MarkoJAP12_r600.jpgHelmut Marko hagyományosan Vettel oldalán áll - ezt indokolja a Red Bull utánpótlás-programjához való hűség is

Egy évvel később, szintén a Brit Nagydíjon Christian Horner csapatfőnök rádión keresztül utasította Webbert, hogy ne támadja meg Vettelt az utolsó körökben a második helyért. Az ausztrál – versenyzői ösztöneire hallgatva – zokon vette ezt, ellenszegült az utasításnak – igaz, megelőzni nem tudta Vettelt.

A 2012-es idényzárón, a Brazil Nagydíjon Webber a 3., Vettel a 4. helyre kvalifikálta magát, és az ausztrál a versenyen sem óhajtotta megkönnyíteni a vb-címért hajtó csapattársa dolgát. Agresszív rajttal kiszorította Vettelt a pála szélére, a heppenheiminek ezért el kellett vennie a lábát a gázról, visszaesett. Ha nem így történt volna, Bruno Senna jó eséllyel nem forgatta volna ki a németet a 4-es kanyar bejáratánál, Vettelnek nem kellett volna vért izzadnia harmadik bajnoki címe megszerzéséért.

Különösen ez utóbbi manővert nehezményezte Helmut Marko nemrég egy interjúban, amelyet a német Sport Wochénak adott. „Mark nem volt éppen együttműködő Brazíliában” – jelentette ki. A grazi illetőségű szaktanácsadó (aki 1995 óta irányítja a Red Bull F1-es programját, a tulajdonos, Dietrich Mateschitz legközelebbi emberének számít) már Abu-Dzabiban epés megjegyzést tett Webberre, mondván: „Nehezen lehet több hibát elkövetni egy versenyen annál, mint amit Mark csinált ma”.

Amikor az F1-es újságírók azzal álltak elő, hogy a Red Bull főként azért nyer, mert a zseninek tartott Adrian Newey tervezi az autókat, Marko azt felelte: „Ez így igaz, de két Newey-tervezte autó áll rajthoz, és érdekes módon mindig Vettelé nyer.”

Webber-Vettel GB12_r600.jpgWebbernek esze ágában sincs megkönnyíteni Vettel dolgát. "Az F1-ben mindenki saját magáért versenyez" - mondja az ausztrál

Webber szerződése 2012 végén lejárt volna a Red Bullnál (az ausztrál iránt a Ferrari is érdeklődött), silverstone-i győzelme azonban lecsillapította a kedélyeket, és Horner javaslatára meghosszabbították a kontraktusát. De csak egy évvel, amiben a hírek szerint nagy szerepe volt Markónak, aki szívesebben látna Vettel mellett egy ifjú titánt a Red Bull utánpótlás-nevelő programjából, mint a kekec ausztrált.
Webber valószínűleg arra vár, hogy Felipe Massa szintén egyéves szerződese lejárjon a Ferrarinál 2013 végén, így szabaddá váljon az út számára Maranellóba, ahol befejezhetné F1-es pályafutását. Helmut Marko addig gondolkodhat azon, hogy a két jelenlegi Toro Rosso-pilóta közül Daniel Ricciardót vagy Jean-Eric Vergne-t, netán a roppant sikeres 2012-es idényt zárt portugál szupertehetséget, Antonio Félix da Costát ültessék-e a Red Bullba, Vettel mellé, 2014-től.

8 komment

Ferrari-átszervezés a Renault módszerével

2012.12.20. 23:17 Real Simon says

A Ferrari aerodinamikai részlegének átszervezéséről szóló döntést jelentett be csütörtökön Stefano Domenicali. A csapatfőnök két új technikai koordinátort nevezett ki Simone Resta és Fabio Montecchi személyében. Egyik évben az egyikük, a következőben a másikuk feladata lesz az aktuális autó fejlesztése – ahogy a Renault csinálta a 2000-es évek elején, közepén.

Ferrari_seasonsend_600.jpg

A 2012-es szezon tanulságait levonva a Ferrari úgy döntött, átszervezi az aerodinamikai részleg munkamegosztását. Maranellóban ezzel gyakorlatilag átveszik a Renault által a 2000-es évek elején és közepén alkalmazott módszert, amikor az egyik évben Mark Smith, a másikban Tim Densham feljesztette az aktuális versenyautót, így a B csapat addig is haladhatott a következő évi modell fejlesztésével.

Stefano Domenicali az idei utolsó technikai egyeztetés után azt is elmondta, hogy a maranellói szélcsatorna átépítése 2013 augusztusában fejeződik be, a Ferrari addig a Toyota kölni szélcsatornáját használja.

„Úgy döntöttünk, jobban megosztjuk a munkát azok között, akik a szélcsatornában dolgoznak és azok között, akik a tervezés kreatívabb részében tevékenykednek” – jelentette be csütörtökön Domenicali. „Ebben az évben azt tapasztaltuk, hogy ha egyszerre túl sok dolgot szerettünk volna elvégezni, nem voltunk elég hatékonyak. Ezért úgy határoztunk, hogy a tervezési folyamatokra való tekintettel (…) két új (technikai) koordinátort nevezünk ki. Egyikük, Simone Resta – egy igen hatékony mérnök, akinek a karrierje Maranellóban teljesedett ki – a 2013-as autón fog dolgozni, míg Fabio Montecchi feladata a következő évi versenyautó fejlesztése lesz.”

