HTML

Száguldó cirkusz blog

Utolsó kommentek

Észhez térítő Red Bull-pofon a melbourne-i szabadedzéseken

2013.03.15. 08:55 Real Simon says

Teljes fordulatot vett a téli tesztekhez képest a Red Bull formája: Sebastian Vettel mindkét edzésen a legjobb időt autózta, délután Mark Webber zárt mögötte a második helyen az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein. A bikások mögött a Ferrari, a Mercedes és a Lotus következik az erősorrendben, de mindkét Ezüstnyíl megadta magát a pályán. Gondban van a McLaren: Jenson Button csak a 11., Sergio Pérez a 13. időt autózta. Két újoncot, Bottast (Williams) és Gutiérrezt (Sauber) máris megbüntettek boxutcai gyorshajtásért.

F12013GP01AUS_Vettel_FP1_600.jpgSebastian Vettel mindkét pénteki szabadedzést elsőként zárta az Albert Parkban (Fotók: Active Pictures / Jiri Krenek)

Sebastian Vettel az űrhajósok szkafanderét idéző, újfajta bukósisakban hajtott ki a pályára Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén. A háromszoros világbajnok a Red Bull extrém ugróbajnoka, Felix Baumgartner előtt kívánt tisztelegni ezzel, miközben maga is hangsebességre kapcsolt Melbourne-ben. Sebastian csak az első tréning utolsó félórájában ment ki a pályára, de 1:27,211 perces idejét senki sem tudta túlszárnyalni. Ahogy a pálya telítődött gumival, a világbajnok délután további 1,3 másodpercet javított korábbi legjobb idején - annak ellenére, hogy az RB9-re még a régi, az első barcelonai teszten használt orrszárnyat szerelték.

„Minden simán ment, semmi gondunk nem volt az autóval” – értékelte pénteki futását Vettel. „A hosszú téli tesztek után jó érzés volt [igazi versenypályán] vezetni – ez a pálya nem lesz könnyebb, igazi kihívást jelent. A szuperlágy gumik nem valami tartósak, de a keményebb [közepes] abroncsokon jól lehet versenyezni. Holnapra meglehetősen változékony időjárásra számítunk, és miután nem tudjuk, ez hogyan fogja befolyásolni a gumik viselkedését és az autó balanszát, fel kell készülnünk a változtatásokra. Nagyon elégedettek lehetünk az eredménnyel, de van még lehetőség a javulásra.”

AUS_Massa_FP1_res600.jpgMassa délelőtt a második, délután a nyolcadik időt autózta - a brazil máris jobb "barátságban" van az F138-cal, mint 2009 óta bármelyik Ferrarival

A világbajnok mögött a 12. hazai nagydíjára készülődő Mark Webber végzett a másik RBR-Renault-val, hangsúlyozva a bikások jelentős formajavulását a téli tesztekhez képest. Ebben jelentős szerepet játszhatott, hogy a melbourne-i pálya aszfaltja 10-11 fokkal volt melegebb, mint a legmelegebb barcelonai tesztnapon. „Rengeteg információt kellett ellenőrizni a csapat európai központjából, de minden jónak tűnik. Még mindig sok munka áll előttünk, nem hagyhatjuk, hogy [a jó eredmény] elterelje a figyelmünket. Általában véve nem volt egy rossz rajt a csapat számára, de a verseny csak vasárnap lesz, úgyhogy a valódi tempónkra térjünk inkább vissza akkor” – óvatoskodott Webber.

A Red Bull mögött a Ferrari, a Lotus és a Mercedes alkotja a szűk üldözőbolyt. Felipe Massa és Fernando Alonso az első tréninget a 2. és 3. helyen zárta, ami nagyságrendekkel erősebb, mint ahogy a Ferrari a 2012-es idényt kezdte. Délután inkább a Mercedes (Nico Rosberg 3., Lewis Hamilton 7.) és a Lotus (Kimi Räikkönen 4., Romain Grosjean 5.) jeleskedett. A két Ezüstnyíl azonban a pálya szélén fejezte be az edzést, mivel az edzés vége előtt nyolc perccel Hamilton – vélhetően a fékek blokkolása miatt – egyenesen kifutott a 7-es kanyar bukóterébe, Rosberg pedig a váltóelektronika hibájából parkolt le, három perccel a kockás zászló meglengetése előtt.

AUS_Rosberg_Merc_FP1_r600.jpgRosberg alatt három perccel a második edzés vége előtt "lehervadt" az Ezüstnyíl, de a német 3. helye így is ígéretes

A szakemberek számításai szerint a Ferrari és a Lotus versenytempója (középkemény gumikon, sok benzinnel) átlagosan 0,5 másodperccel erősebb volt, mint a Red Bullé, ebből azonban korai lenne arra következtetni, hogy az említett két rivális ennyivel gyorsabb lesz vasárnap is. A bikások által használt benzinmennyiséget ugyanis senki sem ismeri.

Komoly gondban van viszont a negyedik elitcsapat, a McLaren-Mercedes. Jenson Button és az élesben most bemutatkozott Sergio Pérez is az autó balanszára panaszkodott, az MP4-28-as fara nem elég stabil kigyorsításkor. A wokingiak sportigazgatója, Sam Michael szerint „mérnökeink tisztában vannak, mely területeken kell javítanunk az autón, de az érzékelhető fejlődés beletelik némi időbe”. Michael ezzel lényegében kihúzta a McLarent a melbourne-i győzelmi esélyesek köréből.

AUS_Perez_Button_r600.jpgBajban van a McLaren: sem Pérez (elöl), sem Button nem volt megelégedve az autó balanszával

A viszonylag szoros idők mellett két német pilóta, Adrian Sutil és Nico Hülkenberg gondoskodott a pénteki edzésnap kellemes meglepetéséről. A Force India németje egy teljes év kihagyás után tért vissza a száguldó cirkuszba, de egész nap magabiztosan tartotta sakkban csapattársát, Paul di Restát. Sutil a nap végén közel egy másodpercet adott a tavaly is versenyző skótnak.

"Az alapbeállítás nem volt messze attól, amire szükségünk volt és az autó teljesítménye nagyon hasonló volt ahhoz, amit az utolsó barcelonai teszten tapasztaltunk. Egész nap jól éreztem magam, élveztem a munkát a mérnökeimmel, akiket persze jól ismerek. Az aszfalt tapadása folyamatosan változik, javul és a gumik viselkedésére is egyre inkább ráérzünk. Ma estére a legfontosabb feladatunk a szuperlágy gumikon tapasztalt balansz finomítása lesz" – mondta Sutil.

ForceIndia Sutil res600.jpg

Hülkenberg szolid munkát végzett a Sauber-Ferrarival, jutalma a tizedik hely lett, csapattársa, Esteban Gutiérrez azonban rázós kezdést produkált. A mexikói újonc többször is hibázott az ilyenkor szokásos rutinfeladatok (kerékcsere-szimuláció, boxutcába való be- és kihajtás) során. "Jutalma" egy 3600 eurós csekk lett, amit boxutcai gyorshajtásért szabott ki rá az FIA. Ugyanilyen büntetést kapott a Williams finn újonca, Valtteri Bottas is, míg Felipe Massát 1800 euróra büntették, sebességtúllépés miatt. 

A Caterhamhez frissen átigazolt Charles Pic is veszélyben volt, mivel többször is szabálytalanul, autójával a pit-lane-be belógva állt meg a csapat garázsa előtt, de a francia végül megúszta figyelmeztetéssel. Az első F1-es futamára készülő Giedo van der Garde blokkolóra fékezte a kerekeit a 3-as kanyarnál, kicsúszott a kavicságyba és miután az elektronika leállította a motort, már nem tudott visszatérni a pályára. 

Ausztrál Nagydíj, Melbourne, Albert Park 
A 2. szabadedzés eredménye:

1. VETTEL (D)             Red Bull-Renault      1:25,908 (33 kör)
2. WEBBER (AUS)      Red Bull-Renault      1:26,172 (31 kör)
3. ROSBERG* (D)        Mercedes AMG       1:26,322 (26 kör)
4. RAIKKÖNEN (FIN)    Lotus-Renault          1:26,361 (38 kör)
5. GROSJEAN (FRA)    Lotus-Renault         1:26,680 (32 kör)
6. ALONSO (SPA)        Ferrari F138            1:26,748 (35 kör)
7. HAMILTON* (GB)      Mercedes AMG       1:26,772 (28 kör)
8. MASSA (BRA)          Ferrari F138            1:26,855 (32 kör)
9. SUTIL (D)                 Force India-Mercedes 1:27,435 (35 kör)
10. HÜLKENBERG (D)   Sauber-Ferrari           1:28,187 (34 kör)
11. BUTTON (GB)          McLaren-Mercedes    1:28,294 (30 kör)
12. DI RESTA (GB)        Force India-Mercedes 1:28,311 (37 kör)
13. PÉREZ (MEX)          McLaren-Mercedes    1:28,566 (33 kör)
14. RICCIARDO (AUS)    Toro Rosso-Ferrari    1:28,627 (31 kör)
15. GUTIÉRREZ (MEX)    Sauber-Ferrari          1:28,772 (33 kör)
16. MALDONADO (VEN) Williams-Renault      1:28,852 (36 kör)
17. VERGNE (FRA)        Toro Rosso-Ferrari    1:28,968 (36 kör)
18. BOTTAS (FIN)          Williams-Renault       1:29,386 (39 kör)
19. BIANCHI (FRA)        Marussia-Cosworth    1:29,696 (32 kör)
20. PIC (FRA)               Caterham-Renault       1:30,165 (37 kör)
21. CHILTON (GB)         Marussia-Cosworth     1:30,600 (36 kör)
22. VAN DER GARDE* (NL) Caterham-Renault 1:32,450 (11 kör)
* Megállt a pályán, nem fejezte be az edzést

 

Szólj hozzá!

Ecclestone nem lesz ott Melbourne-ben – lecke a szervezőknek?

2013.03.12. 19:38 Real Simon says

Bernie Ecclestone nem lesz ott a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. A helyi szervezők, politikusok és aktivisták évek óta panaszkodnak, sokallják a verseny licencdíját. Ecclestone távolmaradása lehet az első intő jel, hogy az Ausztrál Nagydíj napjai meg vannak számlálva Melbourne-ben. Adelaide városa lehet a pénzügyi huzavona nyertese.

Webber_AustralianGP11_600.jpgMark Webber és Daniel Ricciardo személyében két ausztrálnak is szurkolhat a helyi közönség - sokan mégis sokallják a licencdíjat (Fotó: Red Bull/GEPA)

Szokásával ellentétben Bernie Ecclestone nem lesz ott az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. A Formula One Management (FOM) irányítója, aki egy személyben felelős a versenyrendezőkkel folytatott tárgyalásokért, általában el szokott utazni az évad első futamára, idén azonban távolmarad. Ez jelzésértékű lehet a versenyt megrendező Australian Grand Prix Corporation (AGPC) vezetői számára.

„Mr. Ecclestone egy olyan világméretű üzletet vezet, amely egy szezonban 19 vagy 20 eseményt bonyolít le. Egyszerűen nem lehet ott minden egyes helyszínen” – áll a FOM hivatalos közleményében. Andrew Westacott, az AGPC elnöke megértőnek mutatkozott a hír bejelentése után, de megjegyezte: „Reméljük, Mr. Ecclestone tisztában van azzal, hogy így is megrendezzük az F1-es standardnak megfelelő versenyt”.

Évek óta tart a huzavona a melbourne-i szervezők és a FOM vezére között. Az AGPC, továbbá Victoria állam kormánya sokallja az F1-es nagydíj rendezési jogaiért kifizetett 50 millió ausztrál dollárt (38 millió euró – ez nagyságrendileg megegyezik a Magyar Nagydíj licencdíjával), amit az ausztrál adófizetők pénzéből teljesítenek minden évben. Ehhez jön még a városi pálya, a paddock, a védőkorlátok és -kerítések felépítésének költsége, ami további 7-9 millió dollárral terheli meg a költségvetést. 

Ecclestone RonWalker AUS_600.jpgRon Walker (jobbra), az AGPC korábbi elnöke már nem Ecclestone szövetségese, így Bernie nem szívesen megy Melbourne-be (Fotó: Motorsport.com)

Az Ausztrál Nagydíjat először 1996-ban tartották meg az Albert Parkban, a melbourne-iek jelenlegi szerződése 2015-ig érvényes. Westacott az időről időre feltörő ellenséges hangokkal szemben elismerte, hogy a futam nagyon fontos Melbourne város, illetve Victoria állam számára is, ha az F1-es turizmus által megnövekedett adó- és járulékbevételeket veszik alapul. „Ezen a hétvégén sem lesz más dolgunk, mint hogy egy olyan eseményt rendezzünk, amire Melbourne minden polgára büszke lehet. Nincs okunk sietni, a mi szempontunkból 2015 után sem fog megváltozni semmi” – mondta Andrew Westacott.

Ecclestone nemrég azt mondta: „legszívesebben 50 évre bebiztosítanám Melbourne helyét a versenynaptárban.” Ezt azonban Mr. E egyetlen dologtól teszi függővé: hogy megkapja-e a pénzét a szervezőktől, vagy sem. Ausztrál és brit sajtóértesülések szerint máris van egy jelentkező Victoria állam fővárosa helyére: Adelaide. Az az Adelaide, amelynek környékén (délnyugat-Ausztrália) nemrég új olajmezőket tártak fel, így valószínűleg lenne miből finanszírozni a futammal kapcsolatos kiadásokat; és ahol 1985 és 1995 között tizenegy, rendkívül sikeres és népszerű F1-es futamot rendeztek.

1 komment

Szinte biztos: Hondára vált a McLaren 2015-től

2013.03.05. 19:37 Real Simon says

A McLaren F1-es csapatvezetője, Martin Whitmarsh egyelőre „sajtóspekulációról” beszél, megbízható brit és német források szerint azonban valószínű, hogy a McLaren két éven belül Honda turbómotorokra vált. Ha újra egyesítené erőit az 1980-as, '90-es évek álompárosa, az visszatérést jelentene a tandem legnagyobb sikereihez, amit Ayrton Senna és Alain Prost neve fémjelez.

Senna Mclaren-Honda92_600.jpgA McLaren-Honda zsinórban négy konstruktőr-világbajnoki címet szerzett 1988-1991 között, nagyrészt Sennának köszönhetően

Elsőként a német Auto, Motor und Sport szellőztette meg, hogy a McLaren felvette a kapcsolatot a Hondával, legyenek újra partnerek a Formula–1 jövőre beköszöntő turbókorszakában. A hírt a BBC F1-es részlege is átvette, és kiderítette, hogy a japánok már 2010 óta dolgoznak a turbóprojekten.

A McLaren egyelőre tagadja a BBC értesülését: „[A McLaren] sohasem kommentálja a potenciális partnerekről szóló sajtóértesüléseket” – közölte a wokingi csapat sajtóosztálya, amivel de facto nem cáfolta meg, hogy folynak a tárgyalások a Hondával. Kérdés, hogy mi lesz az ezüstszínű autókat 1995 óta motorokkal ellátó Mercedesszel, amelynek szerződése ez év végén lejár a wokingiakkal?

McLaren-Honda_1988 Prost-Senna_600.jpgAlain Prost (elöl) és Ayrton Senna a tizenhat nagydíjból 15-öt megnyert 1988-ban, a verhetetlen McLaren-Honda Turbóval

A német szaklap úgy tudja, hogy a Mercedes két évre (2014-2015), a McLaren viszont csak egy évre szeretné meghosszabbítani a közel két évtizede fennálló partnerségi viszonyt. Az AMuS azt is tudni véli, hogy már most japán mérnökök dolgoznak Wokingban, hogy megvizsgálják, pontosan milyen konfiguráció lenne ideális a Honda V6 Turbó McLarenbe történő beszereléséhez.

A Mercedes AMG F1 új ügyvezető igazgatója, Toto Wolff a barcelonai tesztek alatt úgy nyilatkozott: „Hosszú távú partneri szerződés megkötésére törekszünk a McLarennel”, ami a stuttgarti gyártó szempontjából érthető. Ha ugyanis elveszítenék a McLarent, a gyári csapat mellett csak a Force India maradna (a szintén motorváltást fontolgató Toro Rosso ugyanis a Red Bull partnere, a Renault felé kacsingat). Az anyagi nehézségeket átélő középcsapat pedig aligha tudná a fejlesztéshez szükséges információkkal ellátni a brixworth-i mérnököket.

McLaren-Honda Senna 1988.jpg

A BBC emlékeztet, hogy a Honda Motor Co. elnöke, Ito Takanobu február elején elismerte: „Tanulmányozzuk az F1-es visszatérésünk lehetőségét”. A Honda gyári csapata 2008 végén vonult ki a száguldó cirkuszból. Egy évvel később a Honda know-howjával, a Honda üzemeiben, japán fejlesztőmérnökök segítségével megépített Brawn versenyautó mindkét világbajnoki címet megnyerte Ross Brawn irányítása alatt – Mercedes motorral.

Több ok is szól a Honda visszatérése mellett. Az első és legfontosabb, hogy a japánok mostanra túl vannak a gazdasági válság legnehezebb részén, sikerült stabilizálniuk a 2008-2010 között meredeken zuhanó eladásaikat. A 2014-től bevezetendő új motorformulaturbómotorok az egész autóiparra jellemző downsizing (leskálázás) jegyében, 1,6 literes kisturbók, V6-os hengerelrendezés, hibridhajtásminden pontján passzol a japánok fejlesztési irányához. Mindezek mellett az alapító, Honda Szoicsiro mindig is vallotta, hogy a motorsportban való részvétel a márka alapvető szükséglete, mivel a versenypályákon tudják igazán bizonyítani a technológiai fölényüket. Ezt a filozófiát támasztja alá, hogy a Honda tavaly év végén gyári csapatként tért vissza az FIA túraautó-világbajnokságba.

Senna McLaren Hungaroring 91.jpgSenna a Hungaroringen, 1991-ben. A brazil 1,8 másodperccel javította meg a korábbi pályacsúcsot a McLaren-Hondával

A McLaren-Honda versenyautók 1988 és 1991 között uralták a Formula-1-es pályákat, Ayrton Senna három, Alain Prost egy világbajnoki címet szerzett a japánoknak. 1988-ban a McLaren Mp4/4–Honda Turbo tizenöt futamot nyert meg a 16-ból, ami azóta is rekord. A Honda 1986-1991 között megszakítás nélkül hat konstruktőr-világbajnoki címet nyert, eleinte a Williams, később a McLaren partnereként.

Jelentősen megkönnyítené a Honda döntését, ha a McLarennek sikerülne egy befektetőt bevonnia a projektre, ahogy annak idején a TAG-gal tette a Porsche meggyőzése érdekében. Ron Dennis 1983-ban rávette az arab Mansour Ojjeh-t (a TAG tulajdonosát), hogy finanszírozza a Porsche V6-os turbómotorjának kifejlesztését, amellyel később három egyéni és három konstruktőri vb-címet nyert a csapat. 

Szólj hozzá!

A Mercedes a csúcson hagyta abba Barcelonában

2013.03.03. 17:42 Real Simon says

Niki Lauda ráncba szedte a Mercedest: Hamilton tegnapi elsősége után vasárnap Nico Rosberg tovább javította a Circuit de Catalunya 2013-as pályacsúcsát, ezzel a nyolc tesztnapból négyet az Ezüstnyilak zártak az élen. A Lotusnak megint váltót kellett cserélnie Kimi Räikkönen autójában, de a világbajnok Red Bull autója sem felelt meg mindenben a csapat elvárásainak: Sebastian Vettel a csalódást keltő nyolcadik idővel zárt.

Rosberg nyito MercD8_600.jpgRosberg február 19-én a legjobb idővel kezdte, március 3-án a legjobb idővel zárta a barcelonai tesztelést (Minden fotó: Daniel Reinhard/AMuS)

Úgy tűnik, Niki Lauda és Toto Wolff lehet a Mercedes AMG nyerő párosa. Amióta a háromszoros világbajnok, illetve az osztrák sportmenedzser igazgatja a csapat mindennapi ügyeit, az Ezüstnyilak végre olyan a fényben tündökölnek, amilyenben 2010-es visszatérésük óta szerettek volna, és amilyet a hagyományaik alapján megérdemelnek. A nyolc barcelonai tesztnapból négyen az AMG W04-esek villantották a legjobb időt, kétszer Lewis Hamilton, kétszer Nico Rosberg jóvoltából.

Ahogy tegnap Hamilton, úgy ma a német is kipróbálta az edzés- és versenybeállításokat. Remek hír a Merci-rajongók számára, hogy az autó mindkét esetben, minden fajta gumin pozitívan reagált. Rosberg vasárnap úgy futott 1:20,130 perces rekordidőt, hogy a lágy (sárga) abroncsokat használta, a leglágyabb keverékre nem is volt szükségük. (A piros jelölésű Pirelliket egyébként a Mercedes egyáltalán nem használta a katalán pályán.)

Alonso Ferrari action D82_r600.jpgFernando Alonso a teszt zárónapján 1,4 másodpercet faragott le eddigi legjobb idejéből Barcelonában 

A teszt utolsó napi tudósítása hamarosan érkezik...


F1-es tesztelés, Barcelona – 8. nap
Eredmények:

1. ROSBERG (D)           Mercedes AMG W04 1:20,130 (131 kör)
2. ALONSO (SPA)         Ferrari F138              1:20,494 (120 kör)
3. BUTTON (GB)            McLaren-Mercedes    1:21,444 (122 kör)
4. HÜLKENBERG (D)     Sauber-Ferrari           1:21,541 (118 kör)
5. RAIKKÖNEN (FIN)     Lotus-Renault            1:21,658 (50 kör)
6. DI RESTA (GB)         Force India-Mercedes 1:21,664 (112 kör)
7. MALDONADO (VEN) Williams-Renault        1:22,415 (42 kör)
8. VETTEL (D)              Red Bull-Renault        1:22,514 (100 kör)
9. BOTTAS (FIN)          Williams-Renault         1:22,524 (31 kör)
10. PIC (FRA)               Caterham-Renault      1:23,115 (116 kör)
11. BIANCHI (FRA)       Marussia-Cosworth     1:23,167 (62 kör)
12. RICCIARDO (AUS)  Toro Rosso-Ferrari      1:23,628 (91 kör)
13. CHILTON (GB)        Marussia-Cosworth     1:24,103 (49 kör)

Szólj hozzá!

Fél év múlva átélhetjük az 1976-os szezon izgalmait – jön a Rush!

2013.03.03. 13:42 Real Simon says

Szeptember 20-án kerül a mozikba a páratlanul izgalmas 1976-os Formula-1-es idény eseményeit, Niki Lauda és James Hunt rivalizálását feldolgozó film, a Rush! A hollywoodi produkció elkészítését szakértőként felügyelő Niki Lauda már szombaton látta a mozi rendezői változatát.

DanielBruhl_Lauda Rush_r600.jpgA sminkmesterek remek munkát végeztek: Daniel Brühl döbbenetesen hasonlít a fiatal Laudára (Fotó: Rush! - The Movie)

Néhány kivételtől eltekintve alig készült még film a Formula-1 világbajnokság eseményeiről, pedig az elmúlt több mint 60 évben annyi drámai fordulat, öröm, tragédia és felemelő esemény történt a száguldó cirkuszban, amelyek alapján akár tucatnyi filmet is lehetne (és érdemes lenne) forgatni.

Az 1976-os versenyévad eseményeit, Niki Lauda (Ferrari) és James Hunt (McLaren) barátsággal vegyes rivalizálását feldolgozó egész estét mozit, a Rush!-t az Oscar-díjas Ron Howard rendezte. A mindig hideg fejjel kalkuláló, második vb-címe felé menetelő Laudát a tehetséges német színész, Daniel Brühl (Becstelen Brigantyk, Good-bye Lenin!) alakítja, míg a nőcsábász, hippi életmódot folytató, ám gyors és becsvágyó Hunt karakterét az ausztrál Chris Hemsworth (Thor, The Avengers) játssza. 

Hemsworh_Hunt Rush.jpgHa élne, James Hunt sem panaszkodhatna az őt megformáló Chris Hemsworth-re

Lauda – aki szakmai tanácsadóként felügyelte a forgatást – már szombat este megnézhette a film első, rendezői változatát egy bécsi vetítőteremben. Ron Howard azért kérte ki a háromszoros világbajnok véleményét, hogy azok alapján még élethűbbé, hitelesebbé tehessék a filmet a vágás során.

A Rush! (Rohanás) hivatalosan szeptember 20-án kerül forgalomba.
Addig is, itt egy kis kedvcsináló:

Kapcsolódó cikkek a Száguldó cirkusz blogon:
- Megvannak a Lauda-Hunt film főszereplői! 

- Jackie Stewartról is film készül Hollywoodban

 

3 komment

Záporoztak a gyorskörök, de Hamilton utolérhetetlen

2013.03.02. 18:00 Real Simon says

Több edzésszimuláció mellett egy versenyimitációra is futotta az F1-es téli tesztek 11. napján Lewis Hamiltonnak, de az angol délelőtti idejét senki sem tudta megközelíteni. A Mercedes új szerzeménye ezzel új 2013-as pályacsúcsot állított fel Barcelonában. Felipe Massa délután a 2. helyre javított a Ferrarival, megelőzve a nap meglepetésemberét, Adrian Sutilt a Force Indiával. Szinte mindenki az idei leggyorsabb körét futotta szombaton, öten mentek 100 kör fölé.

Hamilton Merc2 actionD7 r600.jpg

Talán a ragyogó napsütés tette, Lewis Hamilton mindenesetre elemében volt szombaton Barcelonában, a téli tesztelés utolsó előtti napján. A Mercedes angolja már reggel az élre állt, és idejéből folyamatosan faragva végül 1:20,558 percen állította meg a stoppert, a lágy abroncsokon. A Mercedes W04 sokkal gyorsabb és hosszú távon is jobb autónak tűnik, mint a tavalyi autó volt, így lassan elcsitulnak azok a hangok, amelyek Hamiltont kárhoztatták a csapatváltás miatt.