Domenical_Brazil12_res600.jpgDomenicali kénytelen volt belátni, hogy az eddigi tervezési módszerek nem voltak elég hatékonyak (Fotók: Ferrari Media)

Domenicali hangsúlyozta, a főtervező továbbra is Nikolas Tombazis marad, a görög származású szakember felügyeli a két koordinátor munkáját. „Más területeken is változtatnunk kell, például a gyártás terén. Erre bizonyíték, hogy új embereket vettünk fel a vállalaton kívülről, akiknek feladata a 'time to market', azaz, a koncepció megszületésétől a versenypályán való felhasználásig eltelt idő lerövidítése lesz. Tisztában vagyunk azzal, hogy jövőre sokkal versenyképesebb autót kell építenünk, Montezemolo elnök úr elvárásának megfelelően” – tette hozzá a csapatvezető.

A Ferrari január végén, vagy február első napjaiban mutatja be jövő évi F1-es versenygépét, amely várhatóan az F2013 nevet viseli majd.

Szólj hozzá!

Beindult az átigazolási körhinta a GP2-ben

2012.12.19. 21:09 Real Simon says

Miután a GP2-sorozat két toppilótája is a király-kategóriában folytatja (Esteban Gutiérrez a Sauberhez, Max Chilton a Marussiához igazolt), ezerrel megy a brusztolás a legerősebb F1-es utánpótlás-sorozat legjobb pilótaüléseiért.

GP2_Valencia_Race_r600.jpgBár a WSR 3.5 mezőnye sem piskóta, a GP2 továbbra is az F1 legerősebb utánpótlás-sorozatának számít (Fotók: GP2 Media)

Gutiérrez és Chilton távozása mellett az pörgette fel a GP2-es körhintát, hogy a bajnokcsapat DAMS mindkét versenyzőjét szélnek eresztette. Davide Valsecchi megnyerte a bajnokságot, így most F1-es tesztpilótai állást keres; Felipe Nasr pedig visszatért nevelőegyesületéhez, a Carlinhoz.

A DAMS jövőre a svéd Marcus Ericssontól, valamint a monacói Stéphane Richelmitől reméli, hogy harmadszor is megvédhetik a csapatbajnoki címet. Ericsson idén győzött Spában, második lett Monacóban és Valenciában, végül harmadikként futott be Monzában, ezzel a bajnokság nyolcadik helyén végzett az iSport színeiben. Richelmi idei legjobb eredménye a harmadik hely volt a hockenheimi első futamon.

GP2_Palmer_Ericsson600.jpgPalmer (balra) és Ericsson idén már megvillantotta oroszlánkörmeit az iSportnál. Az angol a Carlinnál, a svéd a DAMS-nál folytatja 2013-ban 

A juniorkategóriákban roppant sikeres, ám a GP2-ben még újnak számító Carlin csapata Max Chilton F1-es továbblépése után két bombatehetségre bízza az autóit. A brazil Felipe Nasr 2011-ben Trevor Carlin gárdájával nyerte meg a brit F3 bajnoki címét, majd első GP2-es idényében második lett Spában és negyedik Hockenheimben. Mellette az egykori F1-es pilóta fia, Jolyon Palmer kapott lehetőséget a nagyra törő gárdától. Az angol 2011-ben egy hajszállal maradt le a Formula-2-es bajnoki címről – egyesek szerint épp azért nem nyerhette meg, mert a sorozatot szervező Jonathan Palmer fia...

GP3_Abt2012_r600.jpgDaniel Abt idén huszáros hajrával kaparintotta meg a GP3 bajnoki ezüstérmét, jövőre a GP2-ben folytatja 

Az idén Gutiérrezzel és James Caladóval brillírozó Lotus-ART csapata jövőre is megtartja az angolt. Calado ezt azzal érdemelte ki, hogy megnyerte élete második GP2-es futamát Sepangban, majd második lett Barcelonában és Spában és harmadikként futott be Hockenheimben. Az angol így – legjobb újoncként – ötödikként zárta a szezont. Csapattársa a német Daniel Abt (az Audikat tuningoló Abt műhely tulajdonosának fia) lesz, aki fantasztikus év végi hajrával szerezte meg a GP3-as sorozat ezüstérmét.

GP2_Haryanto2012_600.jpgRio Haryantót sokan a legtehetségesebb délkelet-ázsiai autóversenyzőnek tartják - nem alaptalanul 

A sorozat elitjébe tartozó Barwa-Addax tegnap jelentette be, hogy a 19 éves, indonéz Rio Haryantót állítja csatasorba 2013-ban. Haryanto eddig a Carlinnál versenyzett, kilenc alkalommal szerzett pontot, Spa-Francorchamps-ban pedig megszerezte első GP2-es pole pozícióját. A csapat valószínűleg megtartja másik pilótáját, a venezuelai Johnny Cecottót, akinek édesapja az 1980–as évek elején 18 F1-es nagydíjon indult és 1983-ban, Long Beach-en pontot szerzett. Ráadásul az ifjabb Cecotto tehetségesebbnek tűnik gyorsaságimotoros világbajnok apjánál...

Szólj hozzá!

Lemondott a Williams főmérnöke, Mark Gillan

2012.12.18. 12:25 Real Simon says

Távozik a Williams csapatától az üzemvezető, Mark Gillan – jelentette be a grove-i istálló. A McLaren, a Jaguar és a Red Bull korábbi vezető mérnökének jövőbeli tervei egyelőre homályosak, állítólag több időt szeretne a családjával tölteni...