A 2008-as világbajnokot egyedül Felipe Massa tudta megközelíteni a Ferrarival, a brazil most először próbálta ki a Ferrarit szuperlágy (piros) Pirelli gumikon a katalán pályán. Felipe végül hét tizeddel elmaradt az angol idejétől, de 1:21,266 perces körével így is 6,3 másodperccel szárnyalta túl saját maga eddigi legjobbját, amit csütörtökön állított fel. Mindez egyszerre volt köszönhető a napos, kellemesen meleg időnek, a szuperlágy abroncsoknak és a lassan gumival telítődő aszfaltnak.

Massa Ferrari front D7_r600.jpg

Adrian Sutil fejlődését kisebb technikai problémák hátráltatták, az első két órában nem is futott értékelhető időt. Ezt követően azonban a Force India-Mercedes magához tért és a német az ebédszünet előtt már a harmadik helyen állt, Hamilton és Massa mögött. Habár a délutáni versenyszimuláció során a Force India abroncsai a szokásosnál nagyobb kopást mutattak (ez lekövethető volt a köridők drasztikus romlásából), Sutilnak végül sikerült megtartania a harmadik helyet a nap végén.

A Williamsnél több új aerodinamikai fejlesztés nem ért oda reggel a pályára, Pastor Maldonado emiatt csúszással kezdte a programot. A venezuelai végül 34 kört tudott megtenni (viszonyításul: Hamilton 117, Sutil 109 fordulót tett meg ma), ennek ellenére a negyedik legjobb időt regisztrálta, ami joggal töltheti el bizakodással a grove-i gárdát. Délután Valtteri Bottas vette át az FW35 pilótaülését, a finn újonc az ötödik legjobb időt autózta, 0,16 másodperccel elmaradva Maldonado mögött.

Sutil action Force D7_r600.jpg

Érdekesen alakult a Lotus szombati napja. Miután reggel kiderült, hogy Kimi Räikkönen gyomorrontás miatt kénytelen a hotelben maradni és pihenni, a gárda új tesztpilótája, Davide Valsecchi ült be az E21-be délelőtt. A tavalyi GP2-es bajnok azonban a 17. körében hibázott, kicsúszott a pályáról, ezzel idejekorán befejeződött a szereplése. Ebédidőre aztán megérkezett a pályára Romain Grosjean (aki egy szponzori kötelezettség miatt péntek este Párizsba repült, ma reggel onnan tért vissza), aki délután visszaült az autóba és meg sem állt 46 forduló teljesítéséig. Grosjean mostanra már úgy ismeri a Lotust, akár a tenyerét – kérdés, hogy a Barcelonában eddig csak két napot tesztelő Räikkönen le tudja-e dolgozni a kényszerpihenő miatt elszenvedett hátrányát?

Webber RBR action D7_r600.jpg

Délután hat csapat  a Mercedes, a Ferrari, a McLaren, a Force India, a Sauber és a Caterham  is versenyszimulációt futott, nem csoda, hogy az ő pilótáik közelítették meg vagy szárnyalták túl a 100 körös határt. Különösen értékes tapasztalatokkal gazdagodott a Caterham újonca, Giedo van der Garde, aki életében először vezetett F1-es autót ilyen sokat egy huzamban.

Van der Garde Caterham D7_r600.jpg

F1-es tesztelés, Barcelona – 7. nap.
Eredmények:
1. HAMILTON (GB)       McLaren-Mercedes     1:20,558 (117 kör)
2. MASSA (BRA)          Ferrari F138               1:21,266 (94 kör)
3. SUTIL (D)                 Force India-Mercedes  1:21,627 (109 kör)
4. MALDONADO (VEN) Williams-Renault        1:22,305 (34 kör)
5. BOTTAS (FIN)           Williams-Renault        1:22,468 (31 kör)
6. GUTIÉRREZ (MEX)    Sauber-Ferrari            1:22,553 (99 kör)
7. WEBBER (AUS)       Red Bull-Renault        1:22,658 (59 kör)
8. PÉREZ (MEX)           McLaren-Mercedes     1:22,694 (101 kör)
9. VERGNE (FRA)        Toro Rosso-Ferrari      1:23,223 (114 kör)
10. GROSJEAN (FRA)  Lotus-Renault             1:23,380 (46 kör)
11. VALSECCHI (ITA)   Lotus-Renault             1:23,448 (16 kör)
12. BIANCHI (FRA)       Marussia-Cosworth     1:24,028 (74 kör)
13. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault 1:24,235 (126 kör)

 

Szólj hozzá!

Last minute helycsere: Bianchi váltja Raziát a Marussiánál

2013.03.01. 20:08 Real Simon says

Luiz Razia feliratkozott azon GP-versenyzők szomorú névsorába, akiknek a karrierje már azelőtt véget ért, hogy egyáltalán elkezdődött volna. A peches brazilt a Force India pilótaüléséről lecsúszott Jules Bianchi váltja fel a Marussiánál, azonnali hatállyal.

Bianchi Marussia 1st pic.jpgBianchi F1-es bemutatkozása csak idő kérdése volt, de Razia pénzügyi problémái előrehozták a kinevezését

Luiz Razia jó autóversenyző, de hihetetlenül balszerencsés. A Marussia F1 Team január végén jelentette be, hogy Max Chilton mellett a 24 éves brazil vezetheti a másik autójukat a 2013-as szezonban. A megegyezés azonban csak egy tesztnapra volt elég Jerezben. Miután a GP2 tavalyi bajnoki ezüstérmesének brazil szponzorai egy fillért sem utaltak át a megbeszélt összegből, a peches brazil álma szertefoszlott.

Razia pénteken (magyar idő szerint) késő délután még azt írta a Twitteren: „Hello mindenki! Tudom, hogy elcsépeltnek tűnik, de abszolút mindent megteszek azért, hogy megoldjam a helyzetet, amiről mindannyian tudtok. Köszönöm!” Vagyis, mindent megtesz azért, hogy megtarthassa a Marussia pilótaülését.

John Booth csapatfőnök türelme azonban elfogyott, és péntek este, a barcelonai teszt végeztével bejelentette: azonnali hatállyal Jules Bianchit nevezte ki Chilton új csapattársának. „Nagy örömmel köszöntjük Jules-t a Marussia F1-es csapatánál! Jules már bizonyította a tehetségét, sokan nagyra tartják a paddockban. Egyértelműen a Formula–1 felé vezetett az útja, és ezen az úton (…) jelentős sikereket ért el, különösen a 2012-es idényben, a Formula Renault 3.5 sorozatban [ahol tavaly másodikként zárt – S.I.]. Jules a Ferrari Pilótaakadémiájának is tagja, és nyilvánvaló tehetsége révén több F1-es csapat figyelmét magára vonzotta az elmúlt télen, mint aki készen áll feljebb lépni a Formula-1-be.”

Razia Marussia Jerez_r600.jpgRazia F1-es pályafutása véget ért, mielőtt elkezdődött volna. Ezzel a japán Kuvasima Maszami és Kuroszava Takuja szomorú sorsára jutott (Fotó: Marussia)

A Timo Glockot hirtelen felváltó Razia szomorú végéről John Booth ezt mondta: „Olyan helyzetben találtuk magunkat, amelyben nem tehettünk mást, mint hogy felbontsuk a szerződését. Miután egyértelművé tettük a 2013-as együttműködésünk alapjait, és figyelembe vettük az új csapatstruktúra kiépülése érdekében megtett lépéseket, nem maradt más választásunk, mint hogy hűek legyünk azokhoz az alapelvekhez, amelyeket kulcsfontosságúnak tekintünk a csapat hosszú távú fennmaradása szempontjából.”
Magyarán: ha nincs pénz, akkor tánc sincs. 

Bianchi most 23 éves, az idei újoncok közül egyedül ő indult a gokart-világbajnokságon, ahol két kategóriában egy 4. és egy 3. helyet szerzett. 2007-ben megnyerte a francia Formula Renault 2.0 bajnokságot, 2008-ban a Marlboro Masters futamot Zolderban, majd 2009-ben Formula–3 Európa-bajnok lett. A Ferrari Driver Academy 2010-ben vette fel patronáltjai közé (többek közt Sergio Pérez mellé), amit a GP2 bronzérme követett 2011-ben, az ART Grand Prix csapatával. Jules tavaly az utolsó versenyen csúszott le a WSR 3.5 bajnoki címéről, miután riválisa, Robin Frijns kilökte a pályáról.

Bianchi Marussia seat fitting2.jpgBianchi már pénteken megtartotta üléspróbáját a Marussiánál, két napja maradt tesztelni

„Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznem a Marussia versenyzőülését. Egész télen az volt a célom, hogy idén versenyezhessek a Formula-1-ben, és számos próbálkozás után nagyon örülök, hogy sikerült" – mondta Bianchi a csapat sajtóközleményében. "Szeretnék köszönetet mondani a Ferrari Driver Academynek is, akik mindig támogattak engem és biztosították annak lehetőségét, hogy versenyzőként fejlődjek. Teljesen készen állok erre az új kihívásra. A következő két hétben nagyon sok dolgom lesz, de készen állok, hogy megkezdjem az első tesztnapomat a Marussia F1-es pilótájaként.”

A Marussia csapata – az eredeti terveket megváltoztatva – a barcelonai tesztből hátralévő két napon Bianchinak ad lehetőséget, hogy megismerkedjen a szerelőivel és az MR02-vel.

Szólj hozzá!

Grosjean megint duplázott, Rosberg rekordra hajt Barcelonában

2013.03.01. 17:32 Real Simon says

Romain Grosjean másodszor futotta meg a leggyorsabb kört a barcelonai tesztelésen, így a Lotus francia pilótája az egyetlen, aki Jerezben és Barcelonában is duplázni tudott. Jenson Button több mint négy tizedes hátránnyal jött be másodiknak, de a puszta köridőknél sokkal többet mond, hogy Nico Rosberg és Fernando Alonso is több mint száz kört tett meg a Mercedesszel, illetve a Ferrarival. Tesztelésen a helyezéseknek nincs igazán jelentőségük. 

Grosjean action Lotus_res600.jpgGrosjean a rossz idő ellenére is mosolyt varázsolt a Lotus-rajongók arcára, idei negyedik legjobb tesztidejével

Romain Grosjean kétszer is a leggyorsabbnak bizonyult Jerezben, ma pedig másodszor is az élre repítette a Lotus-Renault-t a Circuit de Catalunyán. A francia tavalyhoz képest semmit sem veszített a sebességéből, a kellemetlenül hűvös, esős-szeles időben elért tesztelsőség pedig azt mutatja, hogy a Lotus E21 esőben is megállja a helyét.

Jenson Button nagyrészt a McLaren új fejlesztéseit hasonlította össze (back-to-back tesztelés) pénteken, de így is a második legjobb időt tudta felmutatni. Az utolsó barcelonai tesztelés második napja egyébként esőtől felázott pályán kezdődött, de a hideg szélnek köszönhetően az aszfalt felszáradt, így a pilóták a nap nagy részében száraz gumikon mehettek. Az eső csak az utolsó félórában tért vissza, amikor két kicsúszás (van der Garde/Caterham és Maldonado/Williams) miatt betartott piros zászló akasztotta meg a további fejlesztést.  

Button McLaren alone_res600.jpgJenson Button szolid napot zárt a McLaren-Mercedesszel pénteken (Minden fotó: Daniel Reinhard / AMuS)

Pénteken visszaülhetett a Force Indiába Adrian Sutil, akit tegnap véglegesítettek a silverstone-i központú gárdánál. A 30 éves német 62 kört tett meg, és elmondása szerint "olyan volt, mintha egy percet sem töltöttem volna távol a Formula-1-től". A csapat mérnökei elégedettek voltak a német által közölt technikai információkkal. 

Sutil Force India garazs_res600.jpgAdrian Sutil a két héttel ezelőtti fél nap után ma egy egész tesztnapot kapott a Force Indiától

Nico Rosberg és Fernando Alonso zárta az utolsó két helyen a pénteki eredménylistát, de ők - a sauberes Hülkenberghez hasonlóan - versenyszimulációt teljesítettek, ami gyorsan elkopó gumikat, ezáltal kevésbé látványos köridőket eredményez. A Mercedes németje 120 kört tett meg, az Ezüstnyilak a 2013-as téli tesztek során ötödik alkalommal tudták túllépni a bűvös, százkörös határt. 

A Ferrari új diffúzort és kipufogó-elrendezést próbált ki Alonso autóján, az új fejlesztésű első szárnyvégekről azonban visszaváltottak a régebbiekre. Holnap (szombaton) az olaszok ígérete szerint kipróbálják az új hátsó szárnyat is, amely már a Melbourne-ben használandó hátsó légterelő közvetlen elődje lesz. 

F1-es tesztelés, Barcelona - 6. nap. Eredmények:

1. GROSJEAN (FRA)     Lotus-Renault            1:22,716 (88 kör)
2. BUTTON (GB)           McLaren-Mercedes     1:23,181 (72 kör)
3. MALDONADO (VEN) Williams-Renault        1:23,628 (75 kör)
4. VETTEL (D)              Red Bull-Renault         1:23,743 (65 kör)
5. HÜLKENBERG (D)    Sauber-Ferrari            1:23,744 (79 kör)
6. SUTIL (D)                 Force India-Mercedes  1:24,215 (62 kör)
7. RICCIARDO (AUS)   Toro Rosso-Ferrari       1:25,483 (61 kör)
8. CHILTON (GB)         Marussia-Cosworth      1:25,598 (75 kör)
9. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault   1:26,316 (48 kör)
10. ROSBERG (D)        Mercedes AMG          1:26,655 (120 kör)
11. ALONSO (SPA)      Ferrari F138                1:27,878 (102 kör)

Szólj hozzá!

Megvan a Red Bull első tesztelsősége - Sutil a Force Indiánál

2013.02.28. 19:34 Real Simon says

Mark Webber révén idén először zárt az élen tesztnapot a világbajnok Red Bull csapata. A második barcelonai tesztelés első (összesen ötödik) napján csak másfél órája maradt a csapatoknak, hogy a viharos szél és a vissza-visszatérő eső közepette "félnormális" köröket fussanak. Hamilton, Pérez és Massa ennek ellenére 100 kör fölött teljesített. A Force India véget vetett a találgatásoknak: Adrian Sutil lesz Paul di Resta idei csapattársa.

Webber RBR Barc_r600.jpg

Hamilton Merc Barc_r600.jpg

Perez McLaren Barc wet_600.jpg

F1-es tesztelés, Barcelona – 5. nap
Eredmények:

1. WEBBER (AUS)       Red Bull-Renault       1:22.693 (89 kör)
2. HAMILTON (GB)       Mercedes AMG         1:24.348 (113 kör)
3. VERGNE (FRA)       Toro Rosso-Ferrari      1:25.017, (59 kör)
4. BOTTAS (FIN)          Williams-Renault        1:26,458 (85 kör)
5. PÉREZ (MEX)          McLaren-Mercedes     1:26.538 (100 kör)
6. GUTIÉRREZ (MEX)   Sauber-Ferrari            1:26.574 (91 kör)
7. DI RESTA (GB)        Force India-Mercedes 1:27.107 (57 kör)
8. MASSA (BRA)         Ferrari F138               1:27.541 (112 kör)
9. CHILTON (GB)         Marussia-Cosworth     1:28.166 (78 kör)
10. PIC (FRA)              Caterham-Renault      1:28.644 (83 kör)
11. GROSJEAN (FRA) Lotus-Renault            1:34.928 (52 kör)

Szólj hozzá!

A Mercedes elhalászta a McLaren technikai igazgatóját – Ross Brawn is veszélyben?

2013.02.25. 18:44 Real Simon says

Láncreakció az F1-ben: a McLaren felfüggesztette Paddy Lowe-ot, miután kiderült, hogy eddigi technikai igazgatójuk a rivális Mercedeshez tart. Wokingban azonnal kinevezték Tim Gosst új technikai igazgatónak, miközben brit források máris azt találgatják: vajon Lowe érkezése a nemrég még ajnározott Ross Brawn pályafutásának is véget vet a Mercinél?

Paddy Lowe_res600.jpgPaddy Lowe 20 év után távozik a McLarentől, a Mercedes kedvéért. Új szerepe egyelőre tisztázatlan (Fotó: McLaren)

Ahogy a Száguldó cirkusz blog már januárban megszellőztette, Paddy Lowe az idény végétől a Mercedesnél folytatja pályafutását. A bejelentés egyelőre nem hivatalos (a Mercedes nem kommentált semmit), de a csapathoz közeli források kész tényként kezelik, hogy Lowe már a 2013-as idény második felében szenior csapatvezetői feladatokat fog ellátni a stuttgarti gárdánál.

A McLaren – a csapat szokása szerint – egy percig sem hezitált a válaszlépéssel: eddigi főmérnöküket, Tim Gosst nevezték ki a gárda új technikai igazgatójává. Az angol szakembert sokan a McLaren legszimpatikusabb mérnökének tartják, az egykori csapatfőnök, Eddie Jordan szerint "Tim bőven rászolgált az előléptetésre". 

Egyelőre nem teljesen világos, hogy az új igazgató, Niki Lauda milyen szerepet szán Lowe-nak az Ezüstnyilaknál. Miután a csapat jelenleg három technikai vezetővel is rendelkezik (Geoff Willis a kasztniért, Rob White a motorfejlesztésért, Ross Brawn pedig technikai igazgatóként az egész „csomagért” felel), legvalószínűbb, hogy Lowe valamilyen szenior vezetői posztot kaphat.

Ez viszont felveti a kérdést: vajon szükség lesz-e a továbbiakban Ross Brawn szolgálataira? A Ferrari egykori sikerkovácsa 2009-ben (még Brawn GP néven) mindkét világbajnoki címet megnyerte a Mercedesnek, ám azóta csak egy futamot (Kínai Nagydíj, 2012) tudtak nyerni Nico Rosberggel.

Brawn Haug EUR12_r600.jpgRoss Brawn és Norbert Haug így örült Schumacher 3. helyének tavaly, Valenciában. Haug már nincs a csapatnál, és a jelek szerint Brawn napjai is meg vannak számlálva... (Fotó: Mercedes AMG)

Hírek keringenek arról, hogy az új sportigazgató, Toto Wolff és Brawn viszonya nem éppen felhőtlen, az osztrák menedzser januári érkezése feszültségeket okozott a csapat régebbi vezetésében. Jellemző a kavarodásra, hogy az Autosport úgy tudja, Brawn szorgalmazta a tárgyalások megkezdését Lowe leszerződtetéséről, így marad a csapatnál; míg a BBC Sports úgy értesült, hogy az 57 éves szakember napjai meg vannak számlálva Lowe érkezése miatt.

„Paddy egyelőre nem jön. Ami engem illet, szeretném megvárni az idei év alakulását, mielőtt végleg döntenék a hosszú távú terveimről” – idézi Brawn egy januári nyilatkozatát a BBC. „Ha úgy döntök, hogy elhagyom a csapatot, Paddy akkor lép a helyemre. Mindenre van tervünk – ilyen egyszerű ez.”

Lowe Mercedeshez érkezése azért is érdekes, mert így újra együtt dolgozhatna Lewis Hamiltonnal, akit szintén a McLarentől igazoltak le a stuttgartiak. Martin Whitmarsh, a McLaren első embere így kommentálta Lowe távozását: „Paddy másfajta szerepkörben fog dolgozni az idény végéig. Jó és sikeres technikai igazgató volt, minden jót kívánunk neki 2014-re, amikor egy új kihívással néz majd szembe.”

Paddy Lowe a Mercedes negyedik nagy kaliberű szerzeménye ezen a télen Niki Lauda, Hamilton és Toto Wolff után. A BBC szakírója, Andrew Benson így fogalmazta meg a stuttgarti gárda hódító hadjáratát: „Mindez a Mercedes gátlástalanságának jele, amellyel a sikert üldözik az F1-ben.”

2 komment

Kritizál a Ferrari volt főmérnöke: „Minden autó egyforma”

2013.02.24. 12:35 Real Simon says

A Ferrari ex-főkonstruktőre, Mauro Forghieri szerint „ha az összes F1-es autót fehérre festenék, nem tudnánk megkülönböztetni őket.” A veterán szakember elsősorban a Formula-1 szigorú technikai előírásait, az egyediség hiányát és a sportág túlszabályozottságát kritizálja.

Forghieri Alboreto Ferrari.jpgMauro Forghieri és Michele Alboreto 1984-ben. A kiváló olasz mérnök tervezte a Ferrari V6-os turbómotorját 

„Manapság az összes F1-es autó olyan, mint egy gokart. Ha mindet fehérre festenék, nem tudnánk megkülönböztetni őket, mind egyforma. (A tervezőknek) nincs szabadságuk, minden túl van szabályozva” – fakadt ki a modern versenyautó-építési filozófia ellen Mauro Forghieri, aki 1962 és 1987 között negyedszázadon át irányította a maranellói fejlesztéseket.

„Komolyan abszurd, hogy az összes F1-es mérnök egymást lesi. Amint egy új alkatrész megjelenik az autón, a következő héten már az összes többi autóra is felkerül. Ez régen nem így volt. Akkoriban, ha hiányzott egy szerszámunk, átmentünk a szomszéd garázsba a Lotushoz, és kölcsönkértük a legnagyobb ellenségünktől. Ez ma már elképzelhetetlen. Amikor legutóbb kilátogattam egy versenyre, folyton a belépőkártyámat kellett mutogatnom, ha el akartam jutni egyik helyről a másikra. A boxban a szomszéd garázsba se mehettem át” – kesereg a 78 éves Mester.

Niki-Lauda-and-Mauro-Forghieri.jpgNiki Lauda két, a Ferrari négy konstruktőr-vb-címet nyert a Forghieri által kifejlesztett 312T modellekkel a 70-es évek közepén

Régen Enzo Ferrari lakókocsit kölcsönzött, hogy kint lehessen és ehessen a pályán a saját embereivel. Forghieri: „Manapság a depó tele van hatalmas motorhome-okkal, amelyekben 150 emberre főznek, mint egy nagy étteremben. Nem tudom, hogy akkor, vagy most jobb-e az élet a paddockban. Akkoriban mi nem voltunk hozzászokva az ilyesmihez, mégis jól éreztük magunkat.”

Az olasz szakember nevéhez egyébként olyan mérföldkőnek számító újítások kötődnek, mint a klasszikus 312-es sorozat, a négy konstruktőr-vb-címet (1975, 1976, 1977, 1979) nyert 312T, vagy a Ferrari 12 hengeres boxermotorja és V6-os turbómotorja.

Ferrari F1 1970 garazs.jpgOlaszos puritanizmus: a Ferrari "garázsa" Mexikóvárosban, 1970-ben

Forghieri a minap mutatta be új könyvét a milánói Autoclassica kiállításon. A könyv a „La Ferrari secondo – Forghieri dal 1947 ad oggi” („A második Ferrari – Forghieri 1947-től napjainkig”) címet viseli.

Szólj hozzá!

Hamilton és a Mercedes zárt az élen az esőben

2013.02.22. 19:49 Real Simon says

Lewis Hamilton jó érzékkel használta ki az esőszünetet Barcelonában, ezzel az élen zárta az utolsó tesztnapot. Mögötte volt csapattársa, Jenson Button végzett a McLarennel, míg Jean-Eric Vergne a harmadik hellyel bátorította a Toro Rosso becsvágyó csapatát. A csúszós pálya miatt nyolcszor kellett betartani a piros zászlót, megállítani a tesztet.

Hamilton Merc Nyito Barc_res600.jpgNico Rosberg keddi elsősége után pénteken Hamilton is az élre repítette az Ezüstnyilat Barcelonában (Fotók: Daniel Reinhard / AMuS)

Téliesen hideg, esős, kifejezetten kellemetlen idő fogadta a Formula-1-es csapatokat pénteken Barcelonában. A négynapos teszt zárónapján a levegő hőmérséklete nem emelkedett 7 Celsius-fok fölé, az aszfalté pedig kilenc fok fölé. Lewis Hamilton nem sokkal dél után hajtott ki a pályára a Mercedes W04-essel, és a közepes abroncsokon elért 1:23,282 perces köridejét a későbbiekben senki sem tudta túlszárnyalni.

Megközelíteni is csak Jenson Button tudta, a McLaren angolja – aki ma 70 fordulót tett meg, szemben Hamilton 52 körével – négy tizedmásodpercre tudott a Mercedes-pilóta közelébe kerülni. Ebben persze szerepet játszott az ebédidő után a pályára zúdult zápor is, amely után a csapatok legfeljebb a Pirelli intermediate- és esőgumijait, továbbá a kerékcserélést tudták kipróbálni.

McLaren Button toppic Barc_res600.jpg

A vizes, csúszós pálya miatt nyolcszor kellett piros zászlóval leállítani a tréninget. Először Mark Webber (Red Bull) és Esteban Gutiérrez (Sauber) csúszott ki, majd a Sauber mexikói újonca megismételte mutatványát és a kavicságyban ragadt. Kijutott a „jóból” Felipe Massának (Ferrari), Giedo van der Gardénak (Caterham) és Jean-Eric Vergne-nek (Toro Rosso) is. A francia mégis elégedetten zárta a napot, a harmadik legjobb idővel. Gutiérrez autójának padlólemezét, hűtőjét kitisztították a szerelők, így a mexikói végül 96 kört tudott megtenni.

"Ez volt az első alkalom hogy F1-es autót vezethettem az esőben, ami nagyon fontos volt a tapasztalatszerzés miatt. Különösen érdekes volt mindez délelőtt, amikor a kezdetben vizes pálya fokozatosan kezdett felszáradni. Slickgumikon mentem nagyon nehéz körülmények között, de ilyen viszonyokkal a versenyeken is találkozni fogok. Délelőtt aztán összehasonlíthattam az intermediate és az esőgumik viselkedését. Nagyon sokat tanultam ma, pontosan erre volt szükségem!" - értékelte negyedik F1-es tesztnapját Gutiérrez.

Bianchi betol Force Barc_res600.jpg

Jules Bianchi – aki a Force India kettes számú pilótaüléséért verseng Adrian Sutillal – szintén sok időt töltött a pályán. A francia 61 kört tett meg pénteken, de az esős körülmények megnehezítették a köridők összehasonlítását Sutil tegnapi eredményeivel. A Williams pilótái, Maldonado és Bottas ismét felváltva vezették az FW35-öst, ám egyikük sem fejezett be igazán gyors (mért) kört.