Williams_FW34_res600.jpgA Williams–Renault idén szinte minden futamon kapott valami új fejlesztést (Fotó: Williams F1 Team)

Mark Gillan a csapat számára katasztrofálisan sikerült 2011-es idény végén csatlakozott a Williamshez, és a 2012-es szezonban sikerült ütőképes középcsapat szintjére fejleszteni a legendás istállót. Irányítása alatt folyamatosan fejlesztették a Williams FW34-et, Pastor Maldonado és Bruno Senna szinte minden versenyen kipróbálhatott egy új fejlesztést.

Gillan azzal indokolta váratlan távozását, hogy „több időt szeretne a családjával tölteni”. A Williams F1 Team azonban hivatalosan nem kommentálta a hírt, ami arra utalhat, hogy a válás nem békés körülmények között történt.

MarkGillan_res600.jpgMark Gillan (jobb szélen) "több időt szeretne a családjával tölteni". Vajon tényleg ez a lemondása valódi oka? 

A csapat technikai vezetője Mike Coughlan marad, aki egyelőre nem nevezte meg Gillan utódját. Coughlan egyébként 2007-ben a McLaren–Ferrari adatlopási botrány főszereplőjeként vált hírhedtté, és szintén tavaly év végén érkezett a Williamshez.

A Williams-Renault a konstruktőr-vb 8. helyén zárta a szezont, de 71 ponttal többet gyűjtött, mint az előző idényben, köszönhetően Maldonado fantasztikus barcelonai győzelmének.
*************************************************************************
Szintén a Williamsszel kapcsolatos hír, hogy a csapat egykori technikai igazgatója, Patrick Head új szerepet vállalt. A tavaly nyugdíjba vonult szakember elfogadta az északi-sarkköri vezetéstechnikai tréningekre specializálódott Tuthill Porsche ajánlatát, a jövőben aktívan részt vesz a Porsche 911-esek felkészítésében. 

Szólj hozzá!

Grosjean marad a Lotusnál, Kobajasi halaszt egy évet

2012.12.18. 01:00 Real Simon says

Továbbra is Romain Grosjean lesz Kimi Räikkönen csapattársa, miután a Lotus F1 Team meghosszabbította a francia szerződését. Kobajasi Kamui közben saját honlapján tudatta rajongóival, hogy feladta a harcot a 2013-as pilótaülésért. A japán mostantól a 2014-es visszatérésére koncentrál.

Grosjean_Lotus_r600.jpg

Romain Grosjean múlt hétvégén a bangkoki Bajnokok Tornája egyéni döntőjének megnyerésével bizonyította, hogy nemcsak Formula-1-es autóval gyors. Ennek is köszönhetően a Lotus F1 Team egy évvel meghosszabbította a svájci-francia szerződését, vagyis 2013-ban is ő lesz Kimi Räikkönen csapattársa.

A francia főleg erős edzéseredményeivel vonzotta magára a figyelmet 2012-ben, a Magyar Nagydíjjal bezárólag 8:3-ra verte Kimi Räikkönent a csapaton belüli edzéspárbajban. A versenyeken viszont túl gyakran hibázott, hét alkalommal keveredett balesetbe a rajtnál, vagy az első körökben. Legnagyobb bakiját a Belga Nagydíj rajtjánál követte el, ahol ámokfutásának köszönhetően két bajnoki esélyes, Lewis Hamilton és Fernando Alonso is elvérzett. Grosjeant emiatt eltiltották a következő, Olasz Nagydíjtól.

„Nagyszerű hír, hogy 2013-ban is a Lotusnál folytathatom, szuper, hogy továbbra is élvezem mindenki támogatását Enstone-ban! Mindent megteszek, hogy rászolgáljak a bizalmukra a jövő évi Ausztrál Nagydíjon” – mondta a GP2-sorozat 2011-es bajnoka. „Sokat tanultam az első teljes F1-es idényemben. Célom, hogy ezeket a leckéket a gyakorlatban is kamatoztassam, hogy még jobb és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtsak. Számos érdekes fejlesztés folyik jelenleg is a csapat enstone-i bázisán, nagyon izgatott vagyok az E21-ben rejlő lehetőségek miatt.”

Kobajasi_Monisha_BRA12_res600.jpg

Kobajasi Kamui közben saját honlapján jelentette be: gyakorlatilag lemondott arról, hogy 2013-ban az F1-ben versenyezzen. „Sajnos túl rövid volt az idő ahhoz, hogy pilótaülést szerezzek egy verseyképes F1-es csapatnál. Nagyon szomorú vagyok, sajnálom a rajongóimat és azokat a japán vállalatokat, amelyek támogattak volna. Vizont bízom benne, hogy 2014-ben visszatérhetek.”

Kobajasi - akinek Esteban Gutiérrez érkezése miatt kellett átadnia a helyét a Sauber csapatánál - komoly erőket mozgatott meg a rajongói által létrehozott 'Support Kamui' honlapon indult adakozás segítségével. Az így összegyűjtött mintegy 2 millió euró azonban nem volt elég ahhoz, hogy egy középcsapat igényt tartson a japán szolgálataira.