F1-es tesztelés, Barcelona – 4. nap:
Eredmények:

1. HAMILTON (GB)       Mercedes AMG         1:23.282 (52 kör)
2. BUTTON (GB)          McLaren-Mercedes     1:23.633 (70 kör)
3. VERGNE (FRA)        Toro Rosso-Ferrari     1:24.071 (80 kör)
4. BIANCHI (FRA)         Force India-Mercedes 1:25.732 (61 kör)
5. GUTIノRREZ (MEX)    Sauber-Ferrari            1:26.239 (96 kör)
6. Van der GARDE (NL) Caterham-Renault     1:27.429 (50 kör)
7. MASSA (BRA)         Ferrari F138               1:27.553 (77 kör)
8. WEBBER (AUS)      Red Bull-Renault         1:27.616 (64 kör)
9. CHILTON (GB)         Marussia-Cosworth     1:29.902 (51 kör)
10. GROSJEAN (FRA) Lotus-Renault             1:34.800 (41 kör)
11. BOTTAS (FIN)        Williams-Renault         idő nélkül (23 kör)
12. MALDONADO (VEN) Williams-Renault      idő nélkül (13 kör)

Szólj hozzá!

Alonso megnyugtatta a Ferrarit, Grosjean a Lotust

2013.02.21. 19:57 Real Simon says

Fernando Alonso visszahozta a Ferrarit az olasz istállót megillető helyre, az élre a Circuit de Catalunyán. A spanyol közel három tizedet adott Nico Hülkenbergnek (Sauber) és Romain Grosjeannak – a francia hibátlan versenyszimulációja megnyugtatta a Lotus törékenysége miatt aggódókat. A harmadik tesztnap a hosszú távú szimulációkról szólt, heten is megközelítették vagy túlszárnyalták a 100 körös álomhatárt.

Alonso Ferrari toppic Barc_600.jpg

Utolsó tesztnapján Fernando Alonso rövid kvalifikációs futamok sorozatát mutatta be, melyek során a spanyol érte el a legjobb köridőt a Circuit de Catalunyán. Legjobb ideje (1:21,875) csupán 28 ezreddel maradt el Sergio Pérez tegnapi abszolút csúcsától. Fernando a nap folyamán többször járó motorral állt meg a Ferrari garázsa előtt, ellenőrizve, hogy beváltak-e a kipufogócégek túlhevülése miatt tegnap végrehajtott változtatások. Beváltak.

Szintén utolsó tesztnapját teljesítette Nico Hülkenberg. A német az első két nap útkeresése után – úgy tűnik – megtalálta a C32 ideális beállítását a barcelonai pályához, nem véletlenül nyilatkozott teljesen elégedetten a nap végén.

Nála is elégedettebb lehetett a Lotus technikai vezetője, James Allison. A fekete-aranyszínű csapatot az első napon telemetriai problémák, a második napon váltócsere vetette vissza (Kimi Räikkönennel a volánnál), csütörtökön azonban Romain Grosjeannak sikerült hibátlanul teljesítenie egy 66 körös versenyszimulációt. Romain négyszer állt ki kereket cserélni, a szuperlágy gumik kivételével a Pirelli összes keverékét kipróbálta, és a köridők egyenletessége alapján igazolta, hogy a Lotus-Renault remekül bánik az abroncsokkal. Ennek köze lehetett a szokatlanul hűvös, mindössze 18-19 C-fokos aszfalthoz is, amely azonban más csapatok autóin szemcsésedéshez (az üzemi hőmérséklet alatt futó abroncsok eldeformálódásához) vezetett. Romain ezzel együtt 119 kört hagyott maga mögött.

Lotus Grosjean Barcelona_r600.jpg

Egymást követően a második napon a Mercedes is túlszárnyalta a 100 körös álomhatárt: Nico Rosberg a lassú belemegítés után végül 108 körnél állt meg. A nap túlnyomó részében a középkemény (fehér) abroncsokat használta, hogy a mérnökök minél pontosabb következtetseket vonhassanak le a beállítások megváltoztatása után.

A Williams a harmadik napon megosztotta egyetlen autóját a két pilóta, Pastor Maldonado és Valtteri Bottas között. Maldonado az ebédszünet előtt 79 kört tett meg (ez kényelmesen több, mint egy Spanyol Nagydíj távja); míg finn kollégája 68 fordulót rajzolt a pályára délután.

Ezúttal a McLaren és a Red Bull napja sikerült felemásra. Jenson Button idén először vezethette az MP4-28-ast Barcelonában, és elmondása szerint „sokszor nem tudtam, gyors-e az autó, vagy valami gond van vele”. A McLaren javára szól viszont, hogy Button a legridegebb (kemény) keveréken érte el 1:22,840 perces legjobb idejét.

Button betol McLaren Barc_600.jpg
A Red Bull Mark Webberrel folytatta alig burkolt porhintését (a bajnokcsapatnak esze ágában sincs kiteregetni a lapjait a riválisok figyelő szemei előtt), az ausztrál 108 körrel zárta a napot. Délután Webber számára is egy teljes versenytáv megtétele volt a cél, ám ez tíz kör híján nem sikerült, miután Giedo van der Garde (Caterham) megállása miatt be kellett lengetni a nap egyetlen piros zászlóját.

A csütörtöki nap másik érdekessége Adrian Sutil visszatérése volt a Force Indiával. A német először vezethetett F1-es versenygépet 2011 novembere óta, ám ez nem látszott meg a teljesítményén: csak egy másodperccel maradt el Alonso eredményétől. „Jó érzés volt visszaérni a Formula-1-be. Reggel aerodinamikai tesztekkel kezdtünk, amikor a pálya még hideg volt és csúszós. Később rámentünk a teljesítményre – a Pirelli különböző keverékei teljesen újak voltak számomra. Közel másfél éve nem vezettem, de könnyen és gyorsan megszoktam a sebességet, és sikerült erős köröket futnom” – értékelte visszatérését Sutil.

Sutil ForceInd cockpit Barc_600.jpg

A Force India vezető versenymérnöke, Jakob Andreasen is dicsérte Sutil reljesítményét: „Nagyon hosszú idő telt el, amióta Adrian utoljára dolgozott a csapattal, de kitűnő munkát végzett, szinte azonnal gyors volt. Hasznos visszajelzéseket adott, érdekes volt egy olyan versenyző véleményével szembesülni, aki jó ideje nem vezetett Formula-1-es autót.”

A meteorológusok péntekre esőt jósolnak Barcelona környékére, ezért könnyen meglehet, hogy a csapatok csak az esőgumik, illetve az esős beállítások kipróbálására szorítkoznak. Részben ennek volt köszönhető, hogy csütörtökön hét versenyző is átlépte, vagy megközelítette a 100 kört a pályán.

F1-es tesztelés, Barcelona – 3. nap
Eredmények:

1. ALONSO (SPA)        Ferrari F138              1:21.875 (97 kör) (S)
2. HÜLKENBERG (D)    Sauber-Ferrari           1:22.160 (91 kör) (S)
3. GROSJEAN (FRA)    Lotus-Renault            1:22.188 (119 kör) (S)
4. ROSBERG (D)          Mercedes AMG         1:22.627 (108 kör) (M)
5. MALDONADO (VEN) Williams-Renault       1:22.675 (79 kör)
6. BOTTAS (FIN)           Williams-Renault       1:22.826 (68 kör)
7. BUTTON (GB)           McLaren-Mercedes    1:22.840 (71 kör) (H)
8. SUTIL (D)                 Force India-Mercedes 1:22.877 (78 kör)
9. WEBBER (AUS)       Red Bull-Renault        1:23.024 (108 kör) (M)
10. VERGNE (FRA)      Toro Rosso-Ferrari      1:23.366 (106 kör) (M)
11. CHILTON (GB)        Marussia-Cosworth     1:25.690 (58 kör)
12. VAN DER GARDE (NL) Caterham-Renault 1:26.177 (93 kör)

Szólj hozzá!

Pérez is feliratkozott a legjobbak közé Barcelonában

2013.02.20. 19:10 Real Simon says

Sergio Pérez megmutatta, hogy számolni kell vele a 2013-as idényben, főleg az időmérő edzéseken. A McLaren új szerzeménye Sebastian Vettelt megelőzve lett a leggyorsabb Barcelonában, a mexikói még Maldonado tavalyi pole-idejét is túlszárnyalta. A Lotus és a Ferrari technikai problémákkal küszködött a második tesztnapon, Lewis Hamilton alatt viszont úgy suhant az Ezüstnyíl, ahogy egy svájci óra jár.

Perez McLaren action Barc_600.jpgPérez nemcsak Vettelt verte; legjobb köre Maldonado tavalyi pole-idejénél is erősebb volt a 23 Celsius-fokos pályán (Fotók: Wolfgang Wilhelm, AMuS)

Két héttel ezelőtt Jenson Button a legjobb idővel nyitotta a jerezi tesztelést, ám a McLaren-Mercedesnek azóta nem sok babér termett a próbafutamok során. Sergio Pérez eddig jobbára hosszú etapokat ment az MP4-28-assal, hogy megszokja új munkaeszközét és kitapasztalja a Pirelli 2013-as abroncsainak viselkedését. A barcelonai teszt második napján azonban a mexikói rendesen odatette magát. Röviddel az ebédszünet után kihasználta, hogy az egyébként végig hűvös aszfalt felmelegedett, és a lágy gumikon kihajtva, egy négykörös etapban 1:21,848 perc alatt ért körbe a 4,655 kilométeres Circuit de Catalunyán, amit később senki sem tudott túlszárnyalni.

Pérez 0,349 másodperccel előzte meg Sebastian Vettelt, de ennél is érdekesebb, hogy négy tizeddel gyorsabb volt Pastor Maldonado 2012-es pole pozíciót érő körénél! Vettel még délelőtt érte el 1:22,197 perces idejét, szintén a lágy abroncsokon. A Red Bull világbajnoka délután egy 66 körös versenyszimulációt próbált teljesíteni, de már 25 kör megtétele után kénytelen volt visszatérni a boxba. Christian Horner, a bikások csapatfőnöke elmondta, hogy az egyik kerékanya lazult meg – a Red Bull egyik szerelője nem végezte rendesen a munkáját...

Red Bull pitstop2 Vettel Barc_600.jpgNem derült ki, hogy a Red Bull melyik szerelője nem húzta meg rendesen Vettel egyik kerékanyáját a pitstop-gyakorlás során

Sok munkája adódott a Lotus és a Ferrari szerelőinek is szerdán. Kimi Räikkönen ugyan a harmadik legjobb idővel zárt – ismét aláhúzva az E21-ben rejlő potenciált –, ám csak egy ötórásra nyúlt szerelés után, amely során ki kellett cserélni a váltót. A Jégember a tegnapi 44 köre után ma csak 43 fordulót tudott megtenni – a Lotusnak össze kell kapnia magát, ha nem akarnak lemaradni.

Fernando Alonso kedden még elégedetten szállt ki a Ferrariból, ám szerdán már korántsem lehetett nyugodt. Visszatértek a Jerezben már tapasztalt túlmelegedési problémák – ezúttal az F138 kipufogója körüli burkolóelemek hevültek túl. A csapat szerelőinek hosszú időbe telt, amíg hővédő elemekkel erősítették meg a motorburkolat végét. Fernando a második napon 76 kört tudott teljesíteni.

Hamilton Mercedes kihajt Barc_600.jpg

Gyorsnak és megbízhatónak tűnt viszont a Mercedes. Lewis Hamilton gyakorlatilag problémamentesen tett meg 121 fordulót a Circuit de Catalunyán, az angol legjobb ideje 0,9 másodperccel maradt el Pérez mércéjétől. Hamilton elégedett volt az AMG W04 megbízhatóságával, de - több kollégájához hasonlóan - aggódik a Pirelli gumijainak gyors leépülése miatt. "Délelőtt a kemény gumikat használtam, és egész jól mentem rajtuk. De az összes gumi viszonylag gyorsan kopik, és ezt nem könnyű kordában tartani. Senki másra nem figyelünk, csak a saját programunkra, igyekszünk előrelépni a gumikopás kontrollálásával és a beállításokkal. Jó irányba tartunk, nagyon elégedett vagyok a ma megtett 121 körrel"  értékelt Hamilton. 
A Mercedes új főnöke, Niki Lauda a helyszínen kísérte figyelemmel az eredmények alakulását. Szerinte "egész jól áll a csapat", mivel Lewis a kemény gumikon is lépést tudott tartani a McLarennel, a Red Bull-lal és a Lotusszal.

Alonso Ferrari garazs Barc_r600.jpgA Ferrari-szerelőknek több mint egy órába telt, hogy hővédő elemekkel erősítsék meg a kipufogó környékét Alonso autóján

A Williams Valtteri Bottasszal folytatta az FW35 finomhangolását, a finn újonc 98 körrel gyarapította a kék-fehérek adathalmazát. A Sauber Jerezben mutatott tempójához képest meglepő, hogy a Sauber nem igazán találja a formáját Barcelonában. Tegnap Gutiérreznek, ma pedig Hülkenbergnek sem passzoltak a szimulátorban kikalkulált beállítások, a németnek ráadásul gondjai akadtak a fékbalansszal is, így csak a kilencedik idővel zárta a napot.