„Szeretném megköszönni a támogatást mindenkinek. Ennek hatására néhány japán nagyvállalatot is sikerült mozgósítanunk (az ügy érdekében), amelyek komoly anyagi támogatást ígértek. Olyan helyzetbe kerültem, hogy legalább 8 millió eurót tudtam volna összeszedni, ami, ha figyelembe vesszük a rendelkezésre álló idő rövidségét, rendkívül komoly eredmény. Ez jelzi, milyen nagy lehetőségek állnak a japán cégek előtt” – fogalmazott Kobajasi.

Közben a Marussia is megerősítette, hogy jövőre a GP2-ből érkező angol, Max Chilton lesz Timo Glock új csapattársa. Már csak a Force India adós 2013-as pilótafelállásának bejelentésével, ahol egyelőre csak Paul Di Resta szerepeltetése biztos. A Force India kettes számú ülésére a francia tesztpilóta, Jules Bianchi, valamint az egyéves kihagyás után a visszatéréssel kacérkodó, német Adrian Sutil esélyes.

Szólj hozzá!

Auf Wiedersehen, Norbert!

2012.12.14. 00:02 Real Simon says

A Mercedes-Benz Motorsport vezetőjeként eltöltött 22 év után Norbert Haug az év végével távozik a csillagos márka éléről. A 60 éves német lapszerkesztőből lett a gyár sportrészlegének irányítója. Ő vezényelte le a sikeres Indy-500-as programot 1994-ben, illetve a Mercedes F1-es visszatérését 1995-ben. Egyelőre nem tisztázott, hogy Haug folytatja-e, vagy nyugdíjba vonul.

Haug_Hamilton szemben.jpg

Meglepetésként robbant a hír csütörtökön, hogy Norbert Haug ez év december 31-ével lemond a Mercedes-Benz sportigazgató-helyettesi székéről. Haug 22 évet húzott le a stuttgarti márka sportrészlegének gyakorlati vezetőjeként (névlegesen nem ő volt a sportfőnök), ez idő alatt a csillagosok megnyerték az FIA sportautó-világbajnokságot (1991); egy speciális motorral megnyerték az Indianapolis-500-at (Al Unser Jr., 1994), majd motorszállítóként beszálltak a Formula-1-be (1995).

Haug_Dennis_DC_HUN98_r600.jpg

A McLaren – a Mercedes-Benz, Haug és Mika Häkkinen hathatós segítségével – 1998-ban és 1999-ben megnyerte a világbajnoki címet, majd a kétezres évek meghatározó F1-es csapatává vált. 2008-ban Lewis Hamiltonnal (McLaren-Mercedes), 2009-ben Jenson Buttonnal (Brawn-Mercedes) lettek világbajnokok. Norbert Haug irányítása alatt a Mercedes-motoros versenyautók összesen 87 F1-es nagydíjat és hat világbajnoki címet nyertek.

„Szeretnék köszönetet mondani a világ legjobb autóipari cégének ezért a több mint 22 évért, amely során egyetlen pillanat sem telt el szenvedély nélkül. Külön köszönöm a bizalmat és a szabadságot az igazgatótanácsnak, amelyet pályafutásom során végig élvezhettem” – jelentette ki Haug a Mercedes sajtóközleményében.

„1991 óta hatalmas sikereket és győzelmeket értünk el, melyekért köszönettel tartozom a kollégáimnak. Sajnos a 2012-es idényben, a gyári csapattal elért egy győzelmünkkel nem tudtuk teljesíteni a saját elvárásainkat. Azonban megtettük a megfelelő lépéseket, hogy a jövőben sikeresek legyünk. A csapat és a versenyzőink mindent meg fog tenni, hogy elérjük a céljainkat.”

1996-GP-Monaco-McLaren_r600.jpgAz első Formula-1-es McLaren-Mercedes: Mika Häkkinen, Monacói Nagydíj, 1995 (Fotó: Mercedes-Benz)

A Mercedest magába foglaló Daimler-konszern elnöke, Dieter Zetsche nagy elismeréssel beszélt Haug eredményeiről. „Az elmúlt több mint 20 évben Norbert Haug volt a Mercedes motorsport-programjának arca. Egy egész korszakra tette rá a névjegyét, melynek csúcspontjaként felelt az Ezüstnyilak Formula-1-es visszatéréséért. Az igazgatótanács és az autósport teljes nagycsaládja nevében köszönöm Norbertnek a különleges elhivatottságát a háromágú csillag iránt.”

Haug Hockenheim_res600.jpg

Haug egyelőre nem árulta el, hogy folytatja-e pályafutását egy mésik poszton a Mercedes kötelékében, vagy esetleg nyugdíjba vonul. A Mercedes-Benz 2012 őszén jelentette be, hogy Niki Laudát szerződtette sportigazgatónak.

Szólj hozzá!

Hamilton: Vettel behúzza a negyedik vb-címét 2013-ban

2012.12.12. 11:11 Real Simon says

Miután jövőre nem lesznek jelentős szabályváltozások a Formula-1-ben, Lewis Hamilton úgy véli, senki és semmi nem állhat Sebastian Vettel negyedik világbajnoki címének útjába.

ABU-DHABI_SV-LH-MW_r600.jpgHamilton (középen) szerint Vettelt jövőre sem lehet megállítani a továbbfejlesztett Red Bull-lal (Fotó: Active Pictures/ Jiři Křenek)

Hamilton Abu-Dzabiban „a világ legmázlistább F1-es pilótájának” nevezte Vettelt, miután a német a boxutcából rajtolva harmadikként ért célba a futamon. Miután jövőre nem lesznek jelentős technikai szabályváltozások, az angol szerint semmi sem akadályozhatja meg Vettelt abban, hogy Adrian Newey remek Red Bulljával megnyerje zsinórban negyedik vb-címét is.

„Nehéz lesz megverni Sebastiant jövőre. Szerintem megint nagyon sikeres évet fog zárni. Idén fantasztikus autója volt, a jövő évi Red Bull pedig az idei továbbfejlesztett változata lesz. Adrian (Newey) is egyre jobb lesz, ahogy az évek telnek. Szerintem megint valami különlegeset fog alkotni 2013-ra” – fejtette ki Hamilton a SKY Sportsnak.

Amióta elhagyta a McLarent és a Mercedeshez igazolt, az angol tudatosan igyekszik lehűteni a vele és új csapatával szemben támasztott elvárásokat. Hamilton szerint legalább fél évre lesz szükség ahhoz, hogy a közös munka eredményre vezessen a Mercedesszel.

RBR_Vettel_Champ_r600.jpg
„Szeretem, hogy az emberek úgy gondolnak rám, mint egy jó versenyzőre, egy győztesre” – mondta Lewis. „Nem számít, honnan rajtolsz, bárhonnan lehet egy jó versenyt futni. Természetesen nyerni akarok, mindig ez a cél vezérel. Alig várom, hogy megsimerkedjem a csapattal és vezethessem az új autót, amilyen hamar csak lehet.”

Hamilton biztosította a Mercedest, hogy maximális erőbedobással fog küzdeni az ezüstnyilak sikeréért. „Nem számít, hány napig, vagy hány óráig tart, készen állok, hogy minden erőmet mozgósítsam [a siker érdekében]. Úgy érzem, a pályafutásom új lendületet kapott [a csapatváltástól], készen állok a kihívásra.”

Szólj hozzá!

Schumacher karrierje a 7-es szám bűvöletében

2012.12.10. 14:25 Real Simon says

Érdekes összeállítást készített a Mercedes AMG F1 Team arról, milyen fontos szerepet töltött be a 7-es szám Michael Schumacher pályafutásában.

MONZA_Schumi_600.jpgSchumacher az Olasz Nagydíj előtt, ahol csapattársát, Rosberget megelőzve... hatodik lett (Fotó: Active Pictures/Jiři Křenek)

A történet 1991-ben kezdődött, a Belga Nagydíjon. Michael Schumacher a 7. rajthelyre kvalifikálta a Jordan-Fordot Spában, élete első nagydíján. A hétszeres világbajnok a 7. helyet szerezte meg utolsó F1-es versenyén, a 2012-es Brazil Nagydíjon.

A 43 éves (4+3=7) Schumacher idén a 7-es rajtszámú versenyautót vezette, és utolsó szezonjában 49 (7x7) pontot szerzett. Ezeknek a pontoknak a 49%-át (7x7) a hetedik rajthelyről indulva szerezte, összesen négy alkalommal.

Még a Ferrari versenyzőjeként úgy lett hetedszer is világbajnok (2004-ben), hogy megszerezte az F1 történetének legtöbb egymást követő győzelmét: 7-et. A "Kerpeni titán" tartja az egy pályán megszerzett legtöbb győzelem rekordját is: hétszer nyert a Kanadai Nagydíjon, Montrealban.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Michael pályafutása során 77 leggyorsabb kört futott, még elképesztőbb a számmisztika...

Szólj hozzá!

Zöld jelzést kapott a Porsche Le Mans-i programja

2012.12.09. 18:27 Real Simon says

Hivatalosan is zöld utat kapott a Porsche LMP1-es projektje, a németek 2014-ben térnek vissza a Le Mans-i 24 órás viadal csúcskategóriájába. A weissachi márka eddig tizenhatszor nyert a világ leghíresebb hosszú távú autóversenyén, abszolútban utoljára 14 évvel ezelőtt.

Porsche 998 Le Mans.jpgA Porsche legutóbb 1998-ban nyert abszolútban Le Mans-ban a McNish, Aiello, Ortelli trió, valamint a 911 GT1-98 jóvoltából

Szombat este, a Porsche AG év végi díjátadó ceremóniáján jelentették be, hogy a terveknek megfelelően halad német márka visszatérő projektje a Le Mans-i 24 órásra.

„Az LPM1-es prototípus fejlesztését a saját gyári csapatunk irányítja innen, Weissachból. A versenyautó első próbaköreire valamikor 2013 közepén kerül sor” – jelentette be a Porsche fejlesztési vezetője, Wolfgang HatzA Porsche LMP1-es projektjén körülbelül 200-an dolgoznak majd, a BMW-től leigazolt Fritz Enzinger vezetésével.

A gyár legutóbbi versenyprojektje az LMP2-es szabályok szerint készült RS Spyderen alapult, amelyet az elmúlt három évben Roger Penske futtatott az Amerikai Le Mans-sorozatban (ALMS). Európában a gyár kisebb privátcsapatoknak adta ki az RS Spydert. Emellett gyári támogatást élveztek a 911 GT3-asok is, amelyek az LM GT-kategória meghatározó masinái.

Porsche_956_962.jpgTizenhat sikerével a Porsche a Le Mans-i 24 órás viadal legsikeresebb gyártója 

A Porsche 1970 óta tizenhatszor diadalmaskodott Le Mans-ban. A legutóbbi abszolút győzelem 1998-ban született, Allan McNish, Laurent Aiello, Stéphane Ortelli és a 911 GT1-98 jóvoltából.