Charles Pic az utolsó elyet szerezte meg, mielőtt átengedné a CT03-ast csapattársának, Giedo van der Gardénak. Viszont 102 kört tett meg, ami valóságos adatbánya egy Caterham-szintű kiscsapat számára.

Pic Caterham brakes Barc_600.jpg

F1-es tesztelés, Barcelona – 2. nap
Eredmények:

1. PÉREZ (MEX)        McLaren-Mercedes    1:21,848 (97 kör)
2. VETTEL (D)           Red Bull-Renault        1:22,197 (84 kör)
3. RAIKKÖNEN (FIN) Lotus-Renault             1:22,697 (43 kör)
4. HAMILTON (GB)    Mercedes AMG          1:22,726 (121 kör)
5. ALONSO (SPA)     Ferrari F138               1:23,247 (76 kör)
6. BOTTAS (FIN)        Williams-Renault        1:23,561 (98 kör)
7. RICCIARDO (AUS) Toro Rosso-Ferrari      1:23,718 (70 kör)
8. DI RESTA (GB)      Force India-Mercedes 1:23,971 (62 kör)
9. HÜLKENBERG (D) Sauber-Ferrari            1:24,205 (88 kör)
10. CHILTON (GB)     Marussia-Cosworth     1:25,115 (67 kör)
11. PIC (FRA)           Caterham-Renault        1:26,243 (102 kör)

Szólj hozzá!

Rosberg 7 ezreddel Räikkönen előtt a barcelonai teszt nyitónapján

2013.02.19. 18:35 Real Simon says

A Mercedes váltóproblémái ellenére Nico Rosberg zárta a legjobb idővel a barcelonai F1-es teszt nyitónapját. Kimi Räikkönen mindössze 7 ezreddel maradt el a német mögött a Lotusszal, Fernando Alonso pedig – szintén az utolsó percekben javítva – beszúrta a Ferrarit a sokáig élen álló Sebastian Vettel elé. A Williams sikerrel zárta az FW35 első tesztnapját, de az FIA máris megkérdőjelezte új kipufogó-megoldás szabályosságát.

Rosberg Mercedes Barc-action_res600.jpgRosberget nem vetette vissza a hosszú kényszerszünet  a legjobb idővel zárta a nyitónapot Barcelonában (Fotók: Wolfgang Wilhelm/AMuS)

A Formula–1-es tesztidőszak második felvonása sem kezdődött problémamentesen az Ezüstnyilak számára. Nico Rosberg délelőtt mindössze 19 kört tudott megtenni a W04-essel, mert, miután a csapat váltóhibára gyanakodott, darabjaira szedték az új boxot, a szerelők valamennyi forgó-mozgó alkatrészt átvizsgálták. A német csak bő egy órával az ebédszünet után döngetett vissza a Circuit de Catalunyára, de a kemény, majd a közepes abroncsokon folyamatosan javulva végül 1 perc 22,616-ra javította a legjobb köridőt. Rosberg délután újabb 35 körrel gyarapította a penzumát.

A német mögött Kimi Räikkönen futotta a második legjobb időt, negyedórával a tesztnap zárása előtt. A Lotus finnje szintén a középkemény (fehér) Pirelliket használta, és miután a középső szektorban abszolút, az utolsóban pedig egyéni legjobb részidőt állított fel, csupán 0,007 másodperccel maradt el Rosberg mögött. Jelentősen hátráltatta Eric Boullier csapatának munkáját, hogy Kimi egyszerre nem tehetett meg 2-3 körnél többet, mivel kihagyott az E21 telemetriai rendszere, amely csak rövid ideig rögzítette az autó adatait. A Lotus ma este kicseréli a hibás mérőrendszert, ettől remélik a probléma megjavulását. 
Räikkönen ennek ellenére igazolta, hogy a Lotus E21 nemcsak a kanyargós Jerezben, hanem a jóval tempósabb barcelonai pályán is megállja a helyét.

Raikkonen Lotus BD12_res600.jpgRäikkönen a kanyargós Jerez után a tempós Barcelonában is bizonyította, hogy a Lotus E21 remek autó

Fernando Alonso kihagyta a jerezi tesztelést (ott csak Felipe Massa, illetve Pedro de la Rosa vezethette az új Ferrarit), helyette magaslati edzőtáborba vonult, ahol futással, úszással, kerékpározással és teniszezéssel javította az állóképességét. A második tesztre ennek megfelelően csúcsformában tért vissza: az utolsó percekben elért 1:22,952 perces körével megelőzte tavalyi világbajnoki riválisát, Sebastian Vettelt. A spanyol egyébként 110 kört (512 kilométert) tett meg kedden, sokat behozva a csapattársához viszonyított lemaradásából.

Vettel a nap nagy részében uralta az eredménylistát, szűk félórával az ebédszünet előtt ő volt az első, aki 1:23 perc alá tudott kerülni. A világbajnok 1:22,965 perces ideje végül a negyedik helyet eredményezte számára, a Red Bull-pilóta 66 kört rajzolt a pályára a nyitónapon.

Alonso Ferrari D1Barc_res600.jpgAlonso elégedett lehet a Ferrari F138-cal az első tesztnapja után: a spanyol a harmadik idővel zárt

A Williams utolsóként prezentálta idei versenyautóját, az FW35-öst, amely a technikai igazgató, Mark Gillan elmondása szerint 80 százalékban új alkatrészeket tartalmaz. Átalakították többek között a padlólemezt, a hűtőradiátorokat, a váltót, az orrot és a kipufogóvégeket. Utóbbiak azonban máris ellenállást fejtettek ki az FIA ellenőrei részéről, Charlie Whiting szerint ugyanis szabálytalan a kialakításuk. (Megjegyezzük, hogy a teszteken nem végeznek technikai ellenőrzéseket; a csapatok akár szabálytalan alkatrészeket is felszerelhetnek az autóikra, büntetlenül.)

"Pastor kényelemben érezte magát az autóban, amit a legelső körei mutattak. A délután folyamán volt egy kisebb (hűtő)vízfolyás egy fejlesztés alatt álló alkatrészben, de gyorsan megjavítottuk, így be tudtuk fejezni a mai gumiprogramot. Úgy véljük, hogy az FW35 alapvetően nagyon megbízható, holnap Valtterivel (Bottas) folytatjuk!" 
értékelte az új masina tűzkeresztségét Mark Gillan.

Maldonado Will FW35_res600.jpgMaldonado 86 körrel szentelte fel a vadonatúj Williams FW35-öt – csak Alonso ment nála többet

Pastor Maldonado ezonban eredményes napot zárt: a venezuelai 86 kört teljesített, legjobb ideje az ötödik helyre volt elegendő. Maldonado ezzel maga mögé utasította az aerodinamikai teszteket végző Daniel Ricciardót (Toro Rosso), illetve Sergio Pérezt (McLaren) is. Érdekesség, hogy Paul di Resta legjobb körideje csupán két századdal maradt el a McLaren új szerezeményének eredményétől.

Gutierrez brakes D1Barc_res600.jpgGutiérreznek néha még gondjai akadnak a féktávokkal, de a piros zászlós megállását nem ez okozta...

A barcelonai teszt első napján két piros zászlós megállást láthattunk. Az elsőt a Sauber újonca, Esteban Gutiérrez okozta (a csapat szándékosan kevés benzint töltött a C32 tankjába, hogy lemérje, mennyit tud megtenni x mennyiségű üzemanyaggal), míg a második megállás a Caterham új szerzeménye, Charles Pic nevéhez fűződik. A CT03-ast mechanikai probléma kényszerítette térdre; a francia emiatt az utolsó helyre csúszott vissza az eredménylistán, 49 megtett körrel.

F1-es tesztelés, Barcelona – 1. nap
Eredmények:


1. Rosberg (D)        Mercedes AMG          1:22,616             (54 kör)
2. Räikkönen (FIN)  Lotus-Renault             1:22,623 +0,007" (44)
3. Alonso (SPA)      Ferrari F138               1:22,952 +0,349" (110)
4. Vettel (D)            Red Bull-Renault        1:22,965 +1,010" (66)
5. Maldonado (VEN) Williams-Renault       1:23,733 +1,117" (86)
6. Ricciardo (AUS)   Toro Rosso-Ferrari     1:23,884 +1,268" (73)
7. Pérez (MEX)        McLaren-Mercedes    1:24,124 +1,508" (77)
8. Di Resta (GB)      Force India-Mercedes 1:24,144 +1,528" (82)
9. Gutiérrez (MEX)   Sauber-Ferrari            1:25,124 +2,508" (68)
10. Chilton (GB)      Marussia-Cosworth      1:26,747 +4,131" (65)
11. Pic (FRA)         Caterham-Renault        1:27,534 +4,918" (49)

Szólj hozzá!

Sutil üléspróbán járt a Force Indiánál

2013.02.14. 19:25 Real Simon says

Adrian Sutil üléspróbát tartott a Force India központjában. A csapat hivatalosan még nem nevezte meg második pilótáját, de valószínű, hogy a 30 éves német vezetheti a VJM06-ost a jövő heti, barcelonai tesztelésen.

Sutil_Force_Nurb89.jpg

Adrian Sutil szerdán üléspróbát tartott a Force India székhelyén, Silverstone-ban. Könnyű lenne ebből arra következtetni, hogy Vijay Mallya anyagi nehézségektől szenvedő csapata megtalálta Paul di Resta csapattársát, ám a narancssárga-zöld-fehérek szerint nem erről van szó. „Jelenleg még nincs végleges beosztás a barcelonai tesztre, de lehetséges, hogy Adrian is szerepet kap. A pontos beosztást hétfőn fogjuk közölni” – jelentette be a Force India sajtóosztálya.

Régóta folynak a spekulációk, hogy vajon az egyéves kényszerszünet után visszatérő, 30 éves német, vagy a Ferrari támogatását élvező WSR-ezüstérmes, Jules Bianchi kapja-e meg a kettes számú pilótaülést. Valószínű, hogy a gárda a barcelonai teszt eredménye alapján dönt majd a két rivális között.

Szólj hozzá!

Räikkönen nem agresszív, csak egyértelmű a csapatrádión

2013.02.12. 10:19 Real Simon says

A Lotus csapatrádiójában elhangzott üzenetei alapján Kimi Räikkönent arrogánsnak, türelmetlennek gondolhatnánk, de ez távol áll a valóságtól. A finn világbajnok versenymérnöke, Simon Rennie elmondta az igazságot.

Raikk_Lotus_Spa12.jpgKimi előbb Spában (a képen), majd Abu Dzabiban is foghegyről válaszolt a versenymérnökének (Fotó: Lotus/LAT)

Kimi Räikkönen két „érdekes” beszólásáról is tudomást szereztünk 2012-ben, amelyek alapján türelmetlen, nehéz embernek gondolhatnánk a 2007-es világbajnokot. Versenymérnöke, Simon Rennie szerint azonban ez távol áll a valóságtól.

Räikkönen egyik hírhedt beszólását a Belga Nagydíjon követte el. „Jelenleg Michael (Schumacher) fenyeget hátulról, meg kell előznünk Hülkenberget” – tájékoztatta a finn pilótát a versenymérnök, arra célozva, hogy a Force India feltartja a Lotust. „Tudom, mit csinálok, úgyhogy maradj csendben!” – hangzott Kimi kurta-furcsa válasza.

Néhány hónappal később, az Abu-dzabi Nagydíjon megismétlődött a szóváltás, amit ezúttal a FOM is kiadott az élő tévéközvetítésbe. „Oké, Kimi, a mögötted lévő autó Alonsóé, öt másodoprccel van mögötted. Majd értesítelek a különbség változásáról!” – közölte a finnel Rennie. Räikkönen riposztja: „Hagyj békén, tudom, mit kell tennem!”  Később Kimi ezt a szállóigévé vált mondatot nyomtatta rá 500 fekete pólóra, amelyeket aztán szétosztott lotusos kollégái között.

Simon Rennie szerint mindez nem azt jelenti, hogy Kimi arrogáns vagy türelmetlen lenne. „A rádióüzenetei úgy hangzanak, mintha épp kivégeznék. Elég direkt módon üzenget. Ez a kívülállók számára dühösségnek hangozhat, pedig általában csak a saját álláspontját akarja elmagyarázni. Szóval, amiket mond, azok alapján mérgesnek, vagy akár agresszívnek is gondolhatják, pedig valójában csak lényegre törő szeretne lenni” – mondja Rennie.

Räikkönen is hasonlóan látja a jelenséget. „A csapat tudja, milyen információkra van szükségem, és nincs szükségem sokra. Nem rajongok túlságosan a rádión való csevegésért, inkább megpróbálok a versenyzésre, a saját dolgaimra koncentrálni.”

Kimi Räikkönen, mi így szeretünk.

Szólj hozzá!

Három lépés a Hungaroring szerződés-hosszabbítása felé

2013.02.11. 19:22 Real Simon says

Három lépcsőben kívánja összehangolni együttműködését a Bernie Ecclestone-vezette FOM-mal a Hungaroring Sport Zrt. Az első a Magyar Nagydíj új szerződésének aláírása, a második a finanszírozásról szóló szerződés megkötése a többségi tulajdonos magyar állammal, a harmadik pedig a pályavonal és a kiszolgáló épületek átépítése – derül ki a Hungaroring sajtóközleményéből.