Szólj hozzá!

Ecclestone szerint hiba volt Schumacher visszatérése

2012.12.07. 16:57 Real Simon says

Bernie Ecclestone szerint Michael Schumacher jobban tette volna, ha nem tér vissza a száguldó cirkuszba 2010-ben. Szerinte „az emberek nem a hőst, hanem a sebezhető embert látják most benne", ami árt a hétszeres világbajnok imázsának.

Schumacher-and-Ecclestone1.jpgEcclestone és Schumacher régi cimborák - de az F1 ura ettől még nem tartja helyes döntésnek a kerpeni visszatérését

Michael Schumacher 2006 végén ereje teljében vonult vissza a Formula-1-ből. A Ferrari sztárpilótája volt, hétszeres világbajnok, 91-szeres GP-győztes és 68-szoros edzéselső, megelőzve a nagy Ayrton Sennát. 2010-ben visszatért a Mercedesszel, de három év alatt csak egy dobogós helyezésre (Valencia, 2012) és egy leggyorsabb körre futotta. A pontversenyben mindhárom évben kikapott a csapattársától, Nico Rosbergtől.

Bernie Ecclestone ezek miatt nyilatkozott most úgy a hivatalos F1-es honlapnak, hogy Schumi jobban tette volna, ha nem tér vissza. „Jobban tette volna, ha hétszeres világbajnokként hagyja abba, nem most. Azok az új F1-rajongók, akik csak nemrégiben csatlakoztak a sportág rajongótáborához, a mostani Michaelre fognak emlékezni, nem arra, aki akkor volt.”

„Nem a hőst látják benne, aki hajdan volt, hanem a sebezhető embert. Szerintem az a legfontosabb – és egyben a legnehezebb is – hogy az ember tudja, mikor nem képes már azt csinálni, amit addig csinált. Remélem, én képes leszek rá, hogy amikor úgy érzem, már nem tudom ellátni a feladatomat, búcsút mondjak” – fogalmazott Ecclestone.

A FOM elnöke ennek ellenére úgy véli, Schumacher hiányozni fog az F1-ből. „Imádott versenyezni és mindig ott volt, ha bármit tehetett a Formula-1-ért. Michael hiányozni fog, mert annak ellenére, hogy az elmúlt három évben nem nyert versenyt, még mindig roppant népszerű.”

Schumacher121005.JPG
A Formula1.com kérdésére, hogy elgondolkodott-e azon, hogy állást ajánljon fel Schumachernek a sportág irányításában, Ecclestone így válaszolt: „Sajnos nem tarthattuk meg egy másik munkakörben, mert túlságosan közel áll a Mercedeshez. Talán könnyebb dolgunk lett volna, ha még mindig a Ferrarinál lenne. Neki már nem kell dolgoznia, nem kell aggódnia, azt csinálhat, amit akar. Hát nem remekül hangzik?”

Szólj hozzá!

Hivatalos az F1 jövő évi versenynaptára – Visszatérés Spielbergbe?

2012.12.05. 17:57 Real Simon says

Változtatásokat fogadtak el a Formula-1 2013-as versenynaptárában az FIA Motorsport Világtanácsának isztambuli ülésén. A Német Nagydíj egy héttel előrébb került a tervezettnél, hogy egy – egyelőre meg nem nevezett – európai futam is helyet kaphasson, közvetlenül a Magyar Nagydíj előtt.

Spielberg_2002_r600.jpgLegutóbb 2003-ban rendeztek F1-es futamot Ausztriában. A Red Bull által átépített spielbergi pálya jövőre visszatérhet (Fotó: Renault F1)

A versenynaptár felülvizsgálatára azért volt szükség, mert a FOM nem tudott megegyezni a futam visszatérését tervező Francia Nagydíj szervezőivel. Az FIA Motorsport Világtanácsa ezért úgy döntött, egy héttel előrébb hozza a Német Nagydíjat (amelynek jövőre a Nürburgring ad otthont), hogy két héttel későbbre beférjen egy új, eddig meg nem nevezett futam.

Noha eredetileg sokan arra tippeltek, hogy a Török Nagydíj „ugorhat be” a kieső francia futam helyére, a júliusi dátum, továbbá a Német és a Magyar Nagydíj között felszabadított időpont miatt sokkal valószínűbb, hogy az ausztriai Spielberg térhet vissza az F1-es körforgásba.

Isztambul legfeljebb papíron sorolható az "európai futamok" közé, márpedig az FIA egy "meg nem határozott európai futamot" prognosztizál a július 21-i hétvégére. Miután az F1-es felszerelés kamionnal egy hétig utazik Nyugat-Európából a Boszporuszhoz, emberfeletti erőfeszítést igényelne a csapatok részéről, hogy a felszerelés a következő hétvégéig (július 28.) visszajusson a Hungaroringre.  

Amellett, hogy a Német, az Osztrák és a Magyar Nagydíj hagyományosan egymást követő futamok voltak az 1980-as és az 1990-es években, további nyomós érv az ausztriai futam mellett, hogy a Red Bull Racing zsinórban harmadik konstruktőr-világbajnoki címét szerezte meg 2012-ben. Utoljára 2003-ban rendeztek Osztrák Nagydíjat Spielbergben, ám a pályát azóta teljesen lebontották és Red Bull Ring néven újjáépítették.