Gerstl_Peter_Hungaroring.jpgGerstl Péter 1994 óta irányítja a Hungaroring Sport Zrt. nemzetközi kapcsolatait. Szerinte nincs értelme elkezdeni a pálya átépítését, amíg nem írták alá a szerződést Bernie Ecclestone-nal 

Miután a Hungaroring Sport Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke, Gerstl Péter tavaly novemberben szóban megegyezett Bernie Ecclestone-nal (a jogtulajdonos Formula One Management (FOM) elnökével) arról, hogy 2016 után is lesz Formula-1-es Magyar Nagydíj, elkezdődött a konkrét szerződéskötés előkészítése.

„Három lépcsőfokot kell megtennünk. Az első és talán legfontosabb, hogy minél hamarabb aláírjuk az újabb öt esztendőre, tehát 2017-től 2021-ig szóló megállapodást Bernie Ecclestone-nal. Addig semmi ért elme átépítenünk a pályát, hiszen 2016-ig érvényes szerződésünk van a futamok megrendezésére, s annak mindenben eleget teszünk” – idézi Gerstl Pétert a Hungaroring hírlevele.

„Bernie Ecclestone tavaly novemberben Abu-Dzabiban biztosított a 2016-ban lejáró szerződés meghosszabbításáról. Aztán megkezdődhettek a tárgyalások a magyar kormány és Bernie Ecclestone [között] annak érdekében, hogy 2013-ban (…) a Magyar Nagydíj meghosszabbítását rögzítő szerződés aláírásra kerülhessen. Egyik félben sincs jogunk s okunk kételkedni. Dolgozunk tovább” – áll a Hungaroring hírlevelében.

Hungaroring_RBR_Webber09.jpgA Hungaroring rázóköveit utoljára 1998-ban építették át. Ezekre és a pálya aszfaltjára is bőven ráfér a felújítás (Fotó: Red Bull/GEPA)

A pályavonal újraaszfaltozása mellett fontos feladat a kiszolgáló épületek, így a pályaambulancia (Medical Center), valamint a 2001-ben átadott sajtóközpont átépítése, modernizálása. Az ambulancia évek óta húzódó ügyét még idén megoldja a Hungaroring: már lebontották az 1986-ban épült régi épületet; tavasszal kezdődik egy modern létesítmény felépítése. Gerstl Péter ezzel kapcsolatban elmondta: „A régit már lebontottuk, épül az új, minden követelménynek megfelelő ambulancia. Mi több, a nemzetközi sajtóközpont korszerűsítését is elvégezzük, figyelembe véve az FIA és a FOM előírásait”.

Mindennek az az alapja, hogy a Hungaroring többségi tulajdonosa, a magyar állam nevében eljáró magyar kormány garantálja a nagyszabású átépítéshez, illetve a FOM-ot megillető licencdíj kifizetéséhez szükséges anyagi feltételeket.

„A szerződés meghosszabbításához és az ehhez szükséges munkálatok elvégzéséhez a magyar kormány elvi támogatása biztosított. A Formula–1-es Magyar Nagydíj a magas jogdíj és a 2016 utáni átépítés költségei ellenére is nemzetgazdasági szinten folyamatosan jelentős bevételt jelent a költségvetésnek, nem szólva az országimázsról. Ez az egyetlen világverseny, aminek Magyarország immáron közel három évtizede otthont adhat” – fejtette ki Gerstl.

Whiting_Hungaroring_0199.jpgCharlie Whiting (középen, Frank Tamás mellett), az FIA pályainspektora tavaly májusban csak azzal a feltétellel vette át a Hungaroringet, hogy 2013-ban kicserélik a rázóköveket és újraburkolják a nyomvonalat (Fotó: Simon)

A fentiek mellett idén is eleget kell tenni az FIA biztonsági előírásainak, ami néhány kanyar melletti bukótér leaszfaltozására, illetve a rázókövek teljes cseréjére vonatkozik.

7 komment

Kiss Pál Tamás: "Még nem tudom, hol folytatom 2013-ban"

2013.02.11. 12:00 Real Simon says

Kiss Pál Tamás tele a szponzorvadászatról és a reménykedésről szólt. Lehetőségei ugyan lennének akár a GP3-ban, akár a WSR-ben, de a versenyzés anyagi hátterének előteremtése nehezebb, mint valaha. Vajon miben reménykedhet egy fiatal, tehetséges autóversenyző Magyarországon, amikor a sportág példa nélküli válságot él át Angliában? Miben bízhat, amikor Kobajasinak, Kovalainennek, Glocknak nem jut hely az F1-ben? Exkluzív interjú.

aKPT SunnyDiner9_res600.jpg

Interjú: Simon István 
Képek: 
GP3 Media, WSR, Simon

Amikor legutóbb beszélgettünk, azt mondtad, ha egy teljes szezont mehetnél a Renault-világsorozatban, az magyar versenyzőnek felérne egy F1-es beugrással. Hogy állnak most a dolgaid?
KPT: – Nem túl rózsásan. A BVM Target csapatot, amellyel tavaly versenyeztem a Hungaroringen és Barcelonában, megvette egy orosz befektető. Ez azt hozta magával, hogy több kulcsember, akikkel tavaly sikerült jó kapcsolatot kialakítanom, elhagyta a csapatot. Az is furcsa, hogy a tavalyi csapattársam, Nyikolaj Marcenko idén a Ponsnál fog versenyezni, vagyis az orosz tulaj őt sem tartotta meg. Nem értem, miért nem maradt a saját nemzetiségű csapatánál, vagy ha elment, miért nem egy topcsapathoz?

Kik azok, akik kikerültek a BVM csapatból?
KPT: – A főmérnököm – aki korábban F3-ban és a WSR 2.0-ban Brendon Hartley-val nyert futamokat, bajnokságot – távozott. Hasonlóan az olasz tulajdonosokhoz, akik egyrészt vért izzadtak, hogy a csapat egyáltalán indulhasson, másrészt jelentős kedvezményt adtak nekem ahhoz, hogy be tudjak ugrani.

Mely csapatokkal kerültél még kapcsolatba?
KPT:Sito Pons sokáig érdeklődött irántam, főleg a barcelonai tesztelés után. De én jobban szerettem volna a BVM-nél maradni, mivel ott már ismertem a vezetőket, a mérnököket, a szerelőket. Az, hogy visszahívtak az idény végén tesztelni, mutatja, hogy jó pilótának tartanak, számítottak volna rám. A Pons Racing december 30-ig várta a válaszomat, hogy sikerül-e összeszednem a folytatáshoz szükséges anyagiakat – de erre sajnos nem került sor.

aKPT_Hungaroring HUN_r600.jpgSzeptemberben egy 11. és egy 19. helyet szerzett első WSR-es versenyein, a Hungaroringen. Minden porcikája fájt a szokatlan megterheléstől, de célba hozta a BVM autóját. A szponzorok támogatásából négy futamra futotta...

Mik voltak a feltételek? Mennyibe kerül egy teljes szezon a WSR 3.5-ben?
KPT: – Kilencszázezer euró és 1,2 millió euró (kb. 260-350 millió forint) közötti szponzoráció szükséges egy idényre, attól függően, mennyire erős a csapat. Ekkora összeget nem tudtam előteremteni, szerintem nagyon kevés országban lehet most ennyit összeszedni a támogatóktól. Persze, már van rutinom abban, hogyan lehet lefaragni az összegekből, de ennek a fele is elég horribilis pénz.

Csak Magyarországon ilyen botrányosan nehéz pénzt találni az autósportra?
KPT: – Két hete voltam kint Silverstone-ban, meglátogattam néhány csapatot. Ott is nagyon komoly bajok vannak. A brit Formula–3-as bajnokság idén négyfutamosra szűkült – annyira van pénz. Az F3-as, GP3-as csapatoknál óriási leépítések zajlanak, az ember nem is gondolná. Régi csapatomnál, az Atech-nél egy-két éve még tíz ember dolgozott télen-nyáron a versenyautók félkészítésén – most hárman vannak állandó státuszban. A magasan kvalifikált szakembereket – akiknek ennek megfelelően magasabb volt a fizetése is – menesztették, a többiek részmunkaidőben, heti két napot dolgoznak. Még a sokszoros bajnok Carlinnál is gondok vannak, mivel Max Chilton papája, aki eddig komoly támogatást juttatott a csapatnak, kihúzta a konnektort. Minden fillér kell az F1-es szereplésre a Marussiánál.

aKPT_portre19_res600.jpg

Mennyiből lehet kihúzni egy szezont egy közepesen sikeres GP3-as csapatnál?
KPT: – Mondjuk egy Status GP szintű, jó középcsapatnál a WSR-költségvetésének a fele szükséges. Mivel én korábban versenyeztem Angliában (a Formula Renault UK sorozatban – a szerk.), a brit csapatok azért elég jól ismernek. Ők mindenkire figyelnek, pontosan tudják, hogy az illető gyors vagy nem, milyen a stílusa, mennyire ért a technikához, mennyire tud versenyezni, satöbbi. A legjobb ajánlatért, amit ki tudtam volna harcolni a WSR-ben, meg lehetett volna csinálni egy szezont a GP3-ban, ráadásul egy topcsapatnál.

Magyarán, a GP3-ban durván feleannyiba kerül egy szezon, mint a WSR-ben. Két idény után vonz még egyáltalán a GP3?
KPT: – Végső esetben benne lennék, igen. Főleg azért, mert idén új kasztni és új motor érkezik, közel 400 lóerővel, ami valamelyest lenullázza a különbségeket a csapatok között. Tavaly rengeteget harcoltunk a szervezőkkel, mivel úgy éreztük, nem egyforma technikai feltételekkel indult a csapatunk. Ez a politikával átitatott versenyzés már nem hiányzik annyira. De tesztpilótának azért még elmennék.

Kik voltak a kiszemelt támogatók és mi csúszott félre a szponzori tárgyalások során?
KPT: – Konkrét cégnevek helyett inkább iparágakat mondanék. A potenciális szponzoraim között volt nemzetközi olajipari cég és feldolgozóipari vállalat is. Az olajvállalat azért utasította el a támogatásomat, mert egyrészt nem személyeket, hanem sportágakat támogatnak, másrészt, külföldről kellett volna forrást rendelni hozzá, ami nehezen járható. Egy másik vállalatnál nemrég komoly létszámleépítést jelentettek be, a gyártást is leállították egy időre. Számomra mindez nem azt mutatja, hogy túl lennénk a gazdasági válságon.

aMonaco_3390_res600.jpgTamás (29-essel) élete első monacói bevetésén az első sorból rajtolva második lett a finn Vainio mögött, kényelmesen maga mögött tartva az olasz Ceccont (GP3)

Van B terved?
KPT: – A hosszú távú versenyzésben gondolkodtam, hogy egyáltalán tudjak menni idén, de ezek a csapatok nagyrészt állandó pilótákkal dolgoznak, nehezen nyitnak az újak felé. Az biztos, hogy csak egy komoly sorozat – az FIA GT, a Le Mans-sorozat, esetleg a túraautózás – jöhet szóba. Benne van a pakliban az is, hogy egy-egy futamra beugorjak, akár a Hungaroringen, vagy valamelyik közeli országban. De rájöttem, hogy egy ilyen beugrást nehezebb elintézni, mint egy teljes szezont. A csapatvezetők nehezen szánják rá magukat, hogy az embereiket egy új versenyző mellé rendeljék egy-két futamra. Még nincs WSR-versenynaptár, de ha a hungaroringi fordulót berakják tavaszra, csökken az esélye annak, hogy össze tudjam szedni a szükséges támogatást.

Beugranál akár egy magyar ralibajnoki futamra is?
KPT: – Persze, örömmel. Mivel ralikrosszal kezdtem, nem áll távol tőlem a ralizás, akkor sem, ha annak több köze van a pályaversenyzéshez, mint a ralihoz. A rali teljesen más műfaj. Úgy néz ki, hogy bátyám a rali első osztályban fog menni egy Mitsubishi Lancerral, neki fogok segíteni az autó beállításában. Igyekszem ebből is tanulni, például a hajtáslánc programozásáról – ez nagyon érdekel.

Mennyire figyeled a többi magyar, például Zengőék szereplését a nemzetközi színtéren?
KPT: – A világ csodája, amit Zengő Zoli művel, hogy magyar csapatként ott tudnak lenni az FIA világbajnoki sorozatban. Ráadásul nem is akármilyen technikával! Magyar betegség az irigység, de én ennek nagyon örülök.

aKPT_Hungaroring_2012_res600.jpgA harmadik hely, ami igaz sem volt. A miskolci pilóta nagyszerűen taktikázott a vizes pályán induló futamon, de kerékcseréje után áthajtott a fehér vonalon, ezért időbüntetést kapott. A verseny után még átvehette a 3. helyért járó kupát (mellette a győztes Red Bull Junior-pilóta, Antonio Félix da Costa)

A tesztpilótáskodás ma már egyre inkább szimulátorozást jelent. Jó ez az irány?
KPT: – Ha azt nézzük, hogy néhány LED-monitor, projektor beszerzése és egy szimulátor megépítése nagyságrendekkel olcsóbb, mint a pályatesztelés, mindenképpen. Tavaly sokszor jártam a McLarennél, az ő szimulátorukban készültem fel a GP3-as futamokra, ami világszínvonalú. Nagyon sokat segített például Monacóban, ahol korábban nem jártam, így nem ismertem a pályát. Egyébként, ha lettek volna támogatóim tavaly év végén, akár én is mehettem volna mondjuk a Williamsnél az abu-dzabi Young Driver Testen. Csak egy félnapos F1-es teszt kétszer annyiba került volna, mint a teljes GP3-as évadom.

Ha ekkora összegeket kérnek egy F1-es tesztért, valami még sincs rendben, nem?
KPT: – Számomra is meglepő, hogy milyen nyíltan, szinte már gátlástalanul dobálóznak az összegekkel, hogy minek mennyi az ára, ennyi pénzért ennyit mehetsz. Korábban azért ez nem volt jellemző, sokkal diszkrétebben mentek a dolgok. De a válság már évek óta tart. 2010 végén harmincnyolcan teszteltünk három napig a GP3-ban, és harminc autó állt rendelkezésre, vagyis, a harminc állandó pilótán felül plusz nyolc ember utazott el tesztelni Spanyolországba. Tavaly év elején már az volt a helyzet, hogy két csapat kiesett, huszonhatan vágtunk neki a szezonnak, de az idényt csak 22-en fejeztük be. Az év végi teszten már csak húsz pilóta vett részt. Ez is mutatja, hogy mindenki a túlélésért küzd – nemcsak a GP3-ban, hanem az F1-ben is.

Ha már F1: történtek érdekes helycserék az elmúlt hetekben, hónapokban, ugye?
KPT: – Számomra az a megdöbbentő, hogy ha olyan jó pilóták, mint Kobajasi, Kovalainen, vagy Glock – akik egyértelműen bebizonyították, hogy jó versenyzők, és még némi szponzorációt is vittek a csapathoz – nem maradhatnak az F1-ben, akkor ki tud odakerülni? Timo Glock egyik közeli munkatársával beszélgettem, aki történetesen magyar. Ő mesélte, hogy komoly német szponzorokat vittek a Marussiához, de amikor a csapat közölte, hogy ennél többre lesz szükség, egyszerűen képtelenek voltak előteremteni. Nekik is szembesülniük kellett azzal, hogy a legnagyobb nevek – például Hamilton, vagy a McLaren – elhalásszák előlük a támogatókat. Vitalij Petrov a másik példa. Az orosz gazdaságban messze nincsenek olyan problémák, mint a legtöbb európai államban, most fognak olimpiát, F1-es nagydíjat rendezni. Petrov mégsem tudott elég pénzt összeszedni ahhoz, hogy a Caterhamnél maradhasson.

Azért vannak fizetős pilóták az F1-ben, akik nem érdemtelenül kerültek oda. Például Esteban Gutiérrez, vagy Valtteri Bottas...
KPT: – Mindketten bajnokok voltak a GP3-ban, ami nem rossz ajánlólevél. Bottast nagyon akarta a Williams, és úgy tűnik, három év parkolópálya után mostanra álltak össze a feltételek az F1-hez. Gutiérrez két évet ment a GP2-ben, ezalatt a Sauber tesztpilótája volt, de szerintem nem fejlődött olyan ütemben, ami ennyi idő alatt elvárható lett volna. Tavaly a csapattársa, James Calado rendesen megszorongatta a GP2-ben, pedig újonc volt (mondjuk, én kicsit elfogult vagyok Caladóval szemben, mivel csapattársak voltunk 2011-ben). Mindenki tudja, hogy ki áll Gutiérrez mögött: a Telmex, amit Mexikó leggazdagabb embere irányít. De ők legalább felállítottak egy jól működő modellt, ami minden kategóriában támogatja a tehetséges mexikói pilótákat, egészen az F1-ig. Csak a Red Bull juniorprogramja működik ehhez hasonló elven. Örülnék neki, ha ez követendő példává válna más országokban is.

aGP3car_2013_res600.jpg"Végső esetben elvállalnám az új GP3-as autó tesztelését" – mondja Kiss Pál Tamás

A McLaren jó vásárt csinált Sergio Pérezzel?
KPT: – Vonatkoztassunk el egy kicsit az autósporttól. Ha összeszednénk a világ húsz legjobb lakberendezőjét, csak a profikat, és az lenne a feladat, hogy mindenki csináljon valami kimagaslót, átlagon felülit, amire egy kívülálló és a szakma is azt mondja: hú, ez igen! Nem lenne könnyű. Ugyanez a helyzet az F1-ben is. Pérez eleinte hibázgatott a Saubernál, ugyanakkor mutatott néhány olyan dolgot, amire mindenki csettintett – ezért került ő a McLarenhez. Button pontosan tudja, hogy lassan kiöregszik, ezért mindent meg fog tenni azért, hogy segítse Pérezt a fejlődésben. Az edzéseken Pérez talán meg fogja verni Buttont, de versenyben az angol lesz erősebb, az elején biztosan.

Mik a benyomásaid, hogyan alakulnak az erőviszonyok idén a Formula-1-ben?
KPT: – Egy teszt alapján nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni. Az látszik, hogy a Lotus és a McLaren nagyon gyors. A Ferrari is jól ment Massával, de tudjuk, hogy az olaszoknál egyételműen Alonso a favorit. Az igazi munka majd csak Barcelonában kezdődik a Ferrarinál. A Mercedes nagy kérdőjel, bár a végén Rosberg és Hamilton is belehúzott, ami nagyon fontos volt ahhoz, hogy megismerjék az új autót. A Red Bull a legtaktikusabb csapat, olyan előnnyel rendelkeznek, hogy nyugodtan „ámíthatják” a többieket. Hagyhatják, hogy elbízzák magukat a vetélytársak. Pontos képet az erőviszonyokról csak az év első időmérő edzésén kaphatunk, addig még rengeteg változás fog történni az egyes autókon.

5 komment

Räikkönen és a Lotus zárt a csúcson Jerezben

2013.02.08. 18:42 Real Simon says

Felipe Massa csütörtöki legjobbját ugyan nem tudta megjavítani, de Kimi Räikkönen így is az első helyen zárta a jerezi teszt utolsó napját. De a tesztelésen mutatott tempó megtévesztő lehet: Jules Bianchi második helye ellenére senki sem gondolhatja komolyan, hogy a Force India idén zavarba hozhatja a Red Bullt, a McLarent, vagy a Ferrarit. Még akkor sem, ha az F138-as egy váltódefekt után füstölni kezdett pénteken.

Raikkonen Lotus kihajt D4_600.jpgA Lotus módosította Räikkönen pilótaülését, amit a finn a leggyorsabb körrel hálált meg. Kényelmesen. (Fotók: AMuS)

A jerezi tesztelés második napján Romain Grosjean, a pénteki zárónapon Kimi Räikkönen érte el a legjobb köridőt. Ezek alapján nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: jelenleg a Lotus tűnik a mezőny leggyorsabb autójának. Megbízhatóság terén azonban még van hova fejlődniük az arany-feketéknek: Räikkönen tegnap elektronikai problémák miatt csak 40 kört tudott megtenni. Mára a csapat picit átalakította a finn pilótaülését, így kétszer annyi időt tölthetett a pályán  – de még mindig nem annyit, mint a Mercedes, a Red Bull, vagy a Sauber pilótái.

Jules Bianchit sokan látják lelki szemeikkel a Force India kettes számú autójában (Paul di Resta csapattársaként), és a WSR 3.5 tavalyi második helyezettje Jerezben megmutatta, hogy rendelkezik az F1-hez szükséges tempóval. A francia növendék csak péntek délelőtt, illetve kora délután vezethette a VJM06-ost, ám ez az ide elég volt arra, hogy 56 kört tegyen meg, és legjobb körében közel 0,9 másodperccel legyen gyorsabb, mint di Resta egyéni legjobbja (1:19,003) volt szerdán.

Bianchi FI betol JD4_600.jpgJules Bianchi mindent megtett azért, hogy a Force India őt válassza di Resta mellé erre az évre 

"Pozitívak az első tapasztalataim az autóval kapcsolatban, a VJM06 egyértelműen előrelépés a tavalyi autónkhoz képest"  jelentette ki Bianchi. "A nap túlnyomó részében a közepes gumikat használtam, de a lágyakat is kipróbáltam, jól tapadtak, amit nagyon élveztem. Jó volt megtenni néhány hosszú etapot is, érezni az autót sok benzinnel. Örülök, hogy a csapat felkért, hogy segítsek nekik a teszten, elégedett vagyok az eredményemmel."

Sebastian Vettel pénteken is folytatta a bújócskázást a Red Bullnál. A világbajnok és csapata nem kívánja felfedni a technikai titkait a tesztelés ezen korai szakaszában, így Sebastian inkább a tapasztalatok gyűjtésére, az idei Pirelli-gumik kiismerésére, valamint aerodinamikai összehasonlításokra koncentrált. A német pénteken (több megszakítással) 96 kört tett meg, 198 körre növelve jerezi összteljesítményét.

Ha már a legtöbb megtett kilométernél tartunk, a zárónap győztese egyértelműen a Mercedes és a Sauber csapata lett. Lewis Hamilton – a szerdai fékhiba javítása miatt kiesett idő kompenzálásaként – 145 kört tett meg, ami csupán hárommal marad el Nico Rosberg tegnapi penzumától. A Mercedes új szerzeménye méltó ellenfelére talált a zárónapon az újonc Esteban Gutiérrezben, aki a Pirelli összes fellelhető gumitípusát kipróbálta (még a szuperlágyat is, aminek használatát pedig az olaszok nem javasolták Jerezben). Az istállók többségéhez hasonlóan a Sauber is az utolsó napra hagyta az edzésszimulációkat (kevés benzin a tankban, lágy és szuperlágy gumik), ami meg is látszott Esteban köridőin. A mexikói újonc ma 1,3 másodpercet faragott le az előző napi legjobb idejéből, és 142 köre egy teljes versenyszimulációt is tartalmazott.

Hamilton Merc JerezD4_CUT.jpgHamilton pénteken 145 fordulót, vagyis 641 kilométert rakott bele az új Ezüstnyílba (Fotó: Wolfgang Wilhelm)

Jean-Eric Vergne folytatta a Toro Rosso biztató sorozatát. Csapattársa, Ricciardo keddi ötödik és szerdai harmadik ideje mellé két ötödik legjobb időt tett hozzá, újfent igazolva, hogy James Key új autója mérföldekkel jobb konstrukció, mint a tavaly STR7 volt. Az STR8 viszont a jelek szerint hajlamos az alulkormányzottságra, amit az első tengelyen gyorsan elkopó közepes és kemény abroncsok demonstráltak Jerezben. Sergio Pérez újabb 97 körön keresztül haverkodott a McLaren MP4-28-assal. A mexikói összteljesítménye ezzel 178 körre nőtt, ami jóval több, mint a Jenson Buttonnak kijutott 120 forduló.

De-la-Rosa Jerez lerobbD4_600.jpg
Eddigi legproblémásabb napját zárta a Ferrari: az új tesztpilóta, Pedro de la Rosa alatt már a harmadik körben megállt az F138, emiatt ki kellett tenni a piros zászlót. A Ferrari váltóhiba miatt állt meg, füstölni kezdett, de a spanyol sportbírók megakaályozták a tűz kitörését. A pályamunkásoknak más dolguk is akadt: délután jókora lyuk keletkezett az egyik rázószegély mellett az aszfalton, amit szűk negyedórán belül betömtek gyorsan kötő cementtel.

Ferrari F138 Jerez megegett r600.jpg
Hamilton és Gutiérrez mellett a Caterham új szerzeménye, Charles Pic is átlépte a 100 körös határt. A francia 1:21,105 percre javította a legjobb körét, ez kéttizeddel jobb, mint csapattársa, Giedo van der Garde szerdán elért egyéni csúcsa.
A Formula-1-es téli tesztelés február 19-én folytatódik, a Barcelona melletti Circuit de Catalunyán

F1-es tesztelés, Jerez, 4. nap.
Eredmények:

1. Räikkönen (FIN) Lotus-Renault         1:18,148 (82 kör)
2. Bianchi (FRA) Force India-Mercedes 1:18,175 (56 kör)
3. Vettel (D) Red Bull-Renault               1:18,565 (96 kör)
4. Gutiérrez (MEX) Sauber-Ferrari         1:18,669 (142 kör)
5. Vergne (FRA) Toro Rosso-Ferrari      1:18,760 (92 kör)
6. Hamilton (GB) Mercedes W04          1:18,905 (145 kör)
7. Pérez (MEX) McLaren-Mercedes       1:18,944 (97 kör)
8. Bottas (FIN) Williams*-Renault          1:19,851 (91 kör)
9. De la Rosa (SPA) Ferrari F138          1:20,316 (50 kör)
10. Pic (FRA) Caterham-Renault           1:21,105 (109 kör)
11. Razia (BRA) Marussia-Cosworth      1:21,226 (81 kör)
12. Di Resta (GB) Force India-Mercedes 1:23,435 (49 kör)
* 2012-es autóval

Szólj hozzá!

Száguldó cirkusz
süti beállítások módosítása