Schumi_Zeltweg_fire1.jpgAz utolsó Osztrák Nagydíj (2003) nagy pillanata: Michael Schumacher Ferrarija lángra lobbant a 23. körben megejtett boxkiállása alatt. A tüzet hamar eloltották, Schumi pedig megnyerte a versenyt  

A Motorsport Világtanács több másik, a szabályokat érintő kérdésben is döntött.

Az egyik, hogy 2013-tól edzéseken is csak a kijelölt DRS-zónákban lehet majd használni az állítható hátsó szárnyat.

Fontos változtatást vezetnek be az első légterelők szilárdságának mérési metódusában is. Ezentúl a szárny két szélén, egy-egy ponton végrehajtott terhelési teszt helyett a szárny két-két pontján (jobb és bal szélén, elöl és hátul) mérik majd a lapok elhajlását. Ezzel azt kívánják megakadályozni a szabályalkotók, hogy a légterelők elhajoljanak, így senki se juthasson jogosulatlanul aerodinamikai előnyhöz.

Megváltoztatták a csapatok éjszakai munkaidejét korlátozó, ún. "curfew-szabályt" is. Ennek lényege, hogy a szerelők éjszaka meghatározott időpontok (általában éjfél és reggel 6 óra) között nem tartózkodhatnak a csapat garázsában, azaz, nem nyúlhatnak az autókhoz. Az új szabályozás a csütörtöki napokon hatról nyolc órára tolta ki a tiltás érvényességi idejét. Eddig egy csapat négy "jokert" használhatott fel büntetlenül (ennyiszer szeghették meg az éjszakai műszak tilalmát), 2013-tól viszont csak kettőt.

A hivatalos 2013-as F1-versenynaptár:

1. Március 17.     Ausztrál Nagydíj, Melbourne
2. Március 24.     Maláj Nagydíj, Sepang
3. Április 14.       Kínai Nagydíj, Sanghaj
4. Április 21.       Bahreini Nagydíj, Szahír
5. Május 12.       Spanyol Nagydíj, Barcelona
6. Május 26.       Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
7. Június 9.         Kanadai Nagydíj, Montreal
8. Június 30.       Brit Nagydíj, Silverstone
9. Július 7.          Német Nagydíj*, Nürburgring
10. Július 21.      Európai helyszín** (Osztrák GP, Spielberg vagy Török GP, Isztambul)
11. Július 28.     28. Magyar Nagydíj, Hungaroring
12. Augusztus 25.   Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
13. Szeptember 8.   Olasz Nagydíj, Monza
14. Szeptember 22. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
15. Október 6.      Koreai Nagydíj, Jeongam
16. Október 13.    Japán Nagydíj,Szuzuka
17. Október 27.    Indiai Nagydíj, Újdelhi
18. November 3.   Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
19. November 17. Amerikai Nagydíj, Austin (Texas)
20. November 24. Brazil Nagydíj, Interlagos
* Az eredetileg tervezett időpontnál egy héttel korábban 
**Az érintett sportszövetségek beleegyezésének függvényében

Szólj hozzá!

F1 2013: A HRT csődje után bajban a Marussia is?

2012.12.04. 12:57 Real Simon says

Miután a HRT nem talált új befektetőt, a csapat nem került rá az FIA 2013-as nevezési listájára. Noha a Marussia csapatfőnöke, Graeme Lowdon „biztos benne”, hogy csapata jövőre ott lesz a rajtrácson, a konstruktőr-vb 10. helyéről az utolsó futamon lecsúszott brit-orosz gárda fennállása legnehezebb tele előtt áll. Tizenegyedikként ugyanis nem számíthatnak a FOM tízmillió eurós segélycsomagjára.

Marussia lefele-a-lejton_600.jpgLefelé a lejtőn? Bernie Ecclestone fikarcnyit sem segíti a kiscsapatok, köztük a Marussia helyzetét (Fotó: Marussia F1)

Szorul a hurok a Marussia F1-es csapatának nyaka körül. A brit cégregiszter szerint a gárdának 75 millió eurós kintlévősége van, amit december végéig kellene kiegyenlíteniük. Ráadásul a Brazil Nagydíj utolsó köreiben a caterhames Vitalij Petrov megelőzte Charles Picet a 12. helyért, ezzel a piros-feketék elbukták a konstruktőr-világbajnoki 10. helyet. A Marussia ezzel kicsúszott abból a keretből, melynek tagjai jogosultak arra, hogy súlyos eurómilliókat kapjanak a Formula One Management (FOM, Bernie Ecclestone cége) nagy, közös kasszájából.

A Motorsport-Total.com úgy tudja: Ecclestone az utolsó pillanatig nem küldte el az új, 2013-tól érvénybe lépő Concorde-szerződés tervezetét a Mercedes, a Caterham, a HRT és a Marussia istállóknak. Ebből következően még az érintettek sem tudják pontosan, milyen rendszer szerint számíthatnának (vagy éppen nem számíthatnak) a Formula-1 jogdíj- és reklámbevételeiből rájuk eső pénzre. Miután a Mercedes tanácsadónak szerződtette Niki Laudát (Ecclestone régi cimboráját), a stuttgartiak hozzájutottak a 2013-as szerződéshez, hasonlóan a márkavébé 10. helyén zárt Caterhamhez. A HRT-nél időközben bezárt a bazár, így ez a helyzet „megoldódott”, a Marussia sorsa viszont továbbra is lóg a levegőben.

Az edigi Concorde-szerződés értelmében a Marussia 3. kategóriás csapatnak számított, miután F1-es részvétele eddigi három évében egyszer sem került be a legjobb tíz közé. Ecclestone eddig a sereghajtó csapatoknak is juttatott 10-10 millió eurót, ám ez az új egyezményben megváltozhat. Graeme Lowdon csapatfőnöknek tehát fogalma sincs, jogosult-e bármilyen összegre, és ha igen, mennyire.

Marussia_betol_India_600.jpg

„Mindeddig sem a Concorde-szerződést, sem más ajánlatot nem láttunk. A legutolsó információ, amit mondtak nekünk, az, hogy továbbra is lesznek első, második és harmadik szintű csapatok. De őszintén: kit érdekel, ha ez nem jár semmiféle bevétellel?”  mondja Lowdon. 

A csapatvezető szerint a Marussia ettől függetlenül ott lesz a rajtrácson 2013-ban. „Mindezek ellenére nem hagyjuk, hogy az események aláássák a stabilitásunkat, az F1-es jövőnket. Továbbra is ott leszünk a rajtrácson, ez nem kérdés. Csak ki kell várnunk, vajon bevesznek-e minket is a Concorde-szerződésbe, és hogy jár-e ezzel valamilyen bevétel” – idézi a német F1-es honlap.

„Érdekesnek találom, hogy bizonyos csapatok megkapták a Concorde-szerződés tervezetét, míg mások nem. Mindez kizárólag Bernie-n múlik. Attól függ, hogy egyáltalán lesz-e Concorde-szerződés az új idény kezdete előtt. De ez nem befolyásolja a terveinket.”

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) már elfogadta a Marussia jelentkezését, amit jelez, hogy rajta voltak az FIA december 1-jén közzé tett hivatalos nevezési listáján. Timo Glock 2011 nyarán újabb három évvel meghosszabbította a szerződését, a csapatnak sok pénzt hozó francia, Charles Pic azonban év végével távozott a csapattól – épp a fő rivális Caterhamhez igazolt.

Pic helyére jelenleg az eddigi tesztpilóta, Max Chilton tűnik a legesélyesebb választásnak. De ha Kobajasi Kamui rajongói sikerrel járnak, és elegendő pénzt tudnak összegyűjteni a „Support Kamui” internetes kampány során, akár a japán is beugorhat Glock mellé jövőre.

Szólj hozzá!

Visszatámad a Ferrari: Montezemolo kritizálja Ecclestone-t!

2012.12.03. 12:19 Real Simon says

Éles szavakkal vágott vissza Bernie Ecclestone kritikáira a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo. A Presidente szerint „a hajlott kor megakadályozza, hogy valaki bizonyos felelősségteljes szerepeket töltsön be”. A Ferrari és a FOM-elnök megromlott kapcsolata a Macskajaj legendás mondatát juttatja eszünkbe: „This is the end of a bjútiful friendship”.

Montezemolo_End12_res600.jpgMontezemolo évtizedeken át Ecclestone szövetségesének számított. Ezzel vége a barátságnak? (Fotó: Ferrari)

Hol vannak már azok az idők, amikor Bernie Ecclestone úgy tudta megbontani a GPWC-be tömörült, az FIA-tól való elszakadást fontolgató csapatok egységét, hogy különbékét kötött a Ferrarival?

Ecclestone a múlt héten „rossz viccnek” nevezte a Ferrari FIA-hoz beadott felülvizsgálati kérelmét, amely Sebastian Vettel egyik interlagosi előzésére vonatkozott. A Ferrari az ügy tisztázását kérte a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), mert állításuk szerint a Red Bull világbajnoka sárga jelzés mellett előzött, méghozzá Jean-Eric Vergne Toro Rossóját. Azóta kiderült: a pálya azon szakaszán éppen zöld zászlójelzés volt érvényben, így a Ferrari vádjai alaptalannak bizonyultak.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke frappáns választ adott Ecclestone epés megjegyzésére a Ferrari Finali Mondiali idényzáró rendezvényén, Valenciában.
„Mi gyártük vagyunk, nem szponzorok. Elégedetlen vagyok azzal, hogy nem tesztelhetünk aszfalton (az idény közben), így nem adhatunk lehetőséget a fiatal versenyzőknek a tanulásra. Miután bizonyos emberek a „vicc” kifejezést használták az elmúlt napokban, szeretném leszögezni, hogy ez az igazi vicc” – mondta di Montezemolo.

„Igen, Ecclestone megjegyzésére reagálok. Az apám arra tanított, hogy tiszteljem az öregeket, főleg akkor, amikor már nem tudják felmérni a kijelentéseik súlyát. Ezért meg is állok ezen a ponton. Mindenesetre az biztos, hogy a hajlott kor megakadályozza, hogy valaki bizonyos felelősségteljes szerepeket töltsön be.”

Di Montezemolo arra is utalt, hogy a Ferrari elfogadta az FIA véleményét Vettel interlagosi előzésével kapcsolatban. „Gratulálunk Sebastian Vettelnek és a Red Bullnak, mert ők nyertek, és mi készséggel elismerjük a győzteseket. Reméljük és kívánjuk, hogy jövőre nekünk fognak majd gratulálni. Ami a sárga zászlós ügyet illeti: a leglogikusabb és legkézenfekvőbb utat választottuk azzal, hogy kikértük a Szövetség véleményét, hogy tisztázzuk a helyzetet, majd elfogadtuk a döntésüket.”

Szólj hozzá!

Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